Love at first sight I. (+18)

7.

Szerencsére Colin nem parkolt messze, szemben a kávézóval. Ahogy az autójához értünk végre elengedte a karom és feltépte a csomagtartót, ahonnan egy méretes sporttáskából egy hófehér törülközőt kapott elő.
- Ezt csavard rá gyengéden, nehogy még inkább belefúródjon a szilánk – mondta nagyon hozzáértőn.
- Csupa vér lesz... És az nem jön majd ki belőle...
- Legalább látjuk mennyi vért vesztesz. Ülj be és induljunk, nem örülnék, ha eláljulnál az úton – mordult rám.
Mivel nem tudtam mire vélni a felháborodott hangnemét, csendben beszálltam az autóba és csak bámultam ki az ablakon, míg ő a kórház felé vezetett. Pár perc sem telt bele és már kérdezősködött is.
- Jól vagy? Nagyon fáj?
- Nem igazán érzek semmit... De mit érdekel ez téged? – tettem hozzá suttogva.
- Miért ne érdekelne? Ne csináld ezt, Alexis, tudod, hogy kedvellek és ...
- Kedvelsz és? Mit és? Mielőtt ez eszedbe jutott volna, esetleg nem gondolod, hogy el kellett volna mondanod, hogy a tanárom leszel és nem kellett volna megcsókolnod sem?! – háborodtam fel.
- Alexis, sajnálom. Nem tudtam parancsolni magamnak, elvesztettem a fejem és...
- És? Mi volt ez? Egy kibaszott játék? Remélem jól szórakoztál! – vágtam közbe megint.
- Hé, ne beszélj így. Kiábrándító.
- És? És akkor mi van? Teljesen mindegy, hogy kiábrándulsz-e belőlem vagy sem, hiszen úgysem lehet köztünk semmi, mivel Mr. Tökéletes Férfi elfelejtett róla beszámolni, hogy ő az egyetemi tanszékvezetőm és a tanárom is!
- Mr. Tökéletes Férfi? – kérdezte somolyogva. - Alexis, nyugodj meg, kérlek. Nem volt a homlokodra írva, hogy a diákom leszel, amikor megismerkedtünk és ...
- Akkor valójában minden egyetemista korú lánnyal kikezdesz? Nagy jellemre vall – puffogtam tovább.
- Elég ebből, nem folytatom tovább ezt a beszélgetést, mert nem hallgatsz végig. Majd ha megtisztelsz a hallgatásoddal befejezzük – mondta olyan komolyan, hogy még a szavam is elállt tőle.
Az út további részét csendben töltöttük el és én kezdtem magam nagyon rosszul érezni, hiszen elég tiszteletlen voltam, ami talán megengedhető a magánéletben, de nem a felettesemmel, a tanárommal, akin a jövőm is múlhat. De hol volt itt a határvonal? Már nem tudtam pontosan, hogy mit éreztem.
- Colin, azaz Mr. Firth... Nagyon sajnálom a tiszteletlenségemet és...
- Elég, megérkeztünk. Hozd a táskád, gyerünk, ez nem várhat tovább – mutatott a bebagyulált kezemre. A törülközőn jókora élénk vörös folt rikított, pedig nem is éreztem, hogy vérzik.
Ahogy a kocsiból kiszálltam Colin azonnal megragadta a kezem és úgy vezetett be a sürgősségire. Nem voltak sokan, de látszott, hogy várnunk kell majd.
- Ülj le, majd én intézkedem – mondta tekintélyt parancsolóan és elsietett a betegfelvételi pulthoz.
Amíg vártam rá volt időm gondolkodni. Mi lesz ezután a veszekedés után? Nagyon csúnyán kiosztottam, de igazam volt, és ki kellett adnom magamból. Mégsem tölthetem ki máson a vele kapcsolatos érzéseim, csak rajta. Csak hát... annyira tetszik. A pult felé pillantottam, Colin sehol. Ránéztem az órámra, már 10 perce várunk a vérző kezemmel. Visszasüppedek hát a saját nyomoromba, amin persze a szerelmi életemet értem, mint mindig. Vajon van még más szerencsétlen flótás ezen a bolygón, aki belezúg egy ismeretlen férfibe, akiről később kiderül, hogy a tanára? Már épp megválaszoltam volna magamnak a kérdést, de újra meghallottam Colin hangját a teremben. Felnéztem és egy másik férfivel láttam, kedélyesen csevegtek egymással, rólam egyelőre tudomást sem véve. Szinte már újra felháborodtam magamban, amikor Colin váratlanul odalépett hozzám és felsegített.
- Micheal, ő lenne az. Miss Alexis Bledel, kedves ismerősöm és leendő diákom. Mint mondtam érte egy apró baleset és segítségre van szüksége – mondta jókedvűen, de tárgyilagosan.
A másik férfi a kezét nyújtotta felém és kedvesen azt mondta:
- Örvendek, Miss Bledel. Dr. Micheal Firth vagyok, Colin bátyja, és jelenleg az ön orvosa. Megengedné, hogy tegeződjünk?
- I-i-igen, persze – dadogtam meglepetten. Hűha, egy bátyj? Erről nem beszélt. És nem kevésbé jóképű, mint Colin. Ha ezt Leah tudná...
- Kérlek, gyere velem, megnézném mit kezdhetünk a kezeddel. Colin, velünk jössz?
- Inkább nem. Hozok néhány fánkot, Alexisnek biztosan szüksége lesz egy kis szénhidrátra – mondta és elsietett a másik irányba.

Micheal egy szűk folyosón egy kis kezelőbe vezetett. Megcsapott a kórházi fertőtlenítő szaga és egy pillanatra megszédültem. Valószínűleg ezt ő is észrevehette, mert reflexből megragadta a karom.
- Minden oké? Ülj le, már biztos elég sok vért veszítettél. Mikor történt a baleset? Colin elég szűkszavú volt.
- Hmm, talán fél órája. Egy kávéházban dolgozom és mosogatás közben eltört egy pohár...
Közben óvatosan letekerte a csurom véres törülközőt a kezemről és szétnyitotta a tenyerem. A seb csúnyább volt, mint ahogy emlékeztem rá és jobban vérzett, mint amit el tudtam volna még viselni, így inkább más irányba néztem.
- Hát, ez egy elég csúnya seb. Maradj nyugton, hívok egy nővért, mert ehhez elkél még két kéz segítség is – és a telefonhoz sietett.
Amíg a nővérre vártunk ő előkészített egy csomó kötszert, ollót, és mindenféle eszközt, aminek a gondolatától is rosszul lettem.
- És mióta ismered Colint? – kérdezte kedélyesen.
- Én izé... nem túl rég ismerkedtünk meg. Ma derült ki, hogy ő a tanszékvezetőm.
- Azelőtt nem tudtad?
- Nem mondta... Mármint, kétszer találkoztunk és nem sokat árult el magáról.
- Jellemző, sosem dicsekszik azzal, amit elért. Nála szerényebb embert nem is ismerek.
Szerencsére megérkezett a nővér, mert úgy éreztem a beszélgetés hamarosan kínos irányba terelődhet el.
- Ledöntöm a széket fekvőbe és a kezed kérlek tedd ide. Kapsz egy nagy adag érzéstelenítőt és kihúzzuk a szilánkot. Ezután kitisztítjuk a sebet, és összevarrom. Közben kapsz még egy kis antibiotikumot is gyulladáscsökkentőt is vénásan, de írunk is fel, mert otthon is szedned kell. Kezdhetjük?
- Igen, persze, essünk túl rajta minél előbb.
- Ez a beszéd, belevaló csaj vagy te – mondta mosolyogva.

Az egész nem tartott tovább 20 percnél és Michael tényleg nagyon ügyesen és szépen dolgozott. Végül 4 öltéssel varrta össze. Figyeltem, amilyen precízen dolgozott és közben Colinon járt az eszem. Vajon ő is ilyen precíz a munkájában? És a magánéletében is így irányítja a dolgait? Ha igen, akkor neki sem jött jól ez a félresikerült ismerkedés velem.
- Készen is vagyunk. Az érzéstelenítőt még egy-két órán át érezni fogod, de egy óra múlva vegyél be fájdalomcsillapítót, hogy ne érjen váratlanul, ha elmúlik a hatása. Egy hét múlva pedig találkozunk a varratszedésen. Most még írok fel neked gyógyszert otthonra. Tudom, hogy nem érzed magad rosszul, de légy szíves szedd végig a kúrát, mert elég sokáig volt bent a szilánk, nem lenne jó, ha fertőzés lépne fel. Érthető voltam?
- Igen, köszönöm, Michael. Tényleg, mindent.
- Semmiség, örülök, hogy találkoztunk, de más környezetben kellemesebb lett volna, más apropóból. Máskor figyelj jobban. Gyere, visszakísérlek a váróba, Colin biztos vár már rád.
- Azt nem hiszem... - válaszoltam halkan.
-Ó, dehogynem. Valószínűleg te vagy az a titkos idegen, aki miatt kihagyta a családi vacsorát két hete – kacsintott rám nevetve. El kell ismerni, nagyon jóképű volt.

Ahogy a váróba léptünk azonnal ki is szúrt minket és megindult az irányunkba. A kezében egy fánkos dobozt tartott, amin egy pohár narancslevet egyensúlyozott.
- Minden rendben ment? – kérdezte aggodalmasan. Már nyitottam volna a szám, de a bátyja megelőzött.
- Természetesen. Ne vegyétek zokon, de nekem mennem kell, vár a többi beteg. Máskor vigyázz jobban Alexis, te meg a barátnődre öcsi – mondta és nevetve sarkon fordult.
- Nem vagyok a barátnője! – szóltam utána. Csak a félreértések elkerülése végett. Persze egyáltalán nem bántam volna, ha az lehetnék.
- Még! – kurjantotta vissza Michael a folyosó végéről miközben egy beteget kísért a kezelőbe.
- Ne is törődj vele, nem tudja mit beszél – mondta Colin sietve, mintha szabadkozna. Miről beszélhettek ezek ketten?
– Menjünk. Nem bánnád, ha beugranánk az irodába, mielőtt hazaviszlek? Bent felejtettem egy kutatási anyagot, amit szeretnék még az éjjel elolvasni és útba esne.
- Nem, persze. Nyugodtan. Köszönök mindent. És ne haragudj, vagyis ne haragudjon.
- Mondtam, hogy maradjunk a tegeződésnél, nem?
- Igen, de az nem lenne helyes. Nem keverhetjük bele a magánéletet a munkánkba és főleg nem a tiédbe. Egy rosszhírű pletyka és lőttek a karrierednek – válaszoltam fáradtan, és beleharaptam egy fánkba.