Love at first sight I. (+18)

23.

A reggeli amilyen jól indult, olyan rosszul végződött. Vagy nem is tudom. Igazából nem láttam Colint mérgesnek, miután alkut kötöttünk, de nem is igazán volt kedvem beszélgetést kezdeményezni, így inkább csendben elpakoltam a saját cuccaim az egyetemre és készülődni kezdtem.
- Indulhatunk, Szépségem? - kérdezte a nyakamba csókolva, miközben fésülködtem.
- Együtt megyünk? Azt hittem haragszol. - lepődtem meg.
- Miért haragudnék? Megbeszéltük a dolgokat. Az egyetem előtti sarkon kiraklak a pékségnél, rendben?
- Szuper, köszönöm. Leah-val együtt megyünk majd dolgozni.
- Ez némiképp megnyugtató számomra... este felveszlek a kávézóban, amikor végzel. Nincs egyedül mászkálás a sötétben.
- Nem vagyok már kisgyerek, Colin, haza tudok jönni egyedül is - forgatom meg a szemem. De persze közben nagyon is örülök, hogy ennyire gondomat viseli és félt. Nagyon jó érzés, mert amióta a szüleim meghaltak teljesen egyedül vagyok, leszámítva Leah családját.
- Tudom, de nem szeretném, hogy egyedül sétálgass és szabad az estém.
- Az király, nekem viszont tanulnom kell meló után. - szomorodok el. - Tudod, nem mindenki menő tanszékvezető... - kacsintok rá szemtelenül.
- Majd nálam tanulunk együtt. Minden megvan? Indulhatunk? Idő van... - mondta sürgetve és már nyitotta is az ajtót, mielőtt válaszolhattam volna.

Az egyetemre vezető út rövid, Colinnal az autóban csak egy gyors búcsúcsókot váltunk, nehogy valaki meglásson véletlenül. Már előre utálom ezt a titkolózást, bújkálást. Annyira nem én vagyok, mi a szarba keveredtem már megint? Talán jobb lenne, ha egy másik egyetemre járnék. Nem mintha lenne itt más... más városban igen, de akkor mennyit találkoznánk? A távkapcsolat sem én vagyok. De ki vagyok én? Annyira kevésszer gondoltam az élet erre az oldalára eddig. Csak egy kis nyugalmat és boldogságot szeretnék. Hogy valaki szeressen és én viszontszerethessem. Teljesen gondolataimba vagyok merülve és észre sem veszem, de már az előadóban vagyok, helyet keresve magamnak. Még ki sem pakoltam, amikor váratlanul Leah huppan mellém.
- Sziaaa Lexiii! - sikítja a fülembe, ezzel halálra rémítve.
- Jézusom Leah, konkrétan betojtam, úgy megijesztettél. - mondtam nevetve.
- Figyu, bocsi, én írtam kétszer is. - tárta szét a kezét.
- Basszus, ne haragudj, nem is néztem a telefonomat, mert... - gyorsan körbenéztem és csak tátogva tettem hozzá - Colin nálam aludt.
- Neeeem. Ezt nem hiszem el. Mindent el kell mondanod.
- Jó, de nem most. Délután nyugiban, jó? Amúgy hogy-hogy neked is van ilyen előadásod?
- Szerintem ez mindenkinek kötelező óra első félévben. Alig várom, hogy megtudhassam a részleteket az estédről... - dörzsölte össze a tenyerét izgatottan a legjobb barátnőm.
- Ne már, Leah, semmi olyan nem történt... - suttogtam, mire csak megforgatta a szemét, és eközben az előadás is elkezdődött.

90 perc múlva halálra unva magunkat kezdtünk szedelőzködni. Megvártuk míg a tömeg kiözönlik az előadóból és csak akkor indultunk el mi is. A lifteknél sajnos utólértük a többi embert, de sétálni persze mi is lusták voltunk.
- Jaj ne már, csak a kis lift maradt, azt utálom. - mondtam Leahnak. Tényleg olyan kicsi volt, hogy alig fért be három ember. - Én meghalok, ha valaki beszáll még mellénk. - nyafogtam tovább.
- Jó, nem érdekel, minél hamarabb kávét kell szereznünk. Ne nyafogj már, szállj be - lökött be Leah a liftbe, amiben már állt valaki. Amikor felemeltem a fejem, akkor láttam, hogy Colin az. Gyorsan a zakója zsebébe ejtette a telefonját és ránk mosolygott.
- Sziasztok Lányok, hogy telik a nap? - kérdezte kedvesen és magához húzott egy puszira.
- Szörnyen unalmasan. Kávézni indultunk. - válaszolt helyettem is Leah.
- Kérlek figyelj rá, hogy egyen is, Leah - kontrázott Colin. Mintha itt se lennék úgy beszélgetnek, szuper...
- Amúgy én is itt vagyok ám - mondtam szemforgatva.
- Tudom, Szépségem, de neked hiába mondom, hogy egyél rendesen. Én itt kiszállok, később írok. Este érted megyek, ahogy megbeszéltük, jó?
- Rendben. - mosolyogtam rá, amire csak egy gyors csók volt a válasz, mielőtt a liftajtó kinyílt volna.
- Sziasztok, örültem Leah! - szólt még vissza ránk kacsintva Colin, aztán már zárult is az ajtó és szerencsére csak kettesben utaztunk tovább.
- Te jó ég Lexi, ez kész. Felforrt a levegő, amíg együtt voltatok. - nevetett Leah.
- Aha, persze. Tiszta love story, mi? Na ne szórakozz, akkora pofáraesés lesz a vége, hogy kiskanállal kaparsz majd össze... - mondtam szarkazmussal telt hangon, miközben végre mi is kiszállhattunk ebből a kis kalitkából.
- Lex, komolyan. Iszonyatosan beléd van esve és annyira cuki. Örülj már egy kicsit! - nógatott és a kávézó felé indultunk.
- Figyu, én örülök, csak ismerem magam. És ez az egész helyzet... pontosan tudod te is, hogy mennyire bonyolult. - magyarázkodtam.
- Teljesen mindegy, szerelmesek vagytok és kész. Majd megoldódik minden. Csak élvezd ki. Ez jár neked. - karolta át a vállamat a hegyi beszéd közben és amúgy tudtam, hogy igaza van.

Nekem is jár a boldogság. Még akkor is, ha kicsit bonyolultabban jött, mint vártam. Vagy reméltem. Most itt van és élveznem kell.

****
Kérlek, ha olvastad és tetszett, írj vagy szavazz! Köszi ❤️❤️