Love at first sight I. (+18)

45.

        A fejem kótyagos volt és többszöri nekifutásra sikerült megtalálni a hangomat. A szemeim lassan nyíltak ki, pedig egy ideje már hallottam, amit beszélnek körülöttem, de nem tudtam reagálni. Ahogy körülnéztem a szobában eszembejutott, hogy mi történt és hogy kórházban vagyok. Colin azonnal az ágyam mellé húzott egy széket és óvatosan megfogta a kezem. Láttam, hogy nagyon fáradt és megviselt az arca.
- Lexi, Édesem... annyira ránk ijesztettél. - mondta remegő hangon.
- Mi történt, miután beértünk?
- Azonnal a műtőbe vittek. A szokásos fél órás műtétből másfél óra lett, mert perforált a vakbeled. Konkrétan vérmérgezés közeli állapotban voltál, heteken keresztül gyógyszert kell majd szedned. Lexi, miért nem mondtad, hogy hetek óta fáj a hasad? Ha nekem nem is, akkor legalább Michealnek, hiszen találkoztatok többször is! - fakadt ki Colin.
- Mert nem fájt állandóan és mindig elmúlt. Amúgy meg hajlamos vagyok elfelejteni, hogy a bátyád orvos...
- Jó lenne, ha észbentartanád. Bennünk megbízhatsz, Lex, bármi van. Micheal úgy szeret téged már most, mintha a saját testvére lennél. Mindenkit annyira megijesztettél. Leah is aggódott.
- Beszéltél vele? - kérdeztem gyorsan, mert tudtam, hogy milyen, ha Leah aggódik.
- Összevesztem vele. - nevetett halkan. - De majd elsimítjuk, Micheal beszélt vele végül.
- Úgy szeretnék hozzádbújni. - mondtam csukott szemmel, miközben éreztem, hogy az arcomon lecsorog a saját könnyem. - És szomjas is vagyok.
- Hozok neked inni, Szerelmem. - mondta gyorsan és homlokon csókolt.

      Pár perc múlva egy kedves arcú idősebb hölggyel tért vissza és egy kancsó valamilyen folyadékkal. Úgy beszélgettek egymás közt, mintha ezer éve ismernék egymást, de Colintól ez nem volt szokatlan, nagyon sok embert ismert és igyekezett mindenkivel jó kapcsolatot ápolni.
- Hogy vagy, kedveském? - szólított meg engem is a hölgy.
- Voltam már jobban is. - vontam meg a vállam.
- Lexi, ő Susan, Micheal asszisztense. Kisgyerekkorunktól kezdve ismerjük, olyan mintha családtag lenne.
- Bizony, én vagyok a tündérkeresztanya, igaz Colin? - nevettek egymásra és a jókedvük ragadós volt.
     Susan ellenőrizte a gépek által mért életfunkcióimat, megmérte a lázam, ami végre leszálló ágra helyezkedett. Kicserélte a lecsöpögött infúziót egy másikra, amibe számos fecskendő gyógyszert is nyomott. Végül egy pohárba inni töltött és Colinra nézett.
- Egy óra alatt igya meg, ne azonnal. És őszintén örülnék, ha aztán hazamennél pihenni és őt is hagynád aludni.
- Biztos, hogy nem fogok hazamenni, Susan. - mosolygott Colin, de hallottam a hangján, hogy nagyon határozottan kitart emellett.
- Akkor majd reggel hazamész. Majd mi vigyázunk a kishölgyre. - paskolta meg Colin vállát és hagyott minket magunkra, miután a szobában lezárta a világítást. Még így is félhomály volt a monitoroktól és a folyosóról beszűrődő fény miatt.

     Colin az ágyam mellé ülve a számhoz emelte a poharat és végre ihattam. Annyira jó volt érezni, ahogy a folyadék végigcsurgott a nyelőcsövemen és megnedvesítette azt. Egymás után nyeltem a kortyokat, míg végül Colin elhúzta a számtól. Csalódottan néztem rá.
- Hallottad, nem? Egy óra alatt kell meginnod, nem egy perc alatt. Majd itt befejezed a makacskodást és mire hazajössz, édes kis kezesbárány leszel... - kacsintott rám.
- Azt kb. Elfelejtheted. - fújtam rá, mint egy dühös macska.
- Álmodozni azért szabad, nem? - kuncogott, majd folytatta. - Például, milyen lenne egy napunk, ha sosem ellenkeznél velem.
- Vagy például milyen lenne az életed egy birkával, aki állandóan úgy ugrál, ahogy te fütyülsz? Biztos sok ilyen lány van, mellényúltál, én nem tartozom közéjük. - sóhajtottam unottan.
- Soha nem kezdenék ilyen lánnyal, Lexi. Pontosan, tudod, hogy ugratlak. Úgy szeretlek, ahogy vagy, az állandó ellentmondásaiddal. Soha nem kérném, hogy vàltozz meg. - simogatta meg az arcom gyengéden. - Próbálj meg aludni.
- És te?
- Én majd őrzöm az álmod. - mondta viccesen. - Még olvasok egy kicsit, aztán meglátjuk. Te csak aludj, hogy gyorsan meggyógyulj és hazavihesselek innen. - csókolt szájon gyengéden.
- Annyira szeretlek. - suttogtam a csókunkba. - Köszönöm, hogy vagy nekem.
- Aludj, Szépségem. - simogatta gyengéden az arcom Colin és hamarosan tényleg elaludtam.