Ismeretlen Extrákkal

26.

A hét első napja meglehetősen gyorsan eltelt, aminek örültem is meg nem is. Egész nap azon örlődtem, mit is mondjak pontosan, mikor végre szemtől szembe leszek Vele. Hogyan kezdjek bele és hogyan tálaljam azt, hogy véget szeretnék vetni az egész dolognak kettőnk között.
Bevallom, félek a reakciójától, hogy hogyan érinti majd. Lehet csak vállat von, viszont lehet, hogy akár meg is fenyegetne, hogy vele maradjak ebben a beteges bábjátékban? Nem tudtam mit higyjek róla. Mindkét oldalát láttam már és fogalmam sem volt, ezúttal melyikkel találom majd szemben magam...

Otthon lezuhanyoztam gyorsan és átöltöztem. Nem szerettem volna, ha a mamabugyis/cicás pizsamás esetről emlékezne rám, úgyhogy a hűvösebb időjárás miatt felvettem egy hosszú bőrhatású cicanadrágot (nem, nem a mintája cicás), illetve egy fehér hosszított inget, amelyre rávettem a fekete testhámomat. Gondolkoztam, hogy vajon a sportcipő vagy a magassarkú illik-e jobban hozzá és mikor konstatáltam, hogy bármelyik, beleléptem a sportcipőbe. Elpakoltam a legfontosabb dolgaimat a kígyóbőrmintás fekete táskámba és készen is voltam.

"Szükségem lenne egy fuvarra. Bárki jó."

Küldtem el az SMS-t sofőrben reménykedve, ugyanis halvány lila gőzöm sem volt merre lakik. Nem jegyeztem meg.
Igazából a legjobb lenne, ha ő jönne, mert megspórolnék egy utat, de ha nem ő jön, legalább tudok addig is gondolkozni a mondanivalómon.

"Egy óra."

Hahh! Fasza! Akkor addig pont le is írom neki és elküldöm levélben egy postagalambbal...

Visszamentem a házba, átvettem a magassarkú cipőre az eddigit, aztán még meg is vacsoráztam. Egy óra múlva érkezett értem egy matt fekete Mercedes, de ezúttal nem az, amivel eddig furikázott, úgyhogy félve léptem ki a házból. Végül megjelent az autó mögül az öccse, eléggé ziláltan, de így valamivel nyugodtabban indultam el felé.

- Szép estét a hölgynek! - mosolygott rám.

- Neked is. Ne haragudj, hogy így este kell engem cipelned! De ez nem várhat - néztem a szemébe és reméltem, hogy eléggé határozottnak tűnök.

Becsukta mögöttem az ajtót, majd beszállt a vezetőülésre.

- Na és, hova lesz a fuvar? - nézett rám a visszapillantó tükörben.

- A bátyádhoz szeretnék menni - próbáltam nyugodt maradni, hogy a hangom ne remegjen az izgalomtól.

- Árészhoz? - lepődött meg.

- Igen, miért?

- Akkor miért nem hívtad őt ide? - értetlenkedett.

- Igazából mindegy volt, hogy ő jön vagy én megyek, úgyhogy rá hagytam a döntést. Kérlek menjünk a házához.

- Ööö... Nem otthon van.

- Akkor ahol dolgozik, teljesen mindegy, csak ott legyen - türelmetlenkedtem.

- Nem ér rá holnapig? Menjünk inkább vásárolni vagy ilyesmi.

- Nem tartom fel sokáig, ígérem. Csak beszélni szeretnék vele. Amúgy is miért mennénk vásárolni ilyenkor?

- Miről szeretnél vele beszélni?

- Most kikérdezel vagy indulunk?

Csendben maradt. Láttam, hogy valami nem stimmel vele.

- Valami gond van? - érdeklődtem.

- Tudod, az a helyzet, hogy ő most nem ér rá. Eléggé elfoglalt.

- Kérlek! - erősködtem.

- Hidd el, nem szeretnél oda menni!

- Mi? Mégis hova? És miért nem? Héé! Azonnal mondd el hol van és mit csinál! - fogyott el a türelmem.
Na jó egy kicsit lehet elfogott a féltékenység is.