Ismeretlen Extrákkal

33.

A hétvégi együttlétünk óta, már két hét telt el.

Másnap reggelre Árész természetesen eltűnt. Illetve el nem tűnt, mert megvárta míg felkelek, de már javában tárgyalt a telefonján, mire felébredtem.
Kis ideig néztem, amíg észre nem vett. Már öltönyben volt, amit fogalmam sincs honnan szedett, hiszen tegnap még melegítő volt rajta.

- Jó reggelt! - nézett rám, miután letette a telefont.

- Jó reggelt! - nyújtózkodtam.

- Ne haragudj, de egy óra múlva máshol kell lennem, úgyhogy fel kell kelned - mondta hidegen.

- Persze, máris! - válaszoltam neki, a gyors agyfagyásomból visszatérve, ugyanis lesokkolt mennyire hidegen szólt hozzám. Mintha nem történt volna semmi különleges az éjjel.
Bár számára lehet ez mindennapos.
Kifújtam a levegőt és konstatáltam, hogy ismét kezdődik elölről minden.

...

Miután haza vitt, egész héten nem is keresett.
Nekem pedig nem ment le annyira az egóm, hogy én írjak először megint.

Annyira lassan telt a hét, hogy csütörtöktől inkább bementem dolgozni.

...

Azon a hétvégén a kastélyban elég jól sikerült helytállnom Márk mellett.
Az őr most is a szokásos állásából figyelt; a jóképű idegen, az előző alkalomról, ismét konyakot kért, aztán ismét eltűnt; Árész pedig megint kihagyta az egész eseményt.

...

Előző szombaton viszont sajnos elmaradt a "rendezvény" egyéb okok miatt.

Árészról meg semmi életjel már lassan két hete.

Rebekával sem beszéltem, Márkkal csak a nappali munka kapcsán esett szó köztünk, valamint szólt, hogy szombaton ugyanakkor tali. Ennyi.

Kezdett betelni az a képzeletbeli pohár.
Kismilliószor eljátszottam azt, hogy vége, aztán végül mégis beadtam a derekamat neki.
Mindig ő győzött, akárhogy próbáltam ellenállni neki.

...

Szombaton próbáltam elterelni erről a témáról a gondolataimat. 

Éjfél előtt ismét megjelent az ismeretlen konyakos. (Nemrég még Árész volt ismeretlen, félelmetes).

Hirtelen ötlettől vezérelve megszólítottam.

- Szokásos? - kérdeztem mosolyogva, már mielőtt leült volna.

- Tudja, mi elégít ki - mosolygott vissza és tudtam, nem csak az italra gondol.

- Igyekszem - vörösödtem el, ezért el is fordultam, amíg kiöntöttem neki. - Parancsoljon, egészségére! - nyújtottam át.

-  Köszönöm. A többi a magáé! - állt fel, a hatalmas borravaló viszont most nem érdekelt. 

-  Hé, várjon! - kiáltottam utána.

-  Igen? - húzta fel a szemöldökét és belekortyolt az italába.

- Cintia vagyok - nyújtottam a kezem egy kis hatásszünet után, mert más téma nem jutott hirtelen az eszembe, amivel feltarthatnám.

- Botond - fogott velem kezet. - Örvendek.

- Na és mi járatban erre felé? 

Mii? Most ez komoly? Ezt ki kérdezné meg egy orgián?

- Vagyis mit keres itt? - ez egyre rosszabb!
- Mármint, mi szél hozta? - állj le kislány!

Nagy levegőt vettem.