Ismeretlen Extrákkal

60.

Tudom, hogy most nem kellene megkérdeznem, de...

- Minden rendben?

Még jobban magához szorít válaszként, ami számomra annyit jelent, hogy most hagyjam békén ezzel.
De nem vagyok egy beletörődős fajta.

- Árész - kavarodok ki az öleléséből. - Kérlek.

Lehajtott fejét felemeli és rám néz. Könnyei nyoma már szinte fel is száradtak ez alatt a pár másodperc alatt. Megkeményíti tekintetét, de szinte azonnal meg is enyhül. Kíváncsi lennék, most mi zajlik a fejében.

ÁRÉSZ

Mégis hogy a faszba mondjam el neki?

El kellene egyáltalán?

Csak néz rám azokkal az aranyos, értetlen szemeivel. Mintha én jelenteném neki a világot és azt várja, hogy kimondjam, én is így viszonyulok-e hozzá.

Bassza meg, igen!

De rohadtul nem akarok!
Nem akarom őt már magamhoz láncolni. Azt akarom, hogy saját akaratából kösse magát hozzám.
Nem akarom erőszakkal kényszeríteni az akaratomra. Azt szeretném, ha önként vállalná az egészet.
Nem tudom őt bántani. De muszáj lesz, mert...

...azt hiszem beleszerettem.

AKURVAÉLETBE.

CINTIA:

- Belement valami a szemembe.

- Ez most komoly? Ezt még te sem hiszed el! Árész! Mondd el, ha valami van! Főleg ha az a valami velem kapcsolatos.

- Most menj el.

- Mi? Te hoztál ide!

- Tudom. Hívj egy taxit. Kifizetem.

- Eszem ágában sincs innen elmenni, amíg választ nem kapok a kérdéseimre! - emelem meg a hangom.

- Most nincs kedvem ehhez.

- Leszarom! Rohadtul nem érdekel! Mondd el, miért lettél hirtelen ilyen.. ilyen.. ilyen távolságtartó és rideg?

- Menj. El. - ismétli el kimértem, halkan.

Szerintem nem vesz komolyan. Azt hiszi egy szavába kerül és azt teszem, amit mondd. Hát téved!

Felkapom magamra a ruháimat amilyen gyorsan csak lehet, ám ahelyett, hogy távoznék, a gurulókocsis bárhoz lépek Árész mellé.
Szó nélkül kitöltök magamnak fogalmam sincs mit, de ahogy lehúzom kurva erősen marja a torkomat.
Próbálom a grimaszt visszatartani több-kevesebb sikerrel, majd ismét öntök magamnak.
A másodiknál már felkészülten húzom le, lecsapom a poharat, majd Árészra nézek, aki ezt az egészet szó nélkül végig nézte rezzenéstelen arccal.

- Na ide figyelj! Választ fogsz adni nekem vagy soha többet nem látsz! Mi a fasz történt az előbb?

- Semmi.

- Ne nézz hülyének! Sírtál. Láttam. Miért?

Már kezdeném a következő érvemet és kérdésemet felé, mikor hirtelen el kezd beszélni.

- Azt hiszem tényleg többet érzek irántad.

- És? - értetlenkedek. - Azt hittem már túl vagyunk ezen és mindketten többet érzünk a másik iránt. Ez miért baj?

- Nem lehet.

- De hát miért nem? Én is Szeretlek, Árész!

- Figyelj - lép közelebb. - Nem szeretném, ha bármi bajod esne. Tudod, hogy én nem egy átlagos ember vagyok. Olyan dolgokban merültem el, amit soha nem kívánnék a szeretteimnek. Minden nap kihívás számomra és egy újabb esély arra, hogy megöljenek, vagy eláruljanak.

- De hisz az öcséd is...

- Saját maga választotta. Nem akartam, hogy belekerüljön, de ezt ő akarta - vág közbe.

- Én is akarom! Ha ezzel jár az, hogy együtt lehessünk, vállalok bármit!

- Azért lettem Árész, hogy megvédjem a családomat. Most azért nem leszek Árész, hogy megvédjelek téged.

- De én akarlak! A mostani Árészt! Az összes Árészt! Mindennel együtt!

- Ha engedném, azzal veszélybe sodornálak.

- Tudok vigyázni magamra!

- Hidd el, tehetetlen vagy a magamfajta ellen.

- Akkor ennyi? Kidobsz azzal az indokkal, hogy megvédesz, mikor végre alakulna valami köztünk? - kérdezem hisztérikusan.

- Ez a te érdekedben történik.

- Nem! Nehogy rám merészeld fogni! Te vagy a gyáva! Nem én vagyok a védtelen!

Nem megyek el. Ezúttal nem fogok elfutni. A szemébe nézve és kihúzott háttal fogok mellette ülni, amíg haza visz.

És ő így is tesz.

Kimegyünk a parkolóba, beszállunk, néma csendben haza utazunk, kitesz a házam előtt és végül elhajt.
Egy kibaszott szó nélkül!

De ez az egész az ő hibája, nem az enyém! Ő engedett el. Én küzdeni akartam, de hiába, ha ő mást akar. Egy kihasznált, eldobott nő vagyok, akivel csak játszadozott. Mikor pedig érezni kezdett, berezelt és elhagyott.
Gyáva alak!

Talán ezért is fogom egy fokkal könnyebben átvészelni ezt az egészet. A düh sok mindenre képes. Akár arra is, hogy elnyomja a bánatot.
Remélem.

Bassza meg! Dehogy fogom könnyen feldolgozni! Depressziós és szomorú leszek, előre látom...