Ismeretlen Extrákkal

43.

Nagyot sóhajtva foglalok helyet a kanapén.
Nem hagyom itt, bár tudom, elengedne.

- Mi jár a fejedben? - kérdezi továbbra is az italpultnak dőlve.

- Őszintén? Hogy hogy a francba keveredtem ilyen elbaszott helyzetbe.

- Elbaszott?

- Igen. Nagyon elbaszott. Szerinted nem? - nézek rá.

- Nem is tudom - lép közelebb. - Nekem sosem volt olyan életem, amit te normálisnak tartasz. Nekem EZ a normális, ami számodra elbaszott.

Úgy tűnik, mintha gondolkodna valamin.

- Sajnálom, hogy belekevertelek ebbe az egészbe.

- Ugyan. Hiszen én is belementem. Utána pedig én választottam ezt az állást. Te erősködtél, hogy ne csináljam.

- Ez igaz. Nem az én hibám.

- Hahh! Faszfej!

- Mi az? Hiszen te mondtad!

Összenézünk, másodpercekig csak csend van, végül mindketten elnevetjük magunkat.

- Mindketten elcseszettek vagyunk - szólalok meg, miután kezd kínos lenni a nevetés utáni szótlanság.

- Szeretek elcseszett lenni. Nekem ez az életem.

- Én viszont sosem gondoltam volna, hogy ilyen helyzetbe keveredek. Hogy találkozok egy ismeretlen, jóképű férfival, aki kapcsolatot ajánl. Végül egy orgián kötök ki, mert állandóan kísért a jelenléted. Elszakadni tőled pedig egyszerűen nem megy.

- Valóban azt szeretnéd? Hogy újra az a magányos, unalmas életed legyen?

- Unalmas, de biztonságos. Magányos, de nem bánt meg senki. Az éremnek két oldala van.

Hosszas csend után végül megszólal.

- Akkor legyen úgy.

- Tessék? - lepődök meg.

- Ha azt akarod, legyen úgy. Békén hagylak és soha többet nem hallasz felőlem.

- Komolyan? Az embereiddel sem figyeltetsz?

- Nem. És hagylak, hogy úgy éld az életed, ahogy csak szeretnéd. Soha többet nem hallasz rólam.

- Szerinted nekem menne? - bizonytalanodok el.

- Miért ne? Te akarsz folyton menekülni.

- De valójában nem gondoltam bele, mi lenne, ha tényleg elengednél. Folyton csak az jár a fejemben, hogyan provokáljam ki, hogy elengedj, de az, hogy tényleg belemész és békén hagysz, most eléggé félelmetesnek tűnik.

- Gondold át. Jövő héten várlak. Ha nem jössz be hozzám, tudom hogy döntöttél.

- Köszönöm.

Annyira hálás voltam ebben a pillanatban, hogy odamentem hozzá és megöleltem.
Egy pillanatig habozott, végül visszaölelt.
Biztonságot sugárzott és melegséget.
Beszívtam erőteljes férfias illatát, hogy örökre megmaradjon bennem.

Nagyon lassan engedtem csak el. Kicsit túlzás is volt ez a hosszas ölelkezés. Hiszen nem rég még kikapartam volna a szemeit.

- Sajnálom - kértem bocsánatot.

- Semmi baj, jól esett.

- Nekem is.

- Most menj. Hátha meggondolom magam, ugyanis ébredezik a farkam a közelségedtől.

Lenéztem és valóban.
Megnyaltam a számat. Hiszen ha úgy döntök, akkor már soha többet nem lehet részem olyan szexben, amilyet ő nyújt. És az bizony nagy veszteség.