Ismeretlen Extrákkal

54.

Pár napra rá már egész jól éreztem magam és mihelyst hívtak, hogy mehetek az autómért, néztem is a legközelebbi buszjáratot.
Továbbra is táppénzen voltam, de már egyáltalán nem volt se lázam, se semmilyen egyéb betegségre utaló tünetem. Hála Istennek hamar túllettem az egészen, köszönhető persze a vagonnyi gyógyszernek, amit a felhőbe küldözgetett a háziorvosom.

Árész két nap is meglátogatott, a gyógyszereket is ő hozta el, sőt még meleg ételt is varázsolt az asztalomra, ami mellé elhalmozott édességekkel is.
Egyszerűen nem ismerek rá.
Csak az járt a fejemben, hogy vajon ki ez az ember és hol van az igazi Árész?

Szóba nem került semmi intimebb dolog köztünk. Felületesen érdeklődtünk egymás dolgai felől, de ezen kívül úgy éreztem magam vele, mintha már évek óta együtt laknánk és egy unalmas, megszokott pár lennénk, akiknek nincs már mondanivalójuk egymás részére.
Fura.

Hazafelé a műszaki vizsga bázisról, úgy éreztem nem lehetek elég hálás neki, mert ő tartotta bennem a lelket. Persze anyáékkal is beszéltem, de az ő egészségük érdekében nem engedtem, hogy meglátogassanak.

Hirtelen ötlettől vezérelve elkanyarodok a bevásárlóközpont irányába.

- Mi a faszt művelsz, kislány? - szólalok meg. Bár rajtam kívül maximum a kocsim hallja.

Beparkolok és az Intimissimi felé veszem az irányt.
Árésznak egyféleképpen tudom meghálálni az irántam való jóságát, méghozzá azzal az egy dologgal, ami összekovácsolt minket: dugással. Egy kemény, szexi-szettes baszással, amiben az ő kénye-kedve szerint csinálunk mindent.

Most mi van?
Mégsem állhatok elé egy tál köszönöm-sütivel, nem igaz?
Ő ezt értékeli!

A szebbnél szebb párosítások közt megpillantok egy betonszürke csipkés csodát.
Nem is érdekel, hogy jól áll-e a szín, mert azonnal beleszeretek, annyira szép.
Lekapom a méretemben, fizetek és sietek is kifelé, mert már azon pörög az agyam, mivel lephetném meg őt még az eddigieknél is jobban.
Hmm.

Otthon előhalászom az egyetlen szürke hámot, ami bár pár árnyalattal sötétebb, így is tökéletes látványt nyújt.
Remélem.
A fekete magassarkúmat felhúzom és egy másik láncos hámot, amit a derekamra erősítek, miután két lábammal belelépek, mint egy nadrág két szárába, ezáltal combjaimat fogják közre. Annyira tetszik, hogy eldöntöm, ezt többször is így kell felvennem.
Fölé veszek egy lenge pamut ruhát, ami kissé sportos hatást kelt, de hát úgyis hamar lekerül, úgyhogy mindegy.

...

Amikor Árész házához érek, nem látom ott parkolni a kocsiját.
Nem akarom, hogy megtudja itt vagyok, ezért az öccsét hívom.

- Igen? - szól bele.

- Szia! Na haragudj, hogy zavarlak. Itt állok Árész bejárati kapuja előtt, hogy meglepjem. Esetleg beengednél, ha szépen megkérlek?

- Szia. Itt? Hogy hogy? Beengedlek szívesen, persze, de most nincs itthon.

- Ó, értem. És szerinted mikor ér haza?

- Őszintén fogalmam sincs.

- Nem tudod hol lehet?

- Szerinted az utóbbi időben mennyire tudtam követni?

- Gondoltam megnézhetnéd, hol a kocsija...

- Nyugi, nem ott van, amire gondolsz - nyugtat meg. Mintha olvasna a gondolataimban. - Azt hiszem, talán kezd visszatérni.

- Komolyan?

- Nem akarom elszólni magam, de remélem, igen.

- Értem. Az jó. Viszont ha nincs itthon, akkor lehet most inkább haza is megyek - szólalok meg csalódottan.