Ismeretlen Extrákkal

55.

Ezúttal egy másik helyiségbe visz. Vagyis inkább rángat, mert olyan gyorsan lépked, mintha az életünk múlna rajta.

- Talán üldöznek minket? - nevetek fel.

- Pofa be! - szól rám erélyesen.

- Hogy mi? - lepődök meg, vissza viszont már nem válaszol.

Mi az, hogy pofa be? Ki a fasznak képzeli magát, hogy így beszél velem?
Felháborodva akarom elengedni a kezét, de rászorít.

- Áuu! Fáj! - kiáltok fel.

De továbbra sem vesz rólam tudomást, azon kívül, hogy úgy vonszol maga után, mintha hozzá tartoznék.

Egy szobában beérve, ami sokkal kisebb, mint az előző, szó szerint odadob az ágyra.
Rá nézve csak vad éhséget és kielégülni akarást látok.
Van egy olyan érzésem, hogy kihúztam nála a gyufát...

- Valami gond van? - kérdem óvatosan.

Odamegy egy fiókos komódhoz, majd kivesz belőle egy közepesen vastag kötelet.
Vissza fordulva rám néz és gonoszan elmosolyodik.
Mi az Isten?
Hátrálok az ágyon, de aztán már csak a vaskeretes háttámlája van mögöttem, ezért elkap és az kezeimet hozzá kötözi.
Szorosan meghúzza, hogy még véletlenül se tudjam kioldani, végül a lábaimmal is ezt csinálja. Az egész olyan gyorsan történik, hogy mire rájövök mit csinált, már tehetetlen vagyok.

- Mit művelsz? - eszmélek fel.

- Tudod, nem szép dolog ingerelni az alvó oroszlánt. Pláne, ha az ki is van éheztetve.

- Mire akarsz célozni?

- Hogy innen most nincs menekvés addig, amíg én azt nem akarom - húz rá még a csomókra, ellenőrizve azokat.

- Bántani fogsz?

Bevallom megijedtem tőle. Ez még az eddigieknél is sokkal sötétebb és mocskosabb oldala Árésznak.
Kezdem azt hinni, hogy tényleg skizofrén. Vagy én őrültem meg?

- Csak ha megérdemled - válaszol vissza.

Öltöny kabátját leveszi és finoman az egyik bársony székre teríti.
Tölt magának egy italt, amit a lehető legnagyobb nyugalommal el is fogyaszt. Én meg mint egy kikötözött állat csak nézek előre a semmibe és merengek, vajon mit fog csinálni velem.
Nem merek beszélni, félek, hogy azzal kiérdemelném a haragját.

- Tehát döntöttél - kezd beszélni.

Nem értem először, ezért furcsán nézek rá, szóval folytatja.

- Azzal, hogy megkerestél, bizonyítottad, hogy igenis mellettem van a helyed. Vagy jelen esetben inkább alattam - mosolyodik el, majd rám néz, mintha tudat alatt üzenni akarna valamit.

És ekkor megértek mindent.

Minden egyes tettét.

A kedvességet, az együttérzést, a jóságot.
A látszat viselkedést.

Egy kis kedvességgel megvehető voltam. Egy hiszékeny idióta vagyok!

Látja a szemeimben, hogy végre megértettem. Hogy felfogtam azt, hogy hogyan manipulált engem ez alatt a pár nap alatt, sőt mióta először meglátott és én bedőltem neki.
A józan eszem többször is figyelmeztetett, de én ellenálltam neki; és ez lett belőle.

- Soha többet nem engedem, hogy elmenj. Meg volt a lehetőséged, de te engem választottál. Ígérem, hogy a lehető legjobb életet biztosítom neked, amíg engedelmes és jó kislány leszel - hajol hozzám, majd megpuszilja a homlokomat.