Ismeretlen Extrákkal

36.

Fejfájással és borzasztóan kiszáradt torokkal ébredtem fel a saját ágyamban.

Lassan jutott el a tudatomig, hogy mi is történhetett.

Oldalra nézve egy pohár víz fogadott az éjjeli szekrényen.
Körbenézve minden a megszokott helyén volt.
Hatalmas csend uralkodott.
Az ablakon keresztül besütött a nap, az óra délután fél 2-t mutatott.
Jézusom, de elaludtam!

Halványan derengtek a dolgok.
De hogyan kerültem haza?

A telefonomért nyúltam és tárcsáztam Rebeka számát.

- Minden rendben? Haza jutottál? Nincs komoly bajod? - fogadott ezekkel a kérdésekkel.

- Hogy mi? Konkrétan csak pár dolog rémlik. Odáig, hogy nekem kellett helyettesítenem téged. Árészt álmodtam vagy tényleg ott volt? - fogtam meg a fejem, mert hirtelen belehasított a fájdalom.

- Ő vitt téged haza! Mondtam, hogy elviszlek kórházba, de ragaszkodott hozzá, hogy majd ő gondodat viseli.

- Mégis miért kellett volna kórházba vinni?

- Csajszii! Összeestél! Árész a kezében hozott ki az egyik szobából. Mikor odabicegtem felháborodva, majdnem megölt a szemeivel. Nem tudtam, hogy az ő hibája vagy te lettél rosszul? Lehet kicsit sokat ittunk... - halkította le a hangját.

- Jézusom! Nekem ebből semmi sem rémlik! De ezek szerint haza hozott - nézek körbe.

- És ott hagyott?? Ha meglátom kivájom a szemeit! Hogy lehet egy ájultat magára hagyni?

- Nyugi, nincs semmi bajom. A másnaposság tüneteit kivéve - nevettem fel.

- Biztosan? Azért egy-két vizsgálatra lehet be kéne menned.

- Minden rendben! - nyugtattam.

- Ha meglátom, beolvasok neki, mégis mit gondolt - mérgelődött tovább.

- Nyugi, ne legyél agresszív! - nevettem. - A te lábad hogy van?

- Rendbe jön, csak egy kis ficam.

- Akkor jobbulást!

- Neked is! Azért hívj, ha van valami.

- Mindenképp, köszönöm.

- Én köszönöm. Elég nagy sikert arattál, mellékesen megjegyzem - lelkendezett.

- Komolyan?

- Persze! Sokan kerestek téged utána!

- El sem hiszem...

- Pedig jobban teszed! Na pihenj csak, majd beszélünk.

- Rendben, szia - nyomtam ki a hívást.

...

Rendbe tettem magam, majd egy üveg vízzel karöltve a konyhapultnál ültem és a telefonomat szorongatva azon örlődtem, vajon Ő miért nem keresett. Nem érdekli jól vagyok-e? Hogy épségben felébredtem-e?

Csalódtam benne.

Már emlékszem mindenre, amit mondott nekem.
Hogy csak szexre kellettem, hogy csak kihasznált és nem érez irántam semmi többet.
Elkeserítő...
Pedig nekem sem szabadna semmi többet éreznem.
Mégis megbántott. Nagyon.

Bárcsak írna vagy hívna! 
Azért reménykedek, hogy talán aggódik miattam, talán tördeli az ujjait idegességében, csak elfoglalt.
Hiszen ő mindig dolgozik.

És csak jelent valamit az is, hogy eljött a éjszaka.
Féltékenynek tűnt.
Kifújtam a levegőt... Fogalmam sincs, mit gondoljak.
Végül hangosan jelzett a gyomrom, hogy ideje vele is törődnöm.

- Szia anya! Mi jót főztél? - kezdtem jó kislány hangsúllyal, miután felhívtam anyát és felvette.

- Szia nyuszkó! Húslevest meg rakott karfiolt.

- Mmmm.. akkor egy óra és ott vagyok - nevettem fel.

- Gyere csak már rég voltál úgyis.

- Akkor egy óra múlva.

- Vigyázz magadra! Puszi!

- Puszi! - raktam le.

A család jelenti számomra a biztonságot, az állandót.
Ők azok, akikre mindig számíthatok. Nem csak ha éhes vagyok természetesen, de azért ez sem utolsó! Hálás vagyok értük!

...

Csak este érkezek haza. Nem volt kedvem eljönni és visszatérni a töprengés és a magány világába.
Húztam az időt, de most, hogy haza értem és mostanáig sem keresett Árész, újra elkeseredtem.

Márk viszont írt, hogy minden okés-e, de ennyi.
Természetesen anyáéknak egy szót sem szóltam az ájulásomról, hiszen akkor jöhetett volna a magyarázkodás, mégis mit keresek egy orgia kellős közepén. Kínos lenne.

Elővettem a jó öreg palackozott vörösbor haveromat, bár ma csak egy pohárral tervezek inni. A tegnapi után elég nekem ez is, holnap pedig munka, úgyhogy nem is szabad.
De legalább jobban alszok tőle.
Kitöltöttem, halk zenét kapcsoltam és elmerültem ismét a gondolataimban, amik bizonyára ismét ellenem szövetkeznek.

Végül úgy döntöttem lezuhanyzok és elteszem magam reggelre.