Ismeretlen Extrákkal

69.

ÁRÉSZ:

Nem mondhatnám, hogy félek. Attól viszont eléggé tartok, hogy nem érik be csupán velem. De bízom a biztonsági szobában. Ha magamat nem is, Cintia életét mindenképpen meg kell óvnom.

Nem akartam, hogy tönkretegyék az ajtót, ezért nem is fáradtam annak bezárásával. Úgyis sikerült volna egy idő után áttörniük. Így legalább megspóroltam egy ajtó cserét. Nem mintha ezen múlna...

Mikor kicsapódik az ajtó, egy pillanatra eltűnik az arcomra erőltetett nyugodtság.
Egy ilyesfajta ember, mint én, fel van készülve arra, hogy bármelyik pillanatban meghalhat. Most mégis, a pokol kapujában, kissé meginogtam. De nem akarok és remélem nem is fogok meghalni. Élnem kell, hogy megvédjem a szeretteim. Legalábbis az elsőszámú terv ez.
Visszahúzom a higgadtság álarcát és belekortyolok a langyos kávémba.
Mikor visszahelyezem az asztalra a poharat, egy kemény, acélos bakancs kopogása töri meg a szinte fülsüketítő, szokatlan csendet.
Ő az.
Mikor megpillant, mosolyra húzza a száját. Hamarosan majd legörbítem neki...

- Lám, lám. Rég találkoztunk. Hogy s mint, régi barátom?

A barát szóra felmegy bennem a pumpa. Annak ellenére, hogy eljátszottam a bizalmasát, sosem tekintettem rá barátként. Ő azonban bekapta a csalit. Bár nem meglepő, hogy kimosta magát és most szabadon van. Elég megnyerő tud lenni. Főleg ha van nála egy fegyver is...

- Azt hittem ennél okosabb vagy. Ez túl egyszerű így. Azt hitted nem foglak megtalálni? - kérdezi gúnyosan.

Nem válaszolok. Kortyolok még egy utolsót és felállok a mosogatóba helyezni a poharat.
Egyik embere sem moccan, csupán a fegyverüket szegezik rám. Várnak a parancsra.

- Ugyan már! Legalább egy kicsit hadd szórakozzak. Mondd csak, hol a kis barátnőd? - néz körbe.
- Miért kellene ő neked? Hiszen úgy is tudod, hogy már soha nem tekintene rád úgy - célzok az együtt töltött éjszakájukra.

Rosszul esik ezeket a szavakat kimondanom, de muszáj higgadtnak maradom.

- Szeretem, ha félnek tőlem.
- Szerinted félelmet látnál a szemében? Szerintem inkább csak megvetést. Undort - húzom mosolyra a számat.

A mosogatótól ellököm magam és újra helyet foglalok.
Intek a kezemmel, hogy foglaljon helyet.

- Tárgyaljunk.
- Szerinted beszélgetni jöttem ide? - mordul fel. - Hamarosan kiloccsantom az agyad, csak előtte szeretném, ha végig néznéd, ahogy megdugom azt a kis kurvát. Kötözzétek meg! Addig én megkeresem a lányt.

Fellép az emeletre, de ahhoz túl lassan, hogy egyből akcióba lépjek. Meg kell várom, míg felér a szobákhoz.
Ketten lefognak, a másik kettő pedig erős kötelet szorít a kezemre. Körbetekerik, de mihelyst látom, hogy eltűnik az a szemétláda és az embere a látóteremből, felpattanok és földreviszem azokat, akik tartanak. Egymásnak esnek a hirtelen mozdulattól és beverik a fejüket. A harmadikat az alattam lévő székkel arconbaszom, de ekkor már a fent lévők is meghallják, mi folyik itt lent. Ám a negyedik idiótát lövik le, ahogy elhajolok.

- Ti balfaszok! Mi a faszt csináltok? - hallom kiabálni Berkert.

A hat emberből egy kiesett. A második eszméletét vesztette, a harmadik a fejét fogja szédelegve, a negyedik viszont talpra áll. A hátsó kijárat felé veszem az irányt. Nem futok. Amíg leérnek, addig már a ház melletti garázsban leszek, készen a harcra.
Az ajtót gondosan becsukom magam után, amíg a zárral bíbelődnek el tudok helyezkedni.
Előhúzom a pisztolyomat. Nem sokszor használtam, de ma lehet kénytelen leszek bevetni. Felhúzom és az egyik szerelőkocsi mögé guggolok le. Ha menekülnöm is kell, könnyűszerrel eljutok a másik kijáratig.