Ismeretlen Extrákkal

45.

1 ÉVVEL KÉSŐBB

- Na és? Mi a helyzet? Továbbra is szingliként sodródsz a nem létező árral?

- Nagyon vicces vagy Rebeka... Egyébként igen. Jó így nekem, nincs szükségem senkire. Jól megvagyok.

- Igazán? - húzza fel a szemöldökét.

- Hát persze!

- Azért egy kemény faszt alád verhetne végre valakit!

- Jézusom!

- Nekem nem adod be, hogy nem vágysz rá! Azok után, amik történtek veled... - néz rám, majd elhallgat. - Sajnálom.

- Semmi baj! Azt hiszem túlléptem már rajta. Hiszen nem is volt normális kapcsolat, nem? Csak egy futó fellángolás. Másrészt jobb is így. Nem hiányzik a folyamatos stressz és a kétkedés.

- Tényleg nem akarsz beszélni róla?

- Nem, de azért köszönöm. Rendes barát vagy! - mosolygok rá.

- Bármikor. Csak hogy tudd, nagyon furdal a kíváncsiság, hogy végül miért nem maradtatok meg egymás szexcimbijének. Csak azért nem erőltetem, mert barinők vagyunk; és szükségem van valakire, aki meghallgatja a hisztijeimet!

- Azt meghiszem! - nevetek fel.

- Komolyan mondom. Ha beszélni akarsz valakivel, ez a csajszi készen áll meghallgatni - mutat magára.

- Vettem, köszönöm - kortyolok bele a jeges kávémba mosolyogva.

- Viszont mennem kell, mert estére programom van - áll fel.

- Hűha! Ilyen komoly, hogy már délután el kell kezdened készülődni? - nevetek fel.

- Szombat van, csajszi - húzza el a száját.

- Á, értem. Hát persze. El is felejtettem.

- Bármikor szívesen látunk, ugye tudod?

- Tudom, de kihagyom. Élmény volt és nem bántam meg, de azt hiszem bőven elég volt nekem abból a létformából.

- Te tudod.

- De vigyázz magadra!

- Te is csajszi! - hajol oda és adunk egymásnak két puszit.

Nézem Rebeka távolodó alakját és annak ellenére, hogy azt hiszem minden nappal egyre jobban vagyok, hirtelen elfog a bánat. Még ennyi idő elteltével sem tudtam kiverni a fejemből.
Bár igazat mondtam. Cseppet sem bánom, hogy részese voltam, hiszen akkor nem ismerném Rebekát sem.
Az elmúlt évben nagyon jóban lettünk. Támogat, én is őt és bármikor számíthatunk egymásra.
Örülök, hogy lett egy barátnőm, habár teljesen egymás ellentétei vagyunk. Minden szempontból.
De akárhányszor voltam padlón azóta a nap óta, ő mindig mellettem volt. Ő az egyetlen, aki szinte mindent tud, leszámítva azon a bizonyos utolsó estén történteket, ami végül betette számomra a kaput. A máig fülembe csengő, tompa, de halálos lövéseket nem mondtam el neki. Nem volt hozzá merszem.
Szégyellem és haragszom magamra, mert ha nem keveredek oda, az az ember valószínűleg még élne.

Sokszor gondolkoztam pszichológuson, de mégis mit mondanék neki? Lelőttek egy embert miattam, aki maffiózó volt és nem tudom feldolgozni? Hogy kinyalt és az akkori "birtoklóm" kinyírta érte?
Ezért inkább sokszor csak a jó öreg vörös bor a barátom.

A családom is rákérdezett, nyilván látták rajtam, hogy valami nincs rendben, de akárhányszor a magánéletemről esett volna szó, hárítottam.
Nem akarok nekik hazudni, ezért egyszerűen csak nem mondok semmit. 
Szuper fasza megoldás, csajszi! Ismét.

De az eset után Rebekával többször is beszéltünk, végül pedig csajos kávézásokat és kajálásokat is tartottunk. Nem találkozunk mindennap, de egy-két hetente szánunk egymásra időt, még ha csak pár percet is.

Azon nem is gondolkozam, hogy visszamenjek-e a kastélyba. Udvariasan közöltem Márkkal, hogy felmondok, Rebeka pedig a nagyfőnökkel beszélt és ennyi volt. Képtelen lennék vissza menni oda. Árész és az egész helyzet miatt is. Újra csak arra emlékeztetne, hogy mikor esik megint miattam másnak baja. Kizárt, hogy vissza menjek oda dolgozni.

Márkkal már csak a főállású munkahelyünkön beszélünk. Kb. ugyan annyit, mint mielőtt jobban megismertük volna egymást. Köszönünk, a munkával kapcsolatos dolgokat megbeszéljük és ennyiben kimerül kettőnk kapcsolata. Szerencsére nem kérdezett a felmondásommal kapcsolatban semmit. Megértette és elfogadta.

Szóval mondhatjuk, hogy minden megy úgy, mint mielőtt megláttam volna Árészt azon a napon a buszon.
Bevallom kevesebbet használom azóta a tömegközlekedést. Talán félelemből is, annak ellenére, hogy utána soha többet nem láttam rajta.
De mégis bennem van, hogy mi van ha...

Bárhová is megyek, lehajtott fejjel és a lehető leggyorsabb tempóban intézem a dolgaimat.
Megígérte, hogy felhagy az utánam való kémkedéssel és megfigyeléssel, de bizonytalanul állok hozzá. Mi a garancia arra, hogy tényleg békén hagyott?
Tény és való azóta az autóját sem láttam, őt sem és egyik emberét sem, hála Istennek.
De mindig előttem lebeg a félelem. 
Nem tőle félek, csupán attól, milyen érzéseket váltana ki belőlem ennyi idő után is csupán a látványa.
Ezért talán kicsit be is zárkóztam a kis kalitkámba, az én saját kis világomba, ahol biztonságban érzem magam és megingathatatlan képzeletbeli pajzzsal vettem magam körül. 
A férfiakat messziről kerülöm, ha csak kicsit is úgy néznek rám.

Egyelőre elégedett vagyok ezzel a helyzettel, hiszen még azóta is emésztem az akkor történteket.