The Young Face Of Death - The Three Year War I.

8. Fejezet

Alex

Reggel kivételesen hamarabb kelt fel, mint Rey. Vissza akart aludni, de kint már világos volt és meghallotta a szurkolók hangját. Az oldaláról a hátára fordult és nagy levegőt vett. Kirázta a hideg és vacogni kezdett. Teljesen minimális fűtés volt telenként, az is csak azért, hogy ne fagyjanak halálra álmukban. Csak október közepe volt és már fázott, annak ellenére, hogy a telek mindig enyhék voltak.
Rey felé nézett és lassan simogatni kezdte. A teste izzat volt,  a bőre pedig melegebb, mint általában, de ezt be lehetett tudni annak, hogy pulcsiban aludt el. Végighúzta az ujjait a sötétszőke haján és megtapintotta a homlokát. Tényleg forró volt, de lehet csak Alex keze volt hideg. Lassan mocorogni és morogni kezdett mellette, ahogy megérezte a simogatásokat.

-Fel kell kelnünk, Rey.

Erre még egyet morgott és a hasára feküdt. Az emberek kezdtek egyre hangosabbak lenni, de még nem kántáltak.
Enyhén ráütött a hátára. Mikor nem reagált, újra megtette, kicsit erősebben.

-Fent vagyok.-mormogta Rey a párnába.

Alex felállt és elkezdett felöltözni. Kivételesen teljesen új ruhákat vett fel, amiknek még jó illata is volt, már ha a folyó szaga jónak számított. Általában kisebb csapatokban rendezték a mosást, mindig kijelöltek valakit, aki megcsinálta, legközelebb meg valaki mást. Ilyenkor a kiválasztott ember elment a folyóhoz, hogy megtöltse a lábosát vízzel, felhozza és abba mossa a ruhákat. Nem volt a legjobb módszer, a vért nem hozta ki, de a versenyzőknek megtette. Ez volt az egyetlen munka, amit Alex nem utált csinálni. Valamiért megnyugtatónak találta.
Rey este levette magáról a nadrágot és ahogy felállt és lecsúszott róla a takaró, láthatóvá váltak a csupasz combjai, amiket csak a hosszú pulcsi takart el. Alex nem volt benne biztos, hogy van alatta valami. Egyből elvörösödött és elfordult.

Ahogy felvette mindenét, hirtelen belé ütött a felismerés. Megmutathatta az embereknek, hogy nem gyenge, de nem volt benne biztos, hogy adni fognak egy második esélyt. Mikor egy versenyző nem elég jó, az emberek nem szeretik annyira, a vezetőség úgy dönthet, hogy már nincs szükségük rá. Vagy megölik, vagy száműzik, ami szinte egyenlő a halállal.

-Jól vagy?-kérdezte Rey.

Alex bólintott és felkapta a kardját, amit már napok óta élezett. Pár perc alatt már kint is voltak a megszokott napsütésen és az ordítozó emberek között. Rey ment ki először és hamar végzett is. Mindig gyorsan mozgott és a lehető leggyorsabban végzett az ellenfeleivel. Sosem hagyta őket szenvedni, nem szerette elhúzni a halálukat. Amíg Alex ragaszkodott a kardjához, ő sokszor váltogatta a fegyvereit. Legtöbbször lándzsát választott,-aznap két félhold alakú kardot-vagy csak simán egy kést. Neki nem igazán számított, úgy is mindig nyert.

Lejött a pályáról és Alexen volt a sor. A szíve gyorsabban kezdett el dobogni, izzadt tenyérrel markolászta a kardját. Letörölte a homlokát, de továbbra is folyott róla a víz. Végignézett a tömegen. Mindegyikük gazdagnak nézett ki, elkényeztetteknek. De pár olyan is volt, aki inkább nézett ki koldusnak. A családjukkal szorosan ültek egymás mellett, mintha akkor lettek volna ott először és épphogy össze tudták volna kaparni rá a pénzt. Alex rengeteget felismert.
Az ordítozások lassan egybefolytak és értelmetlen szavakká alakultak át. Egy pillanatra minden elcsendesült, de ez olyan gyorsan tűnt el, mint ahogy megjelent. Épphogy kikerülte a felé száguldó kardot, ami a port találta el. Alex felemelte a kardját, mire az ellenfele újra támadott. A két kard csúszni és szikrázni kezdett egymáson a napfényben. Egy pillanatig mintha egy kisebb lángot is látott volna, de lehet, csak képzelte. Ellökte a fiút a lábával, de csak meghátrált, nem esett el. Nem hagyta támadni. Bármikor, mikor közel került hozzá, kapott az alkalmon és rátámadt. Azonnal reagált és sokszor kezdeményezett. Gyors volt, némelyik támadásnál Alex úgy érezte, túl gyors. Hónapok óta először érezte úgy, hogy végre egy jó ellenfelet kapott.
Több támadás után végre ki tudta ütni a kardot a kezéből, ami a földre esett. A fiú kikapta a kését az övéből és eszeveszetten kezdett el hadonászni vele. Bepánikolt és csak kalimpálni tudott. A szemei megteltek dühvel és összeszorított fogakkal próbálta meg eltalálni a kis késével. Alex leengedte a kardját a teste mellé és mindig kitért az útjából.