The Young Face Of Death - The Three Year War I.

7. Fejezet

Rey

Másnap ki is engedték, ahogy megígérték neki, de vissza kellett mennie később, hogy kiszedjék a varratokat. Ahogy visszaértek, az első dolguk az edzés volt. Valami megváltozott Alexban, sokkal gyorsabb lett és agresszívabb, még Rey-el szemben is.
Voltak pillanatok, mikor hirtelen azt hitte, tényleg lefejezi, de aztán a penge mindig megállt előtte. Véletlenül sem sebezte meg, mindig kiemelte, hogy vigyáz rá. Ennek ellenére néha tényleg megijesztette és egy pillanatra meglátta a szemében azt a dühöt, amit régóta érzett, most pedig volt valami, ami miatt jogosan lehetett dühös. Mikor Alex látta, hogy megijedt, visszahátrált és bocsánatot kért. Nem sok embertől kért bocsánatot, konkrétan csak Rey-től, ezért nagyra értékelte, mert tudta, hogy komolyan gondolja.

Rey elvesztette az időérzékét, fogalma sem volt, hogy meddig edzettek, mire visszaért a szobájába. Nem vette le a cipőjét, csak elterült az ágyban. Körülnézett, anélkül, hogy elfordította volna a fejét. A szoba már nem volt ugyanolyan, mintha megváltozott volna, amíg távol volt. Meghallott egy matató hangot az ágy mögött, talán egy egér, vagy egy csótány. A gondolattól kirázta a hideg és összeszorította a fogait. A polcokra nézett, amiket minden nap letakarított, mégis olyan volt, mintha ötven éve állnának ott porosan. A padló saras volt, poros, véres, egyszerűen csak piszkos. Az ágy recsegett. A körme alá beszorult koszt próbálta kipiszkálni, ami feketévé tette, de nem sikerült. Hirtelen mindent érzett maga körül, a rá tapadó összes kis koszt, azt, ahogy a szívverése gyorsulni kezdett. Gyorsan fel akart állni és rendet rakni, mégis olyan érzése volt, mintha oda lenne ragasztva az ágyhoz. Kétségbeesetten kezdte el lerágni a körmeit. A szája remegni kezdett. Olyan gyorsan rágta őket, ahogy csak tudta, mintha valaki kényszerítené. Mikor végre kész lett, csodálva nézte az ujjain folyó vörös vért, még az ízét is megérezte a szájában. Beletörölte a takaróba és úgy hagyta.
Ki akarok jutni ebből a városból. Ez volt az egyetlen gondolata, mégsem tett semmit. Alex szeretett ott lenni, szerette az emberektől kapott figyelmet, szeretett ölni. De utálta, hogy egy olyan ember szolgája kellett, hogy legyen, akit nem is ismert. Utálta, mert muszáj volt követnie a rendszert és a szabályokat. Sok dolgot utált, de ezt a legjobban.
Rey mindkettőt utálta. El akart szabadulni onnan és Alexet magával vinni. Valami olyan helyre menni, ahol békében élhetnek. Szeretett ezzel a gondolattal eljátszani, bár tudta, hogy nem lehetséges.
Aki így születik, így is marad.

…

Nem tudta, mikor aludt el, de mikor felkelt sajgott a feje. A pólóját mindenhol átáztatta az izzadság. A szobájában továbbra is ugyanolyan kosz volt mindenhol. Felült és az arcát a kezére támasztotta. Kint még mindig sötét volt, éjszaka egy körül lehetett.
Vacogni kezdett az ágyán. Felkapta Alex egyik pulcsiját és egy hosszú nadrágot. A szája ki volt száradva és a feje továbbra is úgy fájt, mintha muszáj lenne neki. Eldöntötte magában, hogy kizárt, hogy vissza tudjon aludni, ezért felpattant és átment Alex szobájába. Nem kopogott, mert gondolta alszik, de mikor kinyitotta az ajtót, ő az asztala felett ült, arccal lefelé nézve. Mikor meghallotta, hogy Rey belépett, riadtan felkapta a fejét.

-Miért nem alszol?-vonta kérdőre Rey.

-És te miért nem?

Erre kicsit elmosolyodott és becsukta maga mögött az ajtót.-Jól vagy?

Alexnek kemény vonásai voltak, éles állkapcsa és fenyegető tekintete. De mégis, mikor Rey-re nézett, ellágyult az arca, mintha akkor látná először. Féloldalasan elmosolyodott és ettől egy furcsa érzés támadt Rey hasában.