The Young Face Of Death - The Three Year War I.

32. Fejezet

Rey

Hevesen pislogni kezdett, de még mindig homályosan látott. A feje sajgott, a homlokáról folyott az izzadság. A kezét szorította a kötél, alig érezte az ujjait. Megpróbálta előre rántani a karját, de csak megakadt az oszlopban, ami a hátához simult. Össze akarta szorítani a fogait, de a szájában lévő rongy nem hagyta. Hirtelen hevesen kezdett verni a szíve. A körmeit egymásnak csiszolta. Elkezdett ficeregni, meg akarta csípni magát, hogy álmodik-e, hogy fáj-e. Helyette a mögötte lévő fának csapta a fejét. Nem ébredt fel.

Körülnézett. A többiek körülötte ugyanúgy mind meg voltak kötözve. Az ujjaik pirossá, vagy lilává váltak a nyomástól és a hidegtől. Alex eszméletlenül ült mellette, a feje lefelé lógott, mint egy babának.
A látása lassan kitisztult és lenézett. A lábszárán lévő mély seb, amit az egyik ember ejtett, be volt varrva.
Rángatni kezdte a kezeit előre felé, de a kötél nem szakadt el. Csak a csuklóját szorította jobban.
A falak koszos fehérek voltak és néha meglengedeztek a nagyobb szélben. Időbe tartott rájönnie, hogy nem egy szobában, egy sátorban vannak. A teteje lyukas volt, a közepén egy kör volt, amin maradék hamu nyomok hevertek. Az oszlop, amihez ki volt kötve vékony volt, de olyan erős, hogy még meg sem remegett, valahányszor neki döntötte a hátát.

Valaki felhajtotta az ajtót és bejött. Még kettő követte. Vastag nadrágot viseltek, csizmával, az oldalukon tárolták a fegyverüket. A mellkasukon golyóálló mellény volt.
Az egyikük elő vette a kését és pont Rey-re szegezte. Előrébb lépett egyet. A tekintete sötét volt, alig látszott az arca.
Megremegett a keze. Ahelyett, hogy Rey felé indult volna, Alex mellé lépett és arcon vágta. Ő egyből felkelt és megrázta a fejét. A nyakán megfeszültek az izmok, összeszorította az állkapcsát. A szemeit tágra nyitotta. Csak egy pillanatig futott át a tekintete a katonán, utána egyből Rey-re nézett. A szeme tele volt haraggal és kétségbeesettséggel.

-Gyerünk.-mondta a katona. A késéhez nyúlt.-A parancsnok látni akar titeket.

Rey torka összeszűkült. Egy magányos könnycsepp folyt le az arcán, majd aztán követte a többi is. Lassan eláztatták a bőrét. A katona ránézett, a tekintete még mérgesebbé vált. Alex szemét is érezte magán, de nem viszonozta.
A tenyere egyre jobban izzadt. Egymásnak dörzsölte a köteleket, amik épphogy valamit lazultak. Zihálni kezdett, mint egy szomjas kutya, a szája megtelt nyállal. Egy pillanatra sem vette le a szemét a katonáról, akinek a tekintete egy futó pillanatra meglágyult. Rey tüdeje egyre kisebbé vált, szédülni kezdett. A szájából folyott a nyál.
Alex kétségbeesetten morogni kezdett valamit az őröknek, de a rongytól nem lehetett érteni. A hátsó kettő tanácstalanul egymásra nézett, a szemükben látszott a kétségbeesés, mikor Rey-re pillantottak.

Végre a hozzá közelebbi katona elvágta a megcsomózott rongyot és kivette Rey szájából. Egyből a levegőhöz kapott, mint egy fuldokló. Oldalra fordította a fejét és felköhögte a felesleges nyáltömeget. A könnyek teljesen eláztatták az arcát, a szél pedig kifújta.

-Mi van?-förmedt rá az őr. A keze még az előző érintésénél egy kosz csíkot hagyott Rey arcán.

-Köszönöm…-könnyes szemmel rá nézett. A szája remegett, a hangjával együtt. Alig tudott beszélni.-Köszönöm…

-Mit akarsz?-kérdezte újra. A hangja mély volt.

-Én csak…-motyogni kezdett. Újra lehajtotta a fejét és hagyta, hogy a könnyek tócsát hagyjanak alatta. A száján zihált, de ügyelt arra, hogy ne olyan hevesen, mint előbb. Az elrontotta volna.-Nagyon fáj… A kötél. És nagyon fázok.-újra nagy levegőt vett, a szája megremegett. Folyamatosan lélegzett, mégis úgy érezte, a tüdeje ökölnyire szorult. A könnyei lassan megfojtották.