The Young Face Of Death - The Three Year War I.

19. Fejezet

Rey

Az őrök végig kísérték őket az úton, miközben a kezük a fegyverükön volt. Az emberek furcsán néztek rájuk, de nem mertek szemkontaktust tartani. Mikor Rey rájuk nézett, egyből találtak valami fontosabb dolgot, amivel foglalkozhattak.
A hely tényleg olyan gyönyörű volt, mint ahogy Jay állította. A házak újak voltak, igazi festéssel és nagy ajtókkal. Az utcák tiszták voltak, sehol szemét, hányás, vagy vér. Minden olcsó volt, valóban megfizethető, nem olyan, mint Hinamonban. Egyáltalán nem olyan. Az utcákon nem voltak éhező gyerekek, félholtra vert mutánsok, vagy hullák. Minden tisztának és szépnek tűnt.
Ahogy egyre feljebb értek a hegyen, a házak egyre nagyobbak és szebbek lettek. A macskaköves út átváltott aszfaltra. A házak és boltok elé fákat ültettek. A kis sikátorokban és utcákban gyerekek játszottak egymással, vagy a furcsán kinéző macskájukat etették. Bent a házakban be volt gyújtva a kandalló és a családok köré gyűltek. Rey nem tudta volna elképzelni nyáron, mikor  a legtöbb város száraz, forró és a talaj töredezett. Az őrökön kívül egy ember sem volt, aki úgy nézett volna ki, mintha bántani akarná őket. Elszokott az ilyen tekintetektől.

-Jól vagy?-kérdezte Alexet. Mióta elindultak, csak az eget nézte. A szemei csillogtak és néha csak úgy elmosolyodott a semmiből. Ellie néha megrángatta a kezét és közölte, hogy megint látta a sárkányt, mikor egy felhőt félreértelmezett. Mindig odakapta a fejét, de az ég teljesen tiszta volt.

-Jól vagyok.-válaszolta. Halványan elmosolyodott. Általában ha így válaszolt, vagy nagyon kétségbeesett volt, vagy éppen a legjobb dolog történt az életében.

A domb tetején egy sokkal nagyobb épület volt. Három emeletes, fehér festékkel lefedve. A tetejét egy kör alakú kupola fedte. Az elejét magas, vastag, szintén fehér vájatozott oszlopok tartották, a tetején egy kiugró terasszal. Az ajtó magas volt, kisebb elhomályosított üvegekkel.
Hirtelen újra meghallotta a furcsa hörgést. Egyből lebukott és összehúzta magát, mintha egy csapásra várna. Újra meglátta az égen a sárkányt, ahogy feléjük veszi az irányt és egyre lejjebb ereszkedik. A fekete szárnyai olyan hatalmasak voltak, hogy úgy tűnt, mintha a teste apró lenne mellettük. Olyanok voltak, akár egy denevéré és mikor kinyitotta őket, hogy ne zuhanjon olyan gyorsan, a szél belekapott és olyan hangot adott ki a bőre, mintha lassan elszakadna.
Az egyik őr megbökte, hogy haladjon tovább. Annyira felfelé nézett, hogy majdnem elesett a saját lábában, mikor el kellett indulnia. Alex is felnézett, de egyik kezével őt, a másikkal Elliet húzta maga után. Mind a ketten ugyanolyan gyönyörködve és ugyanolyan félve néztek rá. A legtöbb embernek pont ugyanez volt a reakciója a sárkányokra. Gyönyör és félelem.

Levezették őket az útról és az épület mögötti füves területre vitték. Nem messze tőlük már a fák nőttek, a réten pedig csak  térdig érő fű volt.
A sárkány körözni kezdett felettük. Mikor közelebb ért a földhöz, szembe fordult velük, kinyújtotta a lábait és lassan ráhelyezte a súlyát. A szárnycsapásaitól a fű mozogni kezdett. A szele arcon csapta Rey-t és be kellett csuknia a szemét, hogy ne vakuljon meg a portól, ami felszállt a földről. Csapott egyet a farkával és mögötte kidőlt egy fa az ütéstől. A fű lekonyult alatta, ahogy kitaposta a hatalmas lábaival. A fogai akkorák voltak, hogy még a csukott szájából is kilógtak. Pár nagyobb volt még Rey alkarjánál is.
Bár még mindig érezte, hogy a hátának szorítják a fegyvert, megfogta Alex kezét. Egyből összekulcsolta az ujjaikat és szorítani kezdte.

-Túl késő visszafordulni.-viccelődött mögötte az egyik őr. A hangján hallatszott, hogy elmosolyodik. Jól szórakozott rajtuk, de Rey tudta, hogy ő is félt. A pulcsin keresztül is érezte, hogy a rá szegezett pisztoly remegni kezdett, mikor a sárkány felhördült.