The Young Face Of Death - The Three Year War I.

40. Fejezet

Aurora

Remélte, hogy mindaz, ami történt, csak egy álom, amiből úgy kel fel, ha elalszik, de nem így lett. Amikor felkelt, a hasához nyúlt. Az ujjai közül vér folyt ki. A bátyjai azt mondták neki, van esély arra, hogy a szervezete kilöki a magzatot és akkor vérezni fog. De sajnos nem a lábai közül folyt a vére, hanem az oldalán ejtett vágásból.
A hasa elkezdett dudorodni, úgy érezte, minden nap egyre nagyobb lesz. Már négy hónapos lehetett. Folyamatosan arra a lányra gondolt, aki éjszaka sikoltások között szülte meg a gyerekét, majd elvérzett és senki sem tudott neki segíteni. Összeszorította a száját.
Rám is ugyanez a sors vár.

Megrázta a fejét. Bátornak kell maradnom. A nővérem mindig erre nevelt. Nem lehetek gyáva.
Ahogy kinézett a rácsokon, eszébe jutott, ahogy a tábor lángokban áll és ahogy elhurcolják. A katonák keze szinte nyomot hagyott a testén. Próbált elszökni, de túl erősek voltak. Ekkor vágtak bele a hasába, majd kiütötték.
Lassan felült a földről. A keze vízhólyagos volt és a füle nem hagyta abba a sípolást. A rácsokat csak egy nagyon halvány fény világította meg oldalról. Kitapogatta a falat és odatámasztotta a hátát, a kezét továbbra is a hasára szorítva. Próbálta kitalálni, hol van, de nem látott semmit. Kiabálni akart, de nem tudott. Kitépték a hangszálaim.

A mellkasában összeszorult a levegő. Csak abban a hideg, nyirkos, sötét cellában jött rá igazán, mennyire is hiányzott neki a régi élete.

...

Napokig volt ott, talán hetekig, de az is lehet, hogy csak pár óra volt. Nem tudta biztosra megmondani. Folyamatosan sötét volt.
Végre meghallotta a felé haladó lépteket. Felemelte a fejét és megpróbált kinézni, de túl sötét volt, hogy bármit is lásson. A léptek erősödtek, míg végül már teljesen tisztán hallotta őket, mire megálltak. Az ajtó kinyílt és még mielőtt kérdezni tudott volna, valaki megragadta és felrántotta a hideg kőről.
Az ajtót becsapta mögötte és a kezét a szájára tapasztotta. A kezeire szoros bilincset tett.

-Ha megszólalsz, meghalsz.-szólalt meg.

Meglökte, Aurora pedig bizonytalanul kilépett a cellából. A folyosó végén egy ajtó várta, amit a férfi ki is nyitott és előre engedte. Már éppen rá akart kérdezni, hova viszi, de eszébe jutott, amit mondott. Egyébként sem volt biztos benne, hogy bármilyen hang kijönne a száján.
Jobbra tolta, majd belökött előtte egy ajtót. Megfogta és ledobta a földre. Azonnal becsapták az ajtót mögötte. A térdét végigszántotta a kemény föld.

-Aurora?-hallott egy hangot. Csöndes volt és bizonytalan. Sokkal inkább hasonlított egy sóhajra mint egy szóra. A hangról beszélünk) De ismerte ezt a hangot és biztos volt benne, hogy azelőtt más volt.

Ahogy felnézett, Rey-t pillantotta meg maga előtt. Egy beszűrődő fény épphogy megvilágította az arcát. A szeme beesett volt, az orrából és a szájából folyt ki a vér. A homlokán több horzsolás is látszott, de a lába volt a legrosszabb. A combjától végig lefelé vágások látszottak, a térde már nem is lila volt, hanem fekete. A sípcsontján egy hatalmas lila folt húzódott végig, ami szintén vérzett. Az összes sebébe kosz ragadt bele.

-Mi történt?-kérdezte egy kis idő után. Nehéz volt megszólalnia, miközben Rey véres testét nézte.-Hol vagyunk?

-A háborúban.-válaszolta. Minden egyes szó után levegőt vett, hogy folytatni tudja.-Ami elől menekültünk.

Lassan odakúszott hozzá és jobban szemügyre vette a sebeit. Nem volt rajta nadrág, csak fehérnemű és egy pulcsi, aminek az ujja fel volt húzva. Az is tele volt mély vágásokkal. A pulcsiját a mellkasánál átáztatta egy kör alakú seb, de nem látta pontosan. Aurora felemelte a kezét, hogy megnézze a sebeit. Óvatosan fogta meg a bőrét, alulról, de még így is felszisszent. A vágásokba belement a kosz, a rászáradt vér fekete csomókként ültek rajtuk.