The Young Face Of Death - The Three Year War I.

12. Fejezet

Rey

Ellie csendes volt, de kíváncsi. Folyamatosan kémlelte a szobát és az embereket. Mindig mindenre oda figyelt, úgy forgatta a fejét, mintha a világ legérdekesebb helyén lenne. De egy pillanatra sem hagyta el Alex oldalát. Bármikor, mikor valaki túl közel jött hozzá, visszahúzódott.
Alexnek igaza volt, egyáltalán nem volt oda való. Egyik tíz éves sem illett oda. De ő egy különleges eset volt. Ápolt haja volt, tiszta bőre és gyümölcs illatot árasztott. Ő volt a legtisztább gyerek, akit Rey tíz év alatt látott. Szinte ragyogott a többi ember mellett. A szülei biztosra mentek, hogyha nem is Alex, de valaki kiválassza. A csillogós pólójával és a szűk kék farmerében egy sokkal rosszabb helyre is kerülhetett volna. A legtöbb versenyző magányos volt és túl csóró ahhoz, hogy bárokba járjon. Tizenegy évesen, miután meghalt Rey edzője, végigmenni a folyosón rémálom volt. A legfurcsább viszont az volt a dologban, hogy mikor már pont kezdett érni, nőként kinézni, ez abbamaradt. Senki még csak szemet sem vetett rá. Csakis gyerekként.

A Nap lassan lement és Alex elmagyarázta Ellienek a tervet. Meglepően könnyen megértette és még pakolni is segített. Furcsán lelkes volt a dolog iránt. Akkor nézett Rey szemébe először, mikor odavitte az egyik kését, de egyből el is kapta a fejét. Csak akkor tűnt fel neki, mennyire hasonlítanak az arcvonásai Alexéhez. Mintha újra ő állt volna előtte tíz évesen. Egyedül a szeme színe volt más.

-Hoznunk kell majd még fegyvereket a raktárból.-jelentette ki Jay.

-Az könnyű lesz.-vágta rá Rey.

-Nem abból…

Az arcára ráfagyott az undor és a félelem. Nem egy raktár volt, hanem A raktár. Ahol a pisztolyokat és az egyéb dolgokat tartották, amiket ők nem kaphattak meg. Jay egyszer sikeresen ellopott egy pisztolyt, amit sikeresen el is vesztett. Mikor másodjára ment le oda, nem sikerült kicselezni az őröket és majdnem az életével fizetett.

-Biztos vagy te ebben?

-Tudok mindent.-vágta rá.-Sokan vagyunk, könnyű lesz elterelni az őrök figyelmét. Nincs más választásunk.

Rey tizenegy éves korában fogott először lőfegyvert a kezében, körülbelül kettő másodpercig. Azt is az edzője engedte meg.  Alex pedig életében nem látott egyet sem. Ebben muszáj volt egyedül Jay-re támaszkodniuk.

...

Rendesen összepakolta a táskát, összehajtotta a ruhákat, hogy beleférjenek. Minél hamarabb akart indulni, de Alex nem engedte. Bármikor, mikor a körmét kezdte el rágni, elvette a kezét és megfogta, de ezután a lábát kezdte el rázni, azzal pedig már nem tudott mit csinálni. Rey legtöbbször észre sem vette, hogy csinálja, csak akkor, mikor Alex azért könyörgött, hogy hagyja abba. Olyan természetes volt, mintha így született volna. Néha el is gondolkodott, valóban így volt-e.
Mire elindultak a Nap már lement és az aréna kiürült. A folyosón senki sem járkált, mindenhol csönd volt, pedig még nem járt annyira későre. Úgy egyeztek meg, hogy Rey viszi a fegyveres táskát, Alex meg azt, amiben a ruhák vannak. Azt mondta, belőle kevésbé nézik ki, hogy lop, pedig Rey igazából többet lopott életében, mint Alex valaha. Jól csinálta, az árusok figyelmét mindig könnyen elterelte, de nem szerette. Csak akkor tette, mikor nagyon muszáj volt neki.

A fegyvertár teljesen lent volt a pincében, legalább ötven méterrel a felszín alatt. Ahogy a hosszú csigalépcsőn haladtak lefelé, egyre hidegebb lett, hiába volt rajta a kabát, úgy is fázott. A lépcső a beázott víz miatt csúszós volt, többször is mellé lépett a sötétben. Mikor már pont megnyugodott volna egy pillanatra, víz kezdett el csöpögni a tarkójára és újra kirázta a hideg. Szorosan markolta a nedves korlátot és követte Jay-t, mint egy kiskutya. A lépcső végén későn jött rá, hogy elfogytak a fokok és megpróbált még egyet lépni. A bokája kificamodott és beleütközött egy kőbe. Az egész testében megfagyott a vér. A fájdalom  csak egy pillanatig tartott, de az kegyetlen volt. Megpróbálta nem hallatni, de így is kijött a torkán egy furcsa nyüszítés.