The Young Face Of Death - The Three Year War I.

20. Fejezet

Aurora

A vizet a legmelegebb fokozatra állította. A haját is bevizezte és ahogy végighúzta az ujjait a tincseken, érezte, ahogy folyik ki belőle a kosz. Olyan erősen dörzsölte a bőrébe a szappant, amennyire csak tudta. Nem érdekelte, hogy fáj, vagy, hogy csíp, ahogy bekerül a sebekbe. Csak dörzsölte és dörzsölte, amíg a könnyek ki nem folytak a szeméből. Hagyta, hogy a forró víz megégesse a bőrét, ami vörössé vált, mikor kilépett a fülkéből. A hideg levegő azonnal megcsapta és libabőrös lett. Megtörölközött és felvette az új ruhákat. Egy fekete farmer volt és egy szintén fekete pulcsi. Miles ragaszkodott hozzá, hogy kapjanak új ruhákat és rendes vacsorát. Aurora napok óta végre először érezte magát tisztának.
…Tisztábbnak. Akármennyire erősen sikálta a bőrét, még mindig mocskosnak érezte magát.

Megmosta a fogát és belenézett a tükörbe. A karikák a szemei alatt mintha enyhültek volna az éjszaka alatt, az arca jobban kisimult.  A bőrén nyoma sem maradt a sok kosznak. Majdnem úgy, mint régen.
Elkezdte kifésülni a haját, de a fésű folyamatosan megakadt benne. Egy ponton olyan sűrű volt, hogy megállt a hajában. Kitépte, mire egy csomó hajszálat hozott magával. Idegesen ledobta a csapba, mire nagyot koppant. A hirtelen zajtól összerezzent. Egy kép megvillant a szeme előtt és úgy csapott a testébe, mint a fájdalom.

…Látom valaki arcát magam előtt, de nem tiszta. Összemosódik a homálytól, ami körülöleli, mint a köd. Hideg van és fázok. Az egész testem remeg. Lassan felemeli a fésűt az asztalról. A remegő kezeivel közeledik felém. Ahogy elém guggol, összerezzenek és próbálok hátrálni, de a fal nem hagyja. A kezeimet kiteszem oldalra és a matracot kezdem el markolni. Elkezdi a hajamat fésülni. Hallom, ahogy dúdol. Beszél hozzám, de nem értem. A fésű megakad egy ponton és nem megy tovább. Rángatni kezdi majd miután továbbra sem mozdul, a földhöz vágja. Hangosan káromkodni kezd. A hangja nem tiszta, mintha víz alatt lenne. Valami fáj. Csattan valami a combomon. Hallom a tompa kiáltásom. A fájdalom szétárad a testembe. Kihúzza a lábaim magam alól és elfektet a matracon. Érzem, hogy megmarkolja a combjaim és szétfeszíti őket. Valami újra fáj, de az másmilyen volt. Mintha belülről szétfeszítenék a húsomat és szétszakadnék.

A kép hirten szétfoszlott a szeme előtt. A háta nekiütközött a falnak. Zihálni kezdett. A kezével takargatni kezdte a lábát, de senki nem volt előtte. Csak az üres csap, benne a fésűvel. A tükörképe ijedtnek tűnt, mint egy kisállat, amit fegyverrel fenyegettek. A szemei kikerekedtek, a haja ugyanolyan csapzottnak tűnt. Valamit meg akart markolni, de csak a fal volt mögötte. Lassan visszasétált a csaphoz és megtámaszkodott az oldalán.  Nagy levegőt vett. Egy ideig csak nézett a fésűre. Lassan méregette, hátha megtámadja. Nem nyúlt hozzá. Nem akarta újra a villogó képeket.
Kinyitotta a szekrényt és kivett belőle az ollót. Megszorította, mint egy kisgyerek. Hezitálás nélkül elkezdte vágni a haját. A csomókon nehezen ment át. Még feljebb rakta az ollót. Ott már könnyen ment, mintha csak vajat vágna. A hangja és a látvány, ahogy a felesleg a földre hullott, megnyugtatta. A légzése egyre lassabbá  vált. A másik oldalán is előre rakta a haját és ott is levágta, amíg el nem ért a töréshez. Több, mint húsz centi csomós és rasztás haj hevert a lába alatt. Döbbenten nézett a tükörbe. A haja már csak a válláig ért. A vége töredezett volt és egyenetlen.

-Bocsánat.-hallotta Aeron hangját mögüle. Megijesztette, hogy egyáltalán nem hallotta bejönni. Be akarta csukni az ajtót, de megállt, ahogy meglátta a sok felesleges hajat a földön. Húgára nézett, majd újra a padlóra.-Miért vágtad le?

-Nem tudom.-vallotta be. Furcsa volt újra hallani saját hangját.-Csomós volt és idegesített.

Bólintott egyet. A szőke haja már olyan hosszú volt, hogy már neki is a szemébe lógott.