The Young Face Of Death - The Three Year War I.

24. Fejezet

Rey

Ellie előttük rohant ki az épületből, Alex szorosan mögötte volt és fogta a kezét. Miles felvette az ütememet és Rey mellé ért. Oldalról mindig rá pillantgatott, de nem mondott semmit. Mikor Alexékre nézett, egy pillanatra elmosolyodott, majd az égre nézett. Rey is kereste, amit ő látott, de sehol sem találta.

-Tényleg a sárkányt mutatod meg, vagy a kivégzésünkre viszel?-törte meg a csendet.

Erre Miles felhorkantott.-Ha meg akarnálak ölni titeket, már megtettem volna.

-Igen, de lehet, hogy nem fogunk tetszeni neki és eléget.

-Nem fog.-Miles elmosolyodott és mélyen Rey szemébe nézett. A haját megfújta a szél.-Szereti az embereket.

-Szóval nem ölt embert?

-Ezt nem mondtam.

Rey mindig is sárkányt akart látni, mint Alex, de gondolni rá és a közelébe lenni egynek, teljesen más volt, főleg egy igazinak. Theoran csak macska méretű volt a nagy, feketéhez képest.
Ahogy kiértek az épületek közül és elkezdtek az erdő felé menni, egyből meglátta a hegy előtt fekvő szárnya sziluettet. A lábait maga alá nyomta, azon feküdt, a szárnyait oldalra rakta. Ahogy meglátta, hogy közelednek, lassan kinyitotta a szemét és felemelte a fejét a földről. Mindenki hirtelen torpant meg és Rey beleütközött Alexba, közben meg is taposta a sarkát.

-Semmi baj.-mondta Miles és előre ment. Alex gyanakvóan és lassan indult el. Rey is megfontolva rakta egymás elé a lábait. Alex lemaradt Ellietől és mellé szegődött.

-Onyx.-suttogta.

-Mi?

-Onyx.-ismételte meg.

-Hallottam, de mi van vele? Az istennő?

-Nem. A sárkány.

Rey megfogta a kezét. Kérdés nélkül átkulcsolta az ujjaikat és szorítani kezdte, de azonnal el is engedte. Helyette Rey kisujját fogta meg és azt kezdte el szorítani az egész tenyerével. Mikor kisebb volt és mentek valahova, mindig ezt csinálta. Furcsa volt újra érezni. Mintha a tíz éves Alex lenne mellette újra és csak egy gyerek lenne.
Ez volt a legnagyobb álma. “Csak repülni szeretnék.”

Miles felsietett a dombon. A fű ott térdig ért és a bogarak Rey-nek ütköztek ugrás közben. Onyx megrázta a fejét, a nyakán lévő hatalmas tüskék mozogni kezdtek. Felemelte az egész testét, így pont eltakarta a lemenő napot. Kinyújtotta a lábait és a szárnyaira támaszkodott.
Sok erő kellett, hogy Rey ne torpanjon meg újra. Emlékeztette magát, hogy már gondoskodott egy sárkányról, de újra eszébe jutott, hogy Theoran feje a mellkasáig sem ért, Onyx viszont legalább hetven méter hosszú volt.
Miles teljesen elé ment, mire Onyx lehajtotta a fejét és hagyta, hogy megsimogassa.
A többiek megálltak pár méterre, egyedül Ellie ment tovább. Alex rászólt, de ő már csak azért sem jött vissza.
Ellie lassan haladt, a lábait óvatosan tette egymás után a hosszú fűben. Onyx teljesen lehajtotta a fejét, így már csak egy méterre volt a földtől. A fogai több sorban álltak, valamelyik feljebb, valamelyik lejjebb, néhány olyan nagy volt, hogy kilógtak a szájából.
Miles Ellie mellé ment és megfogta a kezét, majd felemelte.

-Semmi baj.-mondta neki.

Lassan elengedte a kezét, mire Ellie kinyújtotta az ujjait. Egyáltalán nem remegett. A szemei megteltek csodálattal és egy csepp félelem sem volt benne. Lassan a sárkány fejére rakta a tenyerét és végigsimította. Közelebb tolta a fejét, így majdnem fellökte Elliet, de ő az utolsó pillanatban hátra lépett. A feje annyira nagy volt, hogy a lány szinte teljesen eltörpült mellette.