The Young Face Of Death - The Three Year War I.

42. Fejezet

Rey

Még egyszer megpróbálta kiszedni a kezét a kötélből. Az egyetlen, ami segítette, az a csúszós vére volt, ami belepte a csuklóját és a kötelet is.
Könnyű volt elviselnie a fájdalmat. Szinte jól esett. Szinte, de csak szinte már nem is érezte. Hozzászokott.
A sziréna harsogásától már sípolt a füle, a villogás pedig az alagsorba is leért és elvakította.
A legrosszabb, hogy tudta, mi történik. Tudta, hogy eljöttek érte, úgy, hogy tudták, csapda. Ez bűntudatot keltett benne, akkor is, ha nem az ő hibája volt. Ha elment volna Alexel arra a rajtaütésre, nem lett volna megkötözve, véresen és szétverten a padlón egy oszlophoz kötözve.

A keze már majdnem szabad volt. A hüvelykujját annyira beszorította a többihez, amennyire csak tudta. Még egy sebet szerzett és végigfolyt a kezén a friss vér. Még jobban befordította a vállát, hogy könnyebben hozzáférjen. A fájdalom és a nyomás egyre erősödött. Beleharapott az ajkába, hogy ne ordítson fel. Megfogta a kötelet és annyira erősen húzta, hogy végre meglazult és leesett a kezéről. Felsóhajtott. A megkönnyebbülés könnyei végigfolytak az arcán. Felemelte a remegő kezét és lassan megnézte, óvatosan, mintha félne. Vörös volt a vértől és a kötelektől is. A csuklóját annyiszor kötötték össze, hogy kezdett elhalni a húsa. Ha még egy napot vár, valószínűleg le kellett volna vágni a kezét.
Előre dőlt és az alkarjával támasztotta meg magát. A kezei szinte használhatatlanok voltak. Ernyedten feküdtek a földön, arra várva, hogy Rey kezd-e majd valamit velük.
A mellkasán lévő égést is megpróbálta megnézni, de ahogy behajlította a nyakát, abba is éles fájdalom nyilalt. Lerogyott a földre. Még egy vízhólyag pukkadt ki, de lehet, csak képzelődött. Össze akarta szorítani az öklét, de úgy érezte, minden csont el van törve benne.

Felkapta a fejét a rohanó lépések zajára. Felkészült, hogy egy dühös őr lép be kiabálva, hogy elhurcolja. Szinte már érezte a következő ütést a gyomrában, mikor egy őr helyett Alex rontott be a szobába. Ahogy meglátta, meglágyult a tekintete és letette a kardot. Rey fellélegezett. Kitört a sírás a torkából, mikor meglátta az ismerős szempárt a sötétben.
Alex egyből odarohant hozzá és felsegítette. Átvetette a karját a nyakán és közel húzta magához.

-Annyira aggódtam érted.-suttogta.

-Jól vagyok.-Rey hangja remegett, ráadásul a mondat borzalmasan nevetségesen és átlátszóan hangzott.

-El kell tűnnünk gyorsan. Nagyon szeretlek...-ezt már halkabban mondta. Rey-nek is sikerült viszonoznia akadozva.

Alex megnézte a sebeit, majd gyorsan megcsókolta. Ez egy pillanatra elfeledtette Rey-el hol is vannak, erőt adott neki. Meg akarta ölelni, de a mellkasán lévő seb túlságosan fájt.
Alex még Rey-nél is megviseltebb volt. A ruháit és az arcát mindenhol vér és kosz borította. A vállán volt egy seb, ami átvágta a pulcsiját és megállíthatatlanul gyorsan folyott belőle a vér. A lába remegett, mikor Rey jobban rátámaszkodott.

-Hol van Aurora?-dobálta a kérdésekkel fáradhatatlanul, amikre Rey alig tudott válaszolni.

-Nem tudom...

-Tudsz járni?

Erre nem tudott válaszolni. Aurora gondolatára összeszorult a torka. Azt se tudta él-e még, vagy már felgyújtották a hulláját, mint minden más holttestet.
A lábai úgy remegtek, hogy biztos volt benne, hogy összeesik, de muszáj volt megtartania magát. Intett Alexnak, aki egy kést nyomott a kezébe. A csúszós vére nem segített, de megmarkolta, ahogy tudta. Valahogy túl kellett élnie.

Óvatosan kimentek az ajtón, alaposan körülnézve. Alex folyamatosan aggódva nézett hátra Rey-re, de ő mindig leintette.
Alex megfogta a kezét és húzni kezdte a sötét folyosón. Rey szédülni kezdett. A sziréna hangjától kirepedt a dobhártyája.
Hirtelen hátulról megrántották a kezénél fogva és egy hideg fémet szegeztek a torkának.