The Young Face Of Death - The Three Year War I.

29. Fejezet

Rey

Mikor felkelt, Alex nem volt mellette.
Lassan kinyitotta a szemét és megdörzsölte. Alex éppen akkor lépett ki a fürdőből vizes hajjal. A törölközőt a tarkója köré tekerte és pár laza ruhát vett fel.

Rey felállt az ágyból.-Mióta vagy fent?

-Neked is jó reggelt.-megtörölte a haját és elkezdett felöltözni. A vizes törölközőt a földre dobta. Rey felkapta, visszavitte őket a fürdőbe és felakasztotta a helyére.

-Mondtam, hogy ne csináld ezt.

Nagyot sóhajtott.-Igen, anya. Tudom.

Rey gyorsan megmosta az arcát és kimosta a szeméből a csipákat. Pár percig a csap előtt állt, próbált magához  térni. Mikor versenyeztek, hozzá volt szokva, hogy akár egy percen belül is fel tudjon kelni, de a hetek alatt elvesztette ezt a képességét. Felkapta a ruháit és ő elkezdett felöltözni.
Alex szokatlanul csendes volt. Általában arról mesélt, milyen furcsákat álmodott, vagy, hogy egész éjszaka hangokat hallott. De aznap nem. Csak komoran nézett és gyorsan öltözött.

-Mi az?

Alex értetlenül nézett rá, majd egyből megtörte  a szemkontaktust.-Mi?

-Mi a baj?

Mindkettőjük cipőjét odavitte az ágyhoz. Leült, majd mellé Alex is.

-Nincs semmi baj.-gyorsan felvette és elkezdte kötni.-Megyek Ellievel edzeni. De kezdhetsz te is.

Mielőtt elindult volna, Rey megfogta a kezét és vissza rántotta az ágyra. Erre ő meglepetten nézett.

-Mi a baj?-kérdezte újra.

-Semmi.-vágta rá ugyanúgy.

Rey elfordította a fejét. Megfogta a kezét és gyengéden magához húzta.-Ne hazudj.

Egy pillanatra meglágyult a tekintete és megforgatta a szemét. Valami nagyon érdekeset találhatott a szőnyegen, mert csak azt volt hajlandó nézni. Kiroppantotta az egyik ujját.

Nagy levegőt vett.-Tegnap beszéltem Milesal és éreztem valami nagyon furát…

-Ezt hogy érted?

-Hát…-kiroppantotta az összes ujját és beharapta a száját.-Olyan fura volt velem… Mármint jó értelemben. És éreztem valami… Nem tudom.

-Semmi baj.-Rey megérintette a vállát, mire ő összerezzent.

Zavartan nézett körül a szobában, mintha az egyik bútortól várná a segítséget.-Olyan volt, mint a féltékenység, csak jó… Nem tudom leírni.

Rey hátrébb dőlt. Egyetlen mondatával az egész kép összeállt a fejében. Azelőtt is gondolt rá, de nem merte kimondani még magának sem.

-Szóval…-kezdett bele.-Annyira akarsz hasonlítani rá, hogy azt hiszed, szerelmes vagy belé.

Erre felkapta a fejét. Próbálta színlelni a meglepődöttséget, de Rey látta, hogy elvörösödik. Egy nagyon halvány mosoly jelent meg a szája sarkában, amit kétségbeesetten próbált eltakarni. A pupillái kitágultak és az izzadt tenyerét a nadrágjába törölte.

-Én nem hiszem ezt.-vágta rá. Még mindig próbálta tagadni. De Rey már látta.

-De.-közelebb húzódott.-Tudom, hogy hiszed. És nincs ezzel semmi baj, mert tudom, hogy nem szereted.

-Nem szeretem.-vágta rá.-Én téged szeretlek. Csakis téged.

-De olyan akarsz lenni mint ő.-megfogta a kezét és összekulcsolta az ujjaikat. Lassan simogatni kezdte a kezét.