The Young Face Of Death - The Three Year War I.

46. Fejezet

Alex

-Vedd le a pólód.-suttogta fülébe az apja.

Alex a penészes falat nézte. Hallotta, hogy mögötte ólálkodik, csöndesen, vicsorogva, mint egy igazi Kóborló.

-Megölted a barátaim.

-Nem.-vágta rá egyből.-Te ölted meg őket.-levette az övét és az asztalra rakta.-Vedd le a pólód.

Alex első gondolata Aurora volt. Vajon neki is ilyen volt? Rosszabb?
A harag szétáradt a testében. Egy ponton már úgy érezte, nem bírja tovább és szétrobban. Várta is a végzetét, de mégsem történt meg. Túl fáradt volt. Imbolygott az asztal előtt. A lába alig tartotta a súlyát. Ezúttal nem törölte le a könnycseppet, hagyta, hogy szépen lassan lefollyon az arcán, mintha a világ összes ideje az övé lenne.
Egy újabb levegőt vett és levette a pólóját.
A Vezető a hideg kezeit a bordáira csúsztatta, majd a mellkasára, ami körbe volt tekerve fáslival. Kiszedte a végét, ami be volt gyűrve a többi alá és elkezdte kitekerni.

-Ennyi erőt fektettünk abba, hogy megtudjuk, mi a gyengéd, de közben csak ez kellett volna hozzá.

Teljesen letekerte, majd a földre dobta. Alex megremegett.

-Hol van Aurora?-szakította félbe Alex.

-Mérges rád.-feljebb vitte a kezét és megmarkolta az egyik mellét. Alex torka összeszorult.

-Miért?

-Miért?-felnevetett. A hangja visszhangzott a szobában.-Mert megölted a testvéreit.

-Nem öltem meg őket. Azt csakis te tetted.

Megfogta Alex tarkóját és az asztalra nyomta a testét. A kezét a mellkasa mellé rakta.

-Őszintén, csalódtam benned.-folytatta. -Olyan tehetséges voltál versenyzőként, a többiek csak félve beszéltek rólad. Csodáltak. Az emberek imádtak. Te lehettél volna a leggazdagabb. De te inkább elmenekültél a kis barátaiddal együtt.

-Jobban szeretem őket, mint a pénzt.-sziszegte Alex.

-Túl későn mondod ezt. Jól harcoltál tegnap. Azt mondják, kétszáz embert megöltél. Rászolgáltál a legfiatalabb bajnoki címre, amit adtam neked.

Hirtelen kirázta a hideg és rájött, mit is tett. A keze megremegett. Kifújta a levegőt, amit addig bent tartott.

-Kineveztelek a fiamnak. Holnaptól mindenki téged fog követni. Hálásnak kéne lenned.

-Hálásnak?-szája megtelt nyállal és vérrel. Ökölbe szorította a kezét.-Megölted a barátaim.

A tarkójánál fogva újra felhúzta, Alex pedig a mellvértjének esett. Érezte, ahogy a rajta lévő vér beszennyezi a bőrét, az élei pedig belevágnak a húsába.
Belemarkolt a rövid hajába.

-Meg foglak jutalmazni, amiért jól harcoltál. Ha továbbra is jó leszel, több ajándékot kapsz.

-Nem kellenek nekem ajándékok, csak igazság.

-Igazság?-felhorkantott.-Mit tudsz te az igazságról?

-Többet mint te. Gyerekeket rángatsz ki az otthonukból, a szüleiket lemészárolod, ha ellenszegülnek. Rabszolgaságba hajtasz mindenkit. Több tízezer embert küldesz a halálba minden nap, csak azért mert a fattyú lányod ellened szegült.

A Vezető megfordította, így már szemben álltak egymással. Alex vállába vájta a körmeit. A szemei megteltek haraggal, mintha hazugságokat hallott volna.

-Vigyázz a szádra, fiú.-Az utolsó szót undorral mondta ki, mintha sav marná a torkát.-Engem kell szolgálnod, nem mást.

Alex felemelte a fejét és kihúzta magát, hogy egymagasak legyenek.