The Young Face Of Death - The Three Year War I.

30. Fejezet

Aurora

Mikor még táncolt, volt egy lány a mellette lévő szobában, aki terhes volt. Sosem beszéltek annyit, de tudta, hogy nem rossz ember. Marcus ki akarta dobni, mondván, hogy így semmit sem tud vele kezdeni. Úgy tekintett rá, mint egy játékra. A többiek nagy nehezen kikönyörögték, hogy hadd maradjon velük. A lány napokig hálálkodott.
Aztán egyik este Aurora a sikolyaira kelt fel. A hangjától szinte kirepedtek az üvegek. Mikor benyitott, már több lány is körülötte volt. Sírtak. Már nem hallotta a sikolyokat.
A többiek nem engedték, hogy megnézze, de mégis látta a véres ágyat.

Az ujjaival babrált. Ahogy meglátott egy kis köröm darabot, egyből lerágta, addig, amíg egy kis fehér rész sem maradt az ujjai végén. A lába remegett. A kezét a combjára támasztotta és bele temette a fejét. Ez egészen kicsit enyhítette a remegését, de nem sokáig. A lába úgy járt tovább, mintha muszáj lenne neki.
A rendelő vakítóan fehér volt. Akkor is látta a fényeket, mikor becsukta a szemét. Sehol egy kosz, vagy egy kicsi szennyeződés. A fényes székek úgy néztek ki, mintha minden nap kiporszívóznák, majd ki is súrolnák őket. Jace egyszer azt mondta, a rendelők azért ilyen fehérek, vagy tiszták, mert az az embereknek megnyugvás érzetet ad.
Neki nem adott. Minden irreálisan túl tökéletes és tiszta volt. Annyira, hogy már nyomasztotta. Visszatért a körme rágásához és becsukta a szemét, mintha az megkímélné.

A vele szembe lévő ajtó hirtelen kinyílt. Egyből felkapta a fejét. Egy fehér köpenyes orvos nézett rá.  A szeme meleg barna volt és mosolygott.

-Bejöhetsz.-intett.

Remegő lábbal, de felállt. Úgy érezte, bármelyik pillanatban összeeshet. Meg szeretett volna kapaszkodni valamiben, de nem tudott. Kihúzta magát, mire kiroppant a háta.
A doktor becsukta utána az ajtót. Intett, hogy üljön le a szembe lévő hátradöntött székre. Az asztalnak támaszkodott.

-Doktor...

-Cho.-válaszolta.-Aurora vagy, ugye?

Lassan bólintott.

-Az orvosok meséltek rólad. Sajnálom.-lehajtotta a fejét. Aurora utálta ezt a szót.-Szóval a doktornő adott egy gyógyszert, de nem hatott...

Ezen mintha elgondolkozott volna. Egy papírt fogott és elkezdett jegyzetelni. Aurora torka összeszorult a "nem hatott" mondattól.

-Mivel nem tudjuk pontosan, mikor estél teherbe, az utolsó menstruációtól fogjuk számolni, hány hetes a magzat. Az mikor volt?

-Azt hiszem, egy hónapja… Talán több. Nem tudom.

-Négy hét az nem sok idő.-mondta a szemébe nézve. Egy pillanatra sem rendült meg.-A magzat még csak egy mákszemnek felel meg. Ilyenkor nagy esély van az elvetélésre.

-Értem.-mondta lassan. Már elmagyarázták neki a furcsa szavakat, amiket azelőtt még nem hallott. Elvetélés. Abortusz. Erőszak. Mind csak furcsa szavak voltak, amik összefolytak a fejében. Legszívesebben elfelejtette volna az összeset.

-De gondolom azt nem szeretnéd megvárni.

Az orvos égette a tekintetével, de a lány nem viszonozta. Meg akarta kérni, hogy ne bámulja annyira, de nem volt benne erő. Csak becsukta a szemét.

-Nem.-válaszolta, bár ez egyértelmű volt. -Nem szeretném.

Erre felszegte a fejét. Lerakta a papírokat az asztalra.-Értem. Szóval semmiképpen sem szeretnéd ezt a gyereket.

-Semmiképpen.

-A negyedik hétben még nem mérvadó a terhességi teszt. Gyere vissza két nap múlva.