The Young Face Of Death - The Three Year War I.

33. Fejezet

Alex

Ahogy beértek Jane sátrába, ő azonnal elkezdte lehámozni magáról a páncélt. Minden övet gyorsan kioldott, a darabokat pedig az asztalra tette. Egy térkép állt rajta, ami a dombokat és a táborokat jelölte, zöld, piros és fekete bábukkal.
Mire befejezte a vetkőzést, már csak egy vastagabb aláöltözet maradt rajta. Alex csak arra tudott gondolni, miközben végignézett rajta, hogy mennyire hasonlított Milesra. Az arcvonásai ugyanolyan lágyak voltak, a bőre ugyanolyan szép sima volt, még a tetoválás is ugyanaz volt az alkarján, mégis volt benne valami, amitől idősebbnek nézett ki huszonöttől.

-Ez nem gyerekeknek való beszélgetés.-szólalt meg Jane végre. Felkötötte egy nagy hajgumival a kis fonatokat a hajába.

Ellie már nem vágott olyan ijedt fejet, mint azelőtt. Kíváncsian nézett körül a sátorban, mintha az lett volna a legszebb dolog, amit valaha látott. A tekintete mindig visszaesett Janere. Végigmérte, tanulmányozta a lépteit és mindent, amit tett.

-Maradok.-szólalt meg Ellie.

Jane végigmérte, egy pillanatra elismerően nézett rá.-Jól van.

A hangja most mélyebben csengett, mint máskor. Kihúzta magát. Alex meg tudta érteni, hogy lehet ekkora hadserege.

-Szóval?-sürgette Alex.

Jane az asztalra támaszkodott és arrébb rakott egy bábut. Nagy levegőt vett, az ujjait belenyomta az asztal felületébe, annyira, hogy elfehéredtek.

-Tudom, hogy Miles elkényeztetett titeket.-kezdte.-Mindent megadott nektek. -kikerülte az asztalt és elindult feléjük.

A kését kivette az övéből, aminek megcsillant az éle. Alex egy pillanatra készen állt, hogy támadjon, de ő egy lassú mozdulattal beleszúrta az asztalba. Már talán csak fél méterre volt, mikor megállt előtte. A hideg végigfutott a testén. Minden érzéke azt súgta, hogy támadja meg, mielőtt ő teszi meg, vagy fusson el. De nem tett semmit. Kőve dermedve nézett a szemébe.

-Vagy talán csak neked adott meg mindent.-folytatta.

Alex nagy levegőt vett. Hagyta magának, hogy elmerüljön a világosbarna szemébe, de még a tekintete is azt sugallta, hogy meneküljön, vagy vágjon vissza. Semmi nyugtató nem volt benne.

-Ellie, menj ki.-megörte a szemkontaktust Jane-nel és ránézett.

-De-

-Nincs de. Menj ki.

Erre értetlenül nézett. Összeráncolta a szemöldökét, de kiment.
Rey gyengéden, alig láthatóan a kezéhez ért. Alex megfogtam a kisujját és összekulcsolta rajta az ujjait.

-Milesnak sose nagyon számított.-folytatta Jane-Nők, férfiak… Nem válogat. Nem lepne meg…

Alex nagy levegőt vett.-Nem.

Végigmérte, majd Reyt is. Elengedte Rey kisujját, de már túl késő volt. Meglátta. Szó nélkül vissza sétált az asztal másik végére.

-Már évek óta nem írt nekem.-kiszedte a kést az asztalból. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha Alexnak akarná hajítani, de eltette az övébe.-Sokat várok tőletek.

-A húgom tíz éves. Már napok óta nem ettünk. Alig aludtunk, fáradtak vagyunk. Nem foghatsz egyből munkára.

-Nem azonnal.-vágott vissza.-Megértem, hogy fáradtak vagytok. Miután beszéltünk, kaptok ételt és egy ágyat egy sátorban.

-Mit kell tennem?

Jane mélyen a szemébe nézett és egy pillanatra sem lankadt a tekintete. Egy fáradt levegőt vett, mintha ezt már századjára mondaná el.