The Young Face Of Death - The Three Year War I.

16. Fejezet

Alex

Rey már a lovakat nyergelte, mikor Alex belépett az istállóba. Tudta, hogy nem gyalogolhatnak, mert az kétszer annyi időbe telik és kétszer olyan fárasztó, viszont fogalma sem volt, hogy kell lovagolni. Azelőtt még ritkábban látta őket. Egyszer apja mutatott neki egyet kiskorában, de annyira el volt mutálódva, hogy megijedt tőle és elfutott. Később ült is egyen, de az sem volt a legjobb élmény és nem is nagyon emlékezett rá, csak az ijesztő érzésre.

-Jó reggelt.-köszöntötte egyből Rey.

-Mióta vagy fent?

-Csak néhány órája…-magyarázta. Valamiért szeretett korán kelni és egyből lefoglalni magát.-Megetettem, megtisztítottam és felnyergeltem őket. Ha fent vannak a többiek, mehetünk.

Megdörzsölte a szemét és a lovakra nézett. Az egyiknek hosszú göndör szőre volt, a másiknak egyáltalán nem volt sörénye és rövid drót szőre volt. A harmadiknak kétujjú patái voltak és befedte őket a szőr. Meglepően jó állapotban voltak. A mutánsokból évről évre kevesebb lett, mert egyre jobban elkorcsosodtak. A legtöbb már nem tudott szaporodni és vadászni sem.

-Ezek mik?-nézett a felszerelésekre a lovakon.

-Ez a zabla.-mutatott egy fém szerkezetre, majd a ló szája elé rakta, mire az kétség nélkül bekapta. A bőr részeket ráillesztette a fejére és a füleit átbújtatta alatta.-Ez a kantár.-a hosszú bőrszíjra mutatott, amit átdobott a nyaka fölött.

-És ez nem fáj neki?-kérdezte Alex.-A zabla nem húzza a száját?

-Nem. Nem szabad a száját rángatni.

-És mibe kapaszkodjak?

-Ha nagyon úgy érzed, hogy le fogsz esni, akkor a sörényébe. De amúgy a comboddal kell szorítanod az oldalát. A lényeg, hogy ne a szárakba kapaszkodj, mert megtéped a száját és leesel.

Mikor legutoljára ült lovon, olyan érzése volt, mintha csak egy odakötözött bábu lenne. Folyton himbálózott, ahogy a ló alatta lépkedett. Összeszorította a száját, mintha segített volna a kapaszkodásban. Egyáltalán nem érezte biztonságban magát.

-Ez a kengyel.-mutogatott tovább a nyergen.-Ebbe kell bele raknod a lábad, mikor felszállsz.

-És hogy szállok fel?

-Majd segítek.-a lóra nézett, majd Alexra és csak méregette.-Mi az?

-Semmi.

-Semmi?-Rey újra végignézett rajta, meg a lovon, de már felemelte a szemöldökét.-Félsz?

-Nem.-vágta rá. A lónak szinte teljesen fehér rövid szőre volt, hegyes fülei és olyan nagy és éles fogai, hogy kiálltak a szájából. A szemei sötétkékek voltak és még a reggeli napsütésben is világítottak. Rey vállának dörzsölte a fejét, hogy megvakarja.

-Akkor miért nem jössz ide?-kérdezte. Alex észre sem vette, hogy egyre hátrébb és hátrébb lépett, miközben végigmérte az állatot.

-Ragadozó.

-Mindenevő.-javította ki.-De az embereket nem szereti.

Megnyugtató. Végigmérte Rey-t, aki még mindig kételkedve nézett rá. Lassú léptekkel odament és megállt a ló előtt. Rey felemelte Alex jobb kezét és a ló fejére tette. A szőre annyira kemény volt és szúrós, hogy egy pillanatra majdnem elkapta a kezét, de Rey megtartotta. A ló kinyújtotta a nyakát és közelebb lépett, amíg a karámja meg nem állította a szügyénél. Rey lassan elengedte a kezét és elmosolyodott. Ő sosem tartott a mutánsoktól. Szerette nézni, vagy lerajzolni őket. Néha csak messziről csodált, néha pedig megetette őket. Sokban hasonlított Jay-re.