The Young Face Of Death - The Three Year War I.

28. Fejezet

Alex

-Enned kell.-hallottam Rey hangját mögülem.

Megmarkoltam az ágy szélét. Úgy éreztem, mintha összeszorulna a torkom és nem kapnék levegőt. Minden túl hangos volt. A kapcsoló, az ágy recsegése, de még Rey hangja is.

-Nem akarok.-válaszoltam.

-Kérlek... Már több hete, hogy...

Hogy Lia meghalt. Ezt akarta mondani, de nem tette. Még a nevét sem mondta ki, mintha félne tőle. De meghalt. És elhagyott engem.
Rey leült az ágyamra és megfogta a kezem. Éreztem magamon a szánakozó tekintetét. Elrántottam a kezem. Becsuktam a szemem. Nem akartam, hogy sajnálkozzon rajtam. Csak azt, hogy hagyjon végre békén.
Ki akartam roppantani az ujjaim, de még annak a hangjától is rosszul voltam. Egyből libabőrös lettem és a hideg átfutott az egész testemen.

-Csak egy kicsit egyél.-mondta.-Csak próbáld meg.

Fáradtan néztem rá. A szemei nem voltak olyan csillogó lilák, mint általában, szürkévé váltak. Kifakultak.
A csontjaim minden mozdulatnál megroppantak. Nem tudtam úgy megmozdulni, hogy az ne fájt volna. Nem tudtam aludni, sem enni, de szörnyen éhes voltam. Egy egész tetemet széttéptem volna a saját fogaimmal és nyersen megettem volna a húsát, de a testem nem engedte.

Ugyanaz volt, mint mindig. Megpróbáltam enni, majd kihánytam. A folyó mellett ültem, remegve. A számban szétterjedt a borzalmas íz. A körmeimmel felszántottam a bőröm a combomon. Néztem, ahogy kis pontokban kifolyik a vérem.
Rey ott volt és a hátamat fogta közben. Megtörölte a számat. Minden porcikám remegni kezdett. A fülem hangosan sípolt.

-Menj innen.-mondtam halkan.

-Alex, én neveltelek fel, én gondoskodtam és én vigyáztam rád. Most sem lesz másképp. Nem foglak elhagyni.

Nem tudtam elmondani neki. Akartam próbálkozni, de a testem nem engedett megszólalni. Csak remegett.
Nem akartam, hogy szenvedni lásson. Azt akartam, hogy végre hagyjon békén és engedjen el.

-Rey, kérlek…-végighúztam a körmeim a combomon. Lehajtottam a fejem és hagytam, hogy az izzadság és a könnycseppeim lefolyjnak.

Rey megpróbált hozzám érni, de leráztam magamról. Megint remegni és öklendezni kezdtem a folyó felett. A számból folyni kezdett a nyál. Csapkodtam magam, rugdalóztam, a számat véresre harapdáltam. Ahogy megéreztem a vas ízét, hisztérikus sírásban törtem ki.
Rey összekulcsolta a kezeit körülöttem és a mellkasához húzott. Szorított, ahogy csak tudott, kinyomta belőlem a levegőt. Hátra hajlítottam a kezem és megütöttem, de nem engedett el. Megpróbálta lefogni a lábaimat, hogy ne remegjenek, de én csak rugdalóztam.

-Nem akarom ezt!-üvöltöttem. Nem voltam benne biztos, hogy ő is értette. A felgyülemlett nyáltól a számban alig bírtam beszélni.

A könyökömmel arcon ütöttem. Végre meglazult a fogása. Kitéptem magam a szorításából és rohanni kezdtem vissza, a szobámba. A lábaim annyira remegtek, hogy alig bírtam megtartani magam, de futottam, ahogy tudtam. Hallottam, ahogy üldöz, de nem fordultam meg.
Berohantam az arénába a hátsó bejáraton és a szobámba futottam. Megfogtam a késem és az ütőreim fölé raktam a csuklómnál. Jó érzés volt végre a kezemben tartani, majd hogy nem megkönnyebbülés volt.
Rey pont utánam ért be. Ahogy meglátta a kést a kezemben, egyből előre tartotta a kezét és lassan közeledni kezdett.

-Ne!-kiáltottam.-Ne gyere közelebb!

Egy könnycsepp folyt ki a szeméből.-Semmi baj. Tudom, hogy mit érzel.-közelebb lépett.