The Young Face Of Death - The Three Year War I.

5. Fejezet

Aurora

Aznap is táncolt, ahogy mindig, ezúttal egy ötven év körüli nőnek. Elegánsan öltözött, blézert és inget vett fel. A hullámos haja igényesen volt kifésülve, csillogott a világításokban. Aurora egy szoros fekete nadrágot viselt és egy pulcsit. Marcus az előadás kezdeténél rá szólt, hogy utóbbit vegye le, de a nő megállította és lecsittegte, mint egy kutyát. Marcus erre be is fogta, látta, hogy sok pénze van.
A színpad rozoga padlója már teljesen feltörte a lábát és a talpa csúszott az izzadságtól, hiába volt rajta cipő. Az izmai fájtak, az őt világító lámpák pedig lassan kiégették a szemét.

A koreográfiának végre vége lett, Aurora pedig megállt pontosan a színpad közepén. A nő egy pillanatra komoly tekintettel nézett rá, majd elmosolyodott. Felállt a székéből, felvette a tárcáját és felsétált hozzá. Marcus ki akarta nyitni a száját, de a nő egyből felemelte az ujját, hogy elcsitítsa. Az arca már tele volt ránccal, de a mosolya lágy maradt.

-Mi a neved, drága?-kérdezte. A hangja olyan édes volt, mint a méz. Kirázta a hideg tőle, nem tudta eldönteni jó, vagy rossz értelemben.

-Aurora.-válaszolta bizonytalanul.

A nő lentről felfelé alaposan végigmérte. Ettől zavarba jött és vörös lett az arca.

-Le tudnád venni a pulcsid? Nem foglak bántani.

Erre leverte a víz.-Nincs alattam semmi.

A nő Marcusra nézett, aki egy pillanatra zavarba jött, összevissza forgatta a fejét, majd miután rájött, hogy mit kellene tennie, elfordult. A nő visszanézett Aurorára. Még mindig kedvesen és elbűvölően, de egy borzasztó érzése támadt. Izzadt volt, fáradt, remegett, izgult és az sem segített, hogy tudta, miért akarja ezt. Elkerülte a tekintetét. Lassan lehúzta a cipzárt és levette a pulcsit. Érezte, ahogy a nő végigméri  a szemeivel, minden kis porcikáját végignézte, mintha ítélkezne felette. Lassan elkezdte körbejárni, közben még mindig szorongatta a vörös tárcáját a kezében. Aurora összekulcsolta az ujjait és a bőrét kezdte el kaparni, amíg vérezni nem kezdett.

-Vannak izmaid.-magyarázta, miközben lassan megnézte hátulról is.-De túl vékony vagy.-a kezével megfogta az egyik szőke tincsét és megcsavarta. Elé ért és a szemébe nézett, majd Marcusra.-Etet rendesen?

-Igen, hölgyem.-válaszolta talán túl hamar. Nem mondhatta el neki, hogy nem. Addig nem, amíg ott voltak.

A nő még egy pillantást vetett rá, majd megtörte  a hosszú szemkontaktust. Visszaindult, Aurora pedig gyorsan felkapta a pulcsit magára. Lelépett a színpadról. A tanárára nézett, aki intett, hogy mehet. Nem is kellett neki más, elindult kifelé a vörös szőnyegen, a székek mellett.
Régen még egy színház volt, csillogó mennyezettel, kristályos csillárral és emberekkel. Egy olyan hely, ahova mindenki szeretett járni. De aztán a gazdagok más féle szórakoztatásra vágytak és hirtelen mindenki elfelejtette a színházat, mert nem volt nekik elég a játék, igazi vért akartak. Azóta a székekben senki sem ült, csak azok, akik őket nézték táncolni. De az is a pénzről szólt. Három hosszú éven át nézték Aurorát és akkor volt az első, hogy valaki érdeklődött iránta. Először valaki tényleg úgy nézett rá, mintha kellene neki. Talán a csapatába, hogy versenyekre járassák, talán csak azért, hogy takarítson az otthonában. Végre megvolt az esélye, hogy elszabaduljon, mégsem akarta. Csak remélni tudta, hogy a bátyjai készen állnak.
Mikor végre  a piros szőnyeg végére ért, kinyitotta az ajtót és kimentem rajta. Mia már a földön ülve várt rá, mint egy kiskutya.

-Szia Aurora.-azonnal felpattant, ahogy meglátta.-Jól vagy?

-Persze.-válaszolta és elindultak a szobák felé.-Csak kicsit éhes vagyok.