The Young Face Of Death - The Three Year War I.

18. Fejezet

Alex

Rey felé nyúlt, de ő nem volt mellette. Egy ideig tapogatta a matracot, majd kinyitotta a szemét. Már reggel volt, a Nap fénye besütött a falon lévő lyukon. Megdörzsölte a szemét és elkezdte kiropogtatni az ujjait. Nagy levegőt vett és felült az ágyon. A ruhák szétdobálva hevertek a földön. A kardja tok nélkül feküdt a padlón, az éle megcsillant a fényben. Az egyik cipője az ágy mellett volt, a másik pedig a falba vájt lyuk peremén, olyan közel a mélységhez, hogy félt egy széllöket letaszítja. Rey dolgai persze szépen össze voltak hajtva, mint mindig.
A látása még mindig homályos volt, de felállt és elhozta onnan, majd felvette. Este beleizzadt a ruhájába, a reggeli szellőtől csak jobban fázott.

Körülnézett a szobákban, de sehol nem volt senki. A táskák össze voltak pakolva, de a fegyverek és a cipők mind eltűntek.  Óvatosan lement a lépcsőn. Gyorsan haladt, félt, hogy eltűntek, annak ellenére, hogy látta a cuccaikat. A talpa alatt egyre több üvegszilánk tört össze, ahogy közelebb ért a kijárathoz.  Kinyitotta a nehéz ajtót, de hunyorítania kellett, mert a szemét elvakította a Nap fénye. Erősen sütött, a késő őszi időjárástól függetlenül.
Ellie a lovakat nyergelte és etette őket a deres fűvel. Rey Jace ellen vívott, most először igazi karddal. Látszott rajta, hogy van tehetsége. Minden mozdulatát beleéléssel és energiával csinálta. De Rey sokkal gyorsabb volt. Ez volt az előnye, ezért nyert meg minden küzdelmet. Gyorsan mozgott, gyorsan harcolt és gyorsan ölt. Előnyére vált a két kard is, hiszen mindkét kezét ugyanolyan ügyesen használta.

-Szünet!-jelentette ki Rey és Jace le is állt. A térdére támaszkodott, de egyből fel is egyenesedett. Jace visszaadta neki a félhold ívű kardot és Rey visszarakta mindkettőt a tokjába. Belekortyolt egy üveg vízbe, de úgy, mintha már napok óta nem ivott volna. A víz nagy része félre csurgott és a nyakán folyt le. Alex egy pillanatra zavarba jött, de emlékeztette magát, hogy nem kell elnéznie, ha nem akar.

-Jó reggelt.-köszöntötte egyből Rey, ahogy meglátta.

-Mióta vagy fent?-még mindig a szemét dörzsölte. A háta csípett a sok karmolástól.

-Pár órája. Nem akartalak felkelteni. Fáradtnak tűntél.

Érezte, hogy melegebbé válik az arca. Mielőtt bármit is mondhatott volna, Rey megfogta a kezét, magához húzta és megcsókolta. Egy pillanatig ez nem tűnt igazinak, mintha csak egy álomba lett volna. Felemelte a kezét, hogy eltolja magától, de az utolsó pillanatban leállította magát. Megszokta, hogy a többi versenyző előtt nem csinál ilyeneket. Nem csinálhatott. Mindenkitől elvettek mindent, ami fontos volt nekik, nem hagyhatta, hogy valakit elvegyenek. Újra emlékeztette magát, hogy már nem ott vannak.

-Jól vagy?-kérdezte, ahogy elhúzódott. Alex csak bólintott és a távolban ülő Jacere nézett. Ahogy meglátta, hogy nézi, egyből elfordította a fejét és bűnbánóan a földet bámulta.

-Igazi karddal?

-Könyörgött.-elmosolyodott.-Biztos, hogy jól vagy?

-Persze. Miért?

-Fáradtnak tűnsz.

-Az vagyok.

Alex Rey mögé nézett, ahol Aeron és Jay állt egy fa előtt. Aurora közöttük állt és egy kést tartott a kezében. Eldobta és az belállt a fa kérgébe. Eldobott még egyet, ami a másik mellé állt be. Aeron és Jay büszkén néztek rá és még egy kis tapsban is részesítették. Aurora erre alig láthatóan elmosolyodott és kiszedte a késeket a fából.

-Jobban van?-kérdezte hezitálva Alex.

-Igen. De még mindig nem hagyja, hogy Aeronék beszéljenek vele.