Elérhetetlen // Befejezett

IV Második

Az Alíz kirohanását követő néhány nap szörnyű volt. Hazugnak és árulónak éreztem magam, minden egyes alkalommal, amikor belenéztem a férjem szemébe. Úgy éreztem, mintha máris tudná, mit rejtegetek előle és ez megrémisztett. Tudtam, hogy kívülről nézve semmi nem változott, csakis bennem történt változás, a húgom és az apja hatására.

Az anyámmal esedékes havi találkozóra éppen Alíz látogatása után egy héttel került sor. Sosem szerettem ezeket az erőltetett találkozásokat, amik arról szóltak, hogy Blanka önfeledten játszik a játszótéren, mi pedig a szomszédos kávézóban ülünk egymással szemben és felszínes témákról beszélgetünk. Anyám ragaszkodott ezekhez az eseményekhez, elmondása szerint azért, hogy rendszeresen láhassa az unokáját, de az igazat megvallva nem hinném, hogy tényleg ez állt mögötte. Blankával nem igazán foglalkozott és velem is csak látszólag beszélt. Ha tippelnem kéne, akkor Tünde keze van a dologban, aki mindig is szerette magára vállalni a családösszetartó szerepet.

A találkozóra most is kedvetlenül, a lányom kedvéért álmosollyal készültem és még nem is sejtettem, mi vár majd rám.
A helyszínre érve Blanka azonnal a kedvenc mászókájához rohant, amit én pár másodpercig vidáman figyeltem, majd felkészültem a találkozásra.
Anyám a szokásos helyen, egy távolabbi asztalnál ült, ahonnan tökéletes kilátás nyílt a játszótérre és az ellentétes oldalon lévő tóra is. Azonban ahelyett, hogy a telefonját nyomkodta volna, valakivel beszélgetett. Méghozzá éppen Gergellyel.
Mire észrevettem, hogy az ex-mostohaapámmal ül az asztalnál, már túl késő volt, mert meglátott és egy hűvös mosollyal köszöntött.

Feszengve léptem melléjük és furdalt a kíváncsiság, hogy megtudjam, minek köszönhető mindkettejük társasága.

– Sziasztok – kezdtem, mivel úgy tűnt, egyikük sem szeretne beavatni. – Hogyhogy így ketten?

– Gergellyel éppen Alízról beszélgettünk – nézett rám anya és jelzett a fejével, hogy üljek le közéjük. Jól kezdődik. Kissé félve Gergelyre néztem, aki tőlem jobbra foglalt helyet. A férfi óvatosan biccentett.

– Miért, mi van vele? – próbáltam úgy tenni, mintha nem szorítaná a torkomat egy hatalmas gombóc.

– Anyád hívott – kezdte Gergely és megköszörülte a torkát. – Állítása szerint az elmúlt egy hétben rettentően kezelhetetlen lett és folyamatosan azt hangoztatja, mennyire utálja az életét.

– Igen – vágott közbe anya, akit már rég láttam ennyire feldúltnak. – Gondoltam, hogy talán te, vagy az apja tudtok valamit, de Gergely szerint csak kamaszos hiszti.

Abból, ahogy anya fújtatott, sejtettem, hogy nem ért egyet Gergely véleményével és szerinte több van a háttérben. Csak remélni tudtam, hogy Alíz neki semmit nem mondott. Na nem mintha anyám nem tudná, mi történt, de azért nem örülnék neki, ha olvasta volna az egész naplómat.
Az ölemben a kezemet tördeltem és kétségbeesetten próbáltam kitalálni, hogy mit mondjak.

– Talán csak átmeneti – vetettem fel az ötletet és reméltem, hogy valóban az és hamarosan lenyugszik.

– Nagyon remélem. Elég volt egyszer végigcsinálni ezt az egész hisztit és őszintén szólva jelenleg nem fér bele az életembe egy ilyen – sóhajtozott anyám, mire megforgattam a szemem. Természetesen most is az a fontos, hogy neki mi nem fér bele az életébe, bár ez jelen esetben talán nekem is hasznos lehet.

Gergely rettentő zavarban volt és igazából én is. Semmi kedvem nem volt ehhez az egész eszmecseréhez, így jobb ötlet híján felpattantam az asztaltól és közöltem, hogy idehívom Blankát. Erre Gergelynek se kellett több és ő is felállt. Anya értetlenül nézett rá, mire a férfi magyarázkodni kezdett, hogy indulnia kell, meg amúgyis beszélgessünk csak nyugodtan, ő köszön Blankának és megy a dolgára.
Végül anya bólintott, hogy tudomásul vette és már elő is került a zsebéből a telefonja.

Gergely szorosan mögöttem lépkedett, míg ki nem értünk a kávézóból. A friss levegő szinte arcon csapott.

– Sajnálom a múlt heti jelenetet – kezdett bele Gergely és éreztem, hogy alig néhány centire állhat tőlem. Próbáltam figyelmen kívül hagyni és arra koncentrálni, hogy észrevegyem Blankát. – Nem akartalak felzaklatni, de nem tudtam, miért kell olyan hirtelen megláogatnia téged. Ha tudtam volna, leállítom, hidd el.

Éreztem, hogy egy könnycsepp gördül le az arcomon.

– Amikor láttam, mit vált ki belőled ez az egész, nagyon megesett rajtad a szívem. Egyértelmű, hogy még nem vagy túl ezen az egészen és nagyon sajnálom, hogy részben miattam, de megint át kell ezen menned.

Megráztam a fejem. Szerettem volna, ha befejezi.

– Anyának nem szabad megtudnia, mi történt.

– Gondolod, hogy Alíz nem mondta el neki?

– Ha képes volt téged hívni, hogy vigyen el hozzám és közben nem elmondani, hogy miért van erre szükség, akkor van rá esély, hogy nem mondta el anyának.

Gergely bólintott, Blanka pedig hozzánk rohant és szorosan ölelte át Gergely lábát.

– Gergő bácsi! De örülök, hogy látlak! – Blanka arcán hatalmas vigyor terült szét és már meg is ragadta a férfi kezét, hogy megmutassa neki, milyen mutatványt tud. Gergely visszanézett rám, mire én csak vállat vontam, hogy felőlem menjen.

Amíg a lányom Gergelyt szórakoztatta, legalább volt időm rendezni a gondolataimat és kitalálni, hogyan tovább.
Miután a férfi elbúcsúzott Blankától és megígérte neki, hogy nemsokára meglátogatja, rám nézett.

– Nos, akkor majd.... találkozunk – nyögte ki végül, majd megpaskolta a vállam és otthagyott.

Ezután Blanka bejött velem a kávézóba, ahol pár percig mesélt az anyámnak, aki látszólag figyelmesen hallgatta, de én tudtam, hogy fejben nagyon messze jár. Mikor Blanka megunta a beszédet, engedélyt kért, hogy visszatérjen a játékhoz, amit természetesen megengedtem neki, így kettesben maradtam anyámmal.

Néhány percig csendben néztük egymást, majd anyám szólalt meg először. Ejtettünk pár szót Bálintról, a munkáról, sőt még azt is megkérdeztem, hogy nincs-e kapcsolata, de aztán ismét kikötöttünk Alíznál.

Feszengtem és ideges voltam az egész beszélgetés alatt. Alig vártam már, hogy véget érjen a találkozó. Szerencsére anya telefonja megcsörrent és amikor a kijelzőre pillantott, közölte, hogy halaszthatatlan ügy és indulni készült.

Őszintén szólva nagyon megkönnyebbültem a hírre. Kifújtam a levegőt, majd én is elindultam, hogy összeszedjem a lányomat.