Look At My Ex {irwin}

20

Még egy órányi kóvájgás, idegeskedés és kiabálás után végre kinyílt a szoba, amelybe beterelték a fiúkat. Elsőként Ashton lépett ki az ajtón, aki az anyját teljesen figyelmen kívül hagyva hozzám lépett, és szorosan átölelt. Elég hosszú ideig álhattunk így, mert apu diszkréten hátba verte Ash-t, hogy azért fogja vissza magát. Eltávolodtunk egymástól. Ash faarccal válaszolgatott az anyja aggódó kérdéseire. Clifford-ék eltűntek, Calum nem nagyon tudta mit kezdjen magával, Luke pedig odébb vonult telefonálni, gondolom Sandy miatt, mivel szegény lányról senkinek semmi információja nem volt. Láttam azt is, hogyan magyaráz Blake anyja ingerülten a fiának, az apja pedig hevesen bólogat. Miután Ashton anyukája is megnyugodott, és Luke is befejezte a telefonálást apu büszkén nézett végig a fiúkon.
- Ki kezdte a verekedést?
- Hát, tökéletesen egyszerre indultak meg, de Ashton vitte be az első találatot - vázolta fel a helyzetet Calum. Apu Ashton-hoz lépte, és amolyan elismerően megpaskolta a vállát, majd megölelte, végezetül megint megpaskolta a vállát.
- Téged és Mike-ot miért hívtak be? - néztem Cal-ra.
- Volt valami felvételük, amin úgy látszott mi is benne voltunk - rántotta meg a vállát Calum. - Mr. Hemmings, befogadna éjszakára? - fordult apu felé.
- Gyere, fiam - biccentett apu. Már meg sem lepődött az ilyesfajta dolgokon. Teljesen természetes volt neki, hogy bármikor beállíthat hozzánk bárki.
- Sandy jól van - tette hozzá Luke. - Állítólag megnyugodott annyira, hogy autóba ülhessen, ezért hozzánk ment. De hogy jutott be a házba? - kerekedtek ki hirtelen Luke szemei.
- Lehet nem zártam be az ajtót - gondolkozott el apu.
- Szerintem menjünk, mert így nem mutatkozom veled, ha feljön a nap - mérte végig Luke aput. Tényleg nem mutathatott valami punk rock látványt egy 19 éves srác az apjával, aki nem mellesleg unikornisokkal teli pizsama gatyában lófrált. Könnyes búcsút vettünk Ashton-tól és az anyukájától. Vagyis a fiúk lepacsiztak Ash-sel, aputól egy szívélyes hátba veregetést és bízatató mosolyt kapott, szóval igazából csak én vettem tőle szószerint könnyes búcsút, mivel pont egy ölelés közben esett le, hogy mi is történt pár órával ezelőtt. Mindenki ment volna. Ashton velünk akart jönni, de az anyja nem enegdte neki, mire Ashton válaszul szépen elköszönt tőle és kisétált velünk a parkolóba. A kocsi mellett álltunk, amíg Luke és Calum eldöntötték hova akarnak ülni.
- Ha sírsz, hívj fel - nézett a szemembe Ashton.
- Rendben - bólogattam az arcomat dörzsölve. Ashton mégegyszer utoljára megölelt, majd visszasietett az anyjához, mielőtt tényleg otthagyja, mivel párszor odakiabált Ashton-nak, miszerint szándékában áll a fia nélkül hazamenni. Bevánszorogtam a hátsó ülésre Calum mellé. Apu beletaposott a gázba, és onnantól kezdve a fiúknak be sem állt a szájuk. Calum be volt szarva, hogy mi lesz a házával, Luke a barátnője miatt aggódott, apu meg folyamatosan az előttünk haladó sofőrt szidta. Én az ablakon kimeredve figyeltem Sydney belvárosát, ahol még hajnali fél ötkor is pezsgett az élet. Nagyon elbambultam, és csak arra figyeltem fel, hogy apu őrülten dudálva, és a káromkodásokat nem sajnálva kielőzi az előttünk haladó autóst. Mikor elhajtottunk az előttünk haladó mellett, előre hajolt, hogy kilásson Luke-tól, és felmutatta a középsőujját. Érett megoldás. A fiúk természetesen hangosan röhögtek az egész jelenet alatt, én meg kicsit lemaradva hallgattam, ahogy Calum haldokló fókához hasonló hangokat hallat, Luke pedig versenyzik vele. Valahogy így érkeztünk haza. A házba belépve Sandy konkrétan felborította Luke-ot, és mivel úgy gondolták az ajtó tökéletes hely a smárolásra nem tudtunk tőlük bemenni. Apu kedvesen megkérte őket, hogy álljanak arrébb, Calum viszont az egyszerűbb megoldást választotta, és egy határozott mozdulattal ellökte őket, majd nyugodtan besétált a házba.
- Köszönök mindent, majd valamikor találkozunk - mondta már a lépcső tetejéről, valaki szobája felé haladva. Igazán meglepődtem, hogy eddig bírtuk energiával, viszont mikor felkerültünk az emeletre apun kívül tényleg mindenki bedőlt az ágyba, úgy, ahogy volt.

Másnaposság. Ezzel az egy szóval tudnám jellemezni a reggelünket. Vagyis délutánunkat. Ahhoz képest, hogy a fiúkon a hajnali stressz helyzetben egyáltalán nem látszódott mennyit ittak, reggel mégsem voltak a helyzet magaslatán. A banda vasárnap szokott próbálni, de a mainak lőttek, miután kettőkor Michael írt, hogy ne várjuk, Ashton pedig nem válaszolt a hívásainkra, ezért Lauren-től megtudtuk, hogy ő mai napot a fejével a vécében töltötte. Egyébként Luke sem tudott magáról sok mindent, Calum pedig kiürítette a hányinger csillapító tartalékainkat, ami amúgy teljesen hatástalan volt, mert 10 percenként rohangált a mosdóba. Sandy lelkiismeretes barátnőként egész nap Luke-kal foglalkozott, szóval az egyetlen használható ember a házban apu volt. Csöndben megnéztem vele egy két és fél órás filmet, majd mikor látta, hogy nagyon unatkozom, úgy döntött elzavar otthonról.
- Kérdezd meg Lauren-t, hogy átmehetsz-e - mondta.
- Mehetek én is? - dugta be a fejét Calum a nappaliba, aki időközben felépült, és eddig fogalmam sincs mit csinált.
- Felőlem - vontam meg a vállamat és tárcsáztam Lauren számát. A barátnőm két csengés után felkapta és egyből rávágta az igent a kérdésemre, szóval indulhattunk is. Apu felkiabált a többieknek, hogy elmentünk, Calum az előszobában nyújtózkodott, én meg az ajtóban vártam, hogy apu kinyissa azt. A kocsiban aztán Calum maximumra felcsavartatta a hangerőt, mert éppen egy Green Day-szám ment. Cal lelkesen üvöltötte a hátsó ülésen a dalt, én meg a telefonomat nyomkodva vártam, hogy befejezze. Miután vége lett a számnak apu megelőzött, és rácsapott a némító gombra.
Úgy terveztem, hogy akkor mi elbandázgatunk Lauren-nel, Calum meg kezd valamit Harry-vel, viszont az érkezésünkre Ashton lecsörtetett az emeletről, és követelte, hogy menjünk fel vele. Lauren természetesen robbant, és rákiabált a bátyjára, hogy márpedig engem nem enged fel. Ashton erre visszaszólt a húgának, hogy batátkozzon korabeliekkel. Lauren odébb állt, azt üvöltve, hogy gyűlöli a bátyját. Calum élvezettel figyelte a műsort, bizonyára örült neki, hogy végre történt ma valami érdekes.
- Na gyertek - robogott fel a lépcsőn Ashton.
A szobájában keveredett a pia és a hányás szag, ezért kinyitottam az ablakot, és leültem a földre. Ashton hason elterült az ágyán, Calum pedig rátehénkedett. Ashton felnyögött, Calum meg vihogva legurult a haverjáról.
- Szerintem azért nincs barátnőd, mert buzi vagy - fordult a hátára Ash.
- Nem szeretnék barátnőt - vonta meg a vállát, Cal és a hajába túrt.
- Nem szeretnél szeretni valakit? Valakit aki viszont szeret téged? - nézett rá Ash.
- Mintha neked ez már mind meg lett volna - röhögött Calum.
- Lehet nem volt meg, de voltam már szerelmes - fordította el a fejét az én irányomba. - Hailee, te voltál már szerelmes? - fürkészett.
- Egyszer - feleltem, és a lábamat felhúzva átkulcsoltam azt, majd az államat a térdemen pihentetve hallgattam tovább, ahogy Ashton tovább boncolgatja a szerelmet Calum-nak. Voltam már szerelmes, és Ashton ezt jól tudja, szóval nem értem mi volt a célja ezzel a kérdéssel.
- Na jó - ült fel Calum. - Dugjátok már meg egymást, és haladjunk - nézett hol rám, hol pedig a dobosra.
- Mi? - ráncoltam a szemöldökömet.
- Itt sóvárogtok egymás után, és én ezt nem bírom. Na, ha akarjátok kimegyek.
- Először is, ha dugni szeretnénk, azt nyílván nem közölnénk veled, vagy ha mégis, akkor nem megkérnénk, hogy menj ki, hanem kizavarnánk - kezdte Ashton. - Másrészről pedig nem akarunk dugni. Mármint én akarok - tette hozzá.
- Akkor most menjek, vagy ne? - értetlenkedett Calum.
- Menjél - röhögött Ashton.
- Elvihetem a pólódat? - nézett Calum vigyorogva Ashton-ra.
- Vigyed - kapta le magáról nevetve a pólóját, és a basszusos kezébe nyomta, aki jó szórakozást kívánt, és elhagyta a szobát. - Tegnap történt valami - kapta felém a fejét, és mélyen a szemembe nézett.
- Több dolog is történt - vágtam rá, mert nem értettem mire céloz. - Amúgy nem fekszem le veled - közöltem mellékesen.
- Nincs kedved közelebb jönni? - kérdezte. Felálltam, és bezártam az ablakot, majd leültem mellé az ágyra. A felső teste egyébként még mindig kielégítő látványt nyújtott. Hirtelen ötlettől vezérelve átkaroltam, és a vállára hajtottam a fejemet. Kicsit meglepődött, de nem kifogásolta. A kezét a derekamra helyezte, és amennyire csak lehetett közel húzott magához, majd ujjait a fenekemre csúsztatta. Megfogtam, és elraktam onnan a mancsát, mire elvigyorodott.
- Szerintem is tök vicces - forgattam a szememet. Elengedtem, és elfeküdtem az ágyán. A szobában óriási rendetlenség volt. A takaró gombócba gyűrve csücsült az ágy szélén, pólók és csőgatyák mindenütt, de a kedvencem az íróasztala volt, amin tényleg mindent meglehetett találni, telefontöltőtől kezdve, mocskos alsógatyáig. - Igazán rendezett vagy - pillantottam rá. Ashton mellém dőlt, és egy zoknit arrébb lökve megvonta a vállát.
- Ha tudtam, hogy jössz talán összepakoltam volna.
- Mindketten tudjuk, hogy az angol királynő tiszteletére se raknál odébb egy porszemet sem.
Ashton végig simított az arcomon, majd egy hajtincset a fülem mögé tűrt, és rám mosolygott. Bennem meg történt valami megmagyarázhatatlan.