18

3.3K 251 11
                                    

Luke meg sem kísérelte a parkolást Calum-ék utcájában, ezért a sarkon túl állt meg, onnantól pedig sétáltunk. Luke és Sandy összekulcsolt ujjakkal haladtak előttünk, mellettem Ashton tisztes távolságot tartva arról magyarázott, hogy szerinte nem is olyan feltűnő a merevedése.
- Kérhetek valamit? - fogta meg a kezemet, mire megálltam. - Ha bent vagyunk, egy kicsit előadnád, hogy a barátnőm vagy?
Hogy mi?
- Miért? - ráncoltam a szemöldökömet.
- Le akarom koptatni a béna csajokat, és ezzel - mutatott a nadrágjára - elég nehéz lesz. Nem kell semmi különös dolgot tenned, csak ölelj meg.
- Oké - egyeztem bele. Végülis egy ölelésbe nem halunk bele. A ház elé érve a részeg fiatalok már nagyban rohangáltak, és üvöltöttek. A zene dübörgött, és az épületbe lépve megcsapott az a semmivel össze nem téveszthető alkohol szag. Ashton-ra egyből repültek a lányok, és mivel ez annyira nem volt ellenére jobbnak láttam, ha egyedül hagyom. Éppen egy vörös lánnyal nevetgéltek valamin, mikor elhúzódtam mellőle, és a konyha felé nyomultam.
- Hé! - kapta el a karomat. Megálltam és szembe fordultam vele. - Kérsz valamit inni? - kiabálta a fülembe. Bólintottam, mire elkezdett utat törni magának, közben engem is magával húzva. A helyiségbe érve megállt, és a kínálatot böngészte. Meg se kérdezte mit szeretnék, egyből tudta, hogy a kóla nekem tökéletes lesz, magának pedig kevert valami piát.
- Mehetek? - kérdeztem a poharamat szorongatva.
- Hova? - ivott bele a valamilyébe.
- Nem tudom. Bulizni - rántottam meg a vállamat.
- Hogyne - felelte, és lelépett. Hát kösz. Semmit nem tudtam kezdeni magammal. Felküzdöttem magamat az emeletre, majd vissza. Ezt megismételtem még egy párszor. Végül a hátsókertben kötöttem ki, a kerítésnek támaszkodva. Kezdtem fázni, ezért végig gondoltam, hogy kockáztassam-e az életemet, és menjek be Calum szobájába egy pulcsiért. Hirtelen felbukkant előttem egy körülbelül 160 centi magas, fekete hajú lány.
- Te vagy Ashton barátnője? - pislogott rám. Őszintén szólva most láttam életemben először ezt a lányt, ami miatt megijedtem, mert így a közepébe vágott a dolgoknak.
- Öhm... Miért kérdezed? - tereltem a témát.
- Csak mert nekem azt mondta barátnője van, de láttam egy másik lánnyal táncolni, és amikor megkérdeztem Calum-ot, hogy akkor most van-e egyáltalán valakije, azt mondta igen, és hogy te vagy az.
- Aham. Hát, nyílt kapcsolatunk van - bólogattam, remélve, hogy ezzel a válasszal megelégszik.
- Annyira nem is vagy szép - mért végig, én meg köpni-nyelni nem tudtam. - Ash azt mondta rohadt jó bige vagy - nézett rám furán.
- Kösz - feleltem letaglózva. Sosem gondoltam magam a világ szépének, de rondának se mondanám magamat. Ami felháborított, az az volt, hogy fél perc ismerettség után a képembe mondta, hogy szebbnek gondolt, csak azért mert egy pasi lekoptatta. - Szeretnél még valamit?
- Hordhatnál színesebb ruhákat.
Udvarias kérdésnek szántam, de mindegy.
- Majd átgondolom - biccentettem, és ekkor érkezett meg Ashton. Neki dőlt a kerítésnek, fél kezével átkarolt, és a nyakamba puszilt. A lány sértetten elsietett.
- Mit mondott neked? - meredt összehúzott szemekkel a lány után.
- Azt, hogy csúnya vagyok, és hordhatnék színes ruhákat - kortyoltam bele az italomba.
- Pont ő? - röhögött fel. - Szebbet szarsz nála.
Habár a megjegyzése a nőkre nézve sértő volt, azért elmosolyodtam.
- Itt van Blake - mondta, velem meg megfordult a világ.
Blake Godrewitch egy évvel felettem járt, vagyis Luke-ékkal. Ő volt a suli rémálma, és Luke miatt nem egyszer bántott meg. Egyszer majdnem megerőszakolt. A szerencsém az volt, hogy Calum ellógta az egyik óráját, és a folyosón csatangolva hallotta, ahogy segítségért kiabáltam, ezért időben leüvöltötte Blake fejét. Azóta nem láttuk. Ennek már két éve, de még mindig sírhatnékom van ha rá gondolok.
- Haza akarok menni - mondtam a könnyeimmel küszködve.
- Ne félj, nem lesz baj - simította meg az arcomat Ashton. A könnyeim ellepték az arcomat, és óriásiakat szipogva törölgettem le őket. Ashton magához húzott, és a hátamat simogatva próbált vígasztalni, sikertelenül. Alig telt bele 5 percbe, mire az egész csapatunk, vagyis Luke, Sandy, Michael és Calum észrevegye, hogy nem jó kedvünkből ölelkezünk.
- Mi a baj?
- Miért sír?
- Hailee, jól vagy?
- Ashton, mit csináltál vele?
Ezeket hallottam, viszont nem tudtam beazonosítani melyik mondat kihez tartozott.
- Godrewitch itt van - közölte. A neve hallattán még jobban bőgtem. Sandy értetlenül kapkodta a fejét a fiúk között, akiknek hirtelen eltűnt a jókedvük, és a boldog mosolyt a halántékukon kidagadó erek váltották fel.
- Faszom vége, hogy a kurva picsába került ez ide? - túrt a hajába Calum.
- Anyámra esküszöm, hogy lecsavarom a golyóit - mondta rezzenéstelen arccal Michael.
- Ha csak egy ujjal is hozzájuk mer érni, megölöm - hunyta le a szemét Luke. Ez rám és Sandy-re vonatkozott.
- Nem lesz semmi baj - vette két keze közé az arcomat Ashton, és homlokát az enyémnek döntötte. Hirtelen átfutott rajtam egy fura érzés, de különösebben nem foglalkoztam vele. Mivel a sírópartim miatt a sminkem teljesen elkenődött Sandy a medencében bevizezett néhány papírzsepit, és letörölte a szemceruza maradványokat az arcomról. Hogy én minden buliban bőgök. Sandy úgy érezte, hogy szükségem van a támogatására, ezért kirántott Ash karjai közül, aki folyamatosan ölelgetett, és magához rántott, habár fogalma sem volt arról, hogy mi történik. Ash-nek láthatóan nem tetszett, hogy Sandy elszakított tőle, de mivel voltak nagyobb problémáink is ezt az egészet megjegyzés nélkül hagyta.

Az idő fél három fele járhatott. A kiborulós jelenetem óta nem váltunk szét. Egy csoportban ácsorogtunk a kerítésnél, és vártunk. Igazából fogalmam sincs mire. Calum-nak többször is megfordult a fejében, hogy berekeszti a bulit, és hazazavar mindenkit, de végül mindig lebeszéltük róla. Sandy továbbra sem engedett el, erősen szorított magához, a feszültségünk okáról még mindig mit sem tudva.
- Elmondhatom? - törte meg a csendet Luke, és a szemembe nézett. Megvontam a vállamat, jelezve, hogy mindegy.
- Mit? - eresztett a fogásán Sandy, és értetlenül kapkodta a fejét a fiúk között. Ezt kihasználva Ashton visszarántott magához, és arcát a nyakamba hajtotta.
- Legyen annyi elég, hogyha Calum nincs ott a srác megerőszakolja Hailee-t - hadarta el Michael. Ashton ha lehetséges még erősebben magához húzott.
- Uramisten - kapta a szája elé a kezét Sandy. - Megölelhetlek? - meredt Calum-ra vegyes érzelmekkel. Cal bizonytalanul bólintott egyet, mire a lány neki száguldott, és ölelésbe vonta. Miután eltávolodtak egymástól, Luke magához húzta a barátnőjét. Ashton felemelte a fejét, és körbenézett az udvaron.
- Félek - motyogtam alig hallhatóan, de Ashton így is meghallotta.
- Bármi is történjen, itt vagyunk veled - súgta a fülembe, mire kirázott a hideg. Cal elhajtott pár lányt, akik bepróbálkoztak nála, Mike egyre idegesebb lett, Luke megpróbált nyugodt maradni, de ez elég nehezen ment neki, Sandy szemében düh és félelem tükröződött, nekem a gyomrom görcsben állt, és éreztem, hogy bármikor kibuggyanhat belőlem a sírás, Ashton pedig az udvart kémlelte, közben erősen magához szorítva. - Ott van - mondta, és egész testében megfeszült. Egy emberként kaptuk a fejünket abba az irányba, amelybe Ash meredt. Csak most ne sírjam el magam. És ott volt. Blake Godrewitch, akitől lassan három év eltelte után is ugyanúgy rettegtem. Fekete haja kócosan állt. Zsebre dugott kézzel kerülgette a tömeget, folyamatosan a fejét forgatva. Mintha csak észrevette volna, hogy figyeltük, kiszúrt minket, és gúnyosan elmosolyodott. Nekem ennyi elég volt ahhoz, hogy egész testemben remegni kezdjek. Ash megölelt, arcomat a mellkasába nyomta.
- Milyen szép az otthonod, Calum - ért oda hozzánk maga az ördög.
- Mit akarsz itt? - szólt Luke. Megfordultam, mert látni akartam a többi fiú reakcióját, másrészt pedig készen álltam felrúgni ezt a beképzelt pöcsöt.
- Jó viszont látni a régi csapatot. Ki az új lány? - mosolygott le Sandy-re, mire Luke a háta mögé tolta a lányt. - Hailee! Te vagy a kedvencem - lépett egyet felém. Ashton amennyire csak bírt húzott maga felé. Lesütöttem a szememet, és a kezemmel Ashton pólóját gyűrögettem. Blake felemelte az államat, ezzel kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. Ekkor Ashton odébb lökött, és neki esett Blake-nek. Vele egyidőben Luke is megindult. Tehát hárman püfölték egymást a földön. A tömeg visítozva kamerázta a jelenetet, Calum azt üvöltötte, hogy "mindenki nyugodjon le a picsába", Michael lefagyott, Sandy Luke-nak kiabálta, hogy hagyja abba, arcán patakokban folytak a könnyek, én meg teljesen sokkos állapotban álltam ott. Nem tudtam mi van, mit kéne tennem. Calum végre kapcsolt és ráordított Mike-ra, hogy segítsen neki. Pár perc próbálkozás után lehámozták Luke-ot a kupacról, mire Sandy egyből eléugrott, és sírva átölelte. Ezzel megakadályozta, hogy visszamenjen verekedni. Mikor Luke rájött mennyire ráijesztett a barátnőjére, a haját simogatva próbálta megnyugtatni.
- Ashton, faszod álljon fel! - hagyta rájuk az egészet Mike, és hozzám rohant. - Ennek nem lesz jó vége - húzta el a száját.

Look At My Ex {irwin}Where stories live. Discover now