Look At My Ex {irwin}

26

A délelőttöt Luke szobájában nyomorogva töltöttük. Majdnem éhen haltunk, de kisebb hisztivel kibírtuk. Lemehettünk volna enni valamit, de egyikünk sem akart találkozni a nagyszüleinkkel valahol félúton. Ezért inkább megvártuk, mikor apu fél négykor hazaért, és akkor mind a hatan lecsörtettünk a konyhába. Miután apu illedelmesen köszöntte a szüleit (annyi kedve volt ehhez a családi reunion-hoz, mint nekünk) zavartan az unottan ácsorgó csapatunkra pillantott, amint összetömörültünk az ajtóban.
- Gyertek, megmutatom nektek az udvart - csapta össze a tenyerét, és a szüleit a hátsó kertünkre nyíló ajtóhoz terelgette. Apu ismer minket. Egy pillantásból tudta mit szeretnénk. Amint kiléptek a konyhából óriási zsivallyal kisajátítottuk a helyiséget. Calum és Michael a hűtőben tanyáztak, Luke a pultnak támaszkodva magyarázta nekik, hogy mihez nem nyúlhatnak, Sandy álmoskásan pislogott egy bárszéken, Ashton felhívta az anyját, hogy lehet tovább marad, mint tervezte, én pedig egy zacskó csipszet tömtem befelé. Egyébként azóta a rendőrségi ügy óta Ashton-t elég rövid pórázon fogja az anyja, ami elég hülyén hangzik, mivel már 21 éves a srác, de az anyját ez túlzottan nem érdekli. Ugyanúgy számon kéri, óránként hívogatja, és minden percéről beszámoltat Ashton-nal, mintha csak a 12 éves öccséről lenne szó. Kiürült a kezemben lévő zacskó, ezért összegyűrtem, és megdobtam vele Luke-ot. Szúrós szemmel félem kapta a fejét.
- Kidobnád, légyszi? - tettem hozzá, kisebb fáziskéséssel. Luke egyáltalán nem foglalkozott velem. Visszafordult a fiúk felé, és tovább figyelte, ahogyan kifosztanak a kajánkból.
- Gyerekek, én ezt nem bírom! - vágta le magát apu egy bárszékre. A zaj hirtelen alább hagyott, a két fiú kimászott a hűtőnkből, Ashton lerakta a telefonját, Sandy éberen nézett apura, Luke a barátnője mögé állt és átkarolta. - Eszembe jutottak a gimis éveim. Vagyis, hogy nem hagytak élni - meredt maga elé fájdalmas arccal.
- Ismerős - biccentett Sandy.
- Nem hiába léptem le Melbourne-nők.
- Mit akarsz, mit csináljunk? - kérdeztem, előre rettegve a választól.
- Lenne egy szerződés... - kezdte.
- Apu! Péntek este van! - szaladt fel Luke szemöldöke a plafonig. - Majd hétközben leszel ügyvéd. Most lazíts.
- Nem foglalnátok le őket egy darabig? - nézett ránk könyörgőn.
- Dobjuk el őket a plázába. Ők járkálnak, mi lelépünk máshoz, Mr. Hemmings meg írhat adóbevallást - vetette fel Ashton.
- Szerződést - javította ki apu.
- Papír, papír - legyintett Ashton. - Na? - tápászkodott fel a helyéről.
- Menjünk - rántotta meg a vállát Calum, és Ashton-nal az előszobába mentek, nyomukban Michael-lel. Apu hálásan felénk pillantott, és visszaszaladt szólni az öregeknek.
Az ülőhely beosztás kicsit döcögősen ment. Luke-ot egyedül akartuk egy kocsiba rakni nagyanyámékkal, viszont ő ez ellen kézzel-lábbal ellenkezett. A többiek azt mondták menjek velük én is, hiszen én vagyok a kettes számú unoka. Szóval mi négyen egy kocsiba kerültünk, a többieket pedig Ashton szállította el az otthonához. Hogy a beszélgetést elkerüljük, Luke bekapcsolta a rádiót, és jó hangosra feltekerte a hangerőt. Amikor pedig felcsendült egy ismerős dal túl ordítva a zenét énekelni kezdett. A pláza előtt lefékezett, és kikapcsolta a zenét. Hátrafordult, és jelentőségteljes pillantásokat lövellt a nagyszüleinkre. Vették az adást, és kikecmeregtek a kocsiból.
- Ha kell valami ne minket hívjatok - köszönt el, és már tovább is hajtott.
- Nem is tudják a számunkat - értetlenkedtem.
- Tényleg - esett le neki is. - Mindegy, csak megszokás - legyintett, és kitette az indexet.
- Te mindig ilyen bunkó vagy?
- Csak azokkal, akiket nem bírok - rántotta meg a vállát. - Egyébként meg nem értem, hogy miért pont most akarnak bármiféle kapcsolatot kialakítani velünk. Az elmúlt 18 évben mindig a másikokért voltak megőrülve. Kicsit elkéstek. Nem vagyunk már kicsik. Nem fogok úgy táncolni, ahogy ők fütyülnek. És te sem - pillantott rám.
A másikok igazából a nagybátyánk családja. Két nyámnyila, elkényesztetett fia van, akiket istenítenek, pedig amikor legutoljára találkoztunk olyan bunkó módon viselkedtek velünk, hogy Luke majdnem nekik esett. Még csak épphogy köszöntünk nekik, ők máris kiröhögtek, és olyanokat mondtak, hogy nem hiszik el, hogy igenis van barátom (ekkortájt jöttünk össze Ashton-nal), meg kinek kellenék. Luke meg természetesen begurult. Azóta az incidens óta a lehető összes közösségin letiltottuk nemcsak őket, de a szüleiket is. Egyébként Ash is hallott a dologról, és másnap reggel megjelent nálunk, azzal a szándékkal, hogy jól átrendezi a képüket, ami miatt a két kis hülye gyerek beszart, és utána egész nap nem bújtak elő a szobájukból. Érdekes család, mit ne mondjak.
Mikor megérkeztünk Ashton-ékhoz, a többiek kint ácsorogtak a kocsi mellett, mintha nem tudnánk hova kell menni. A nagy tömegre természetesen Mrs. Patterson is előbújt a szomszéd házból, és elkezdett magyarázni arról, hogy milyen aranyos, hogy mindig együtt vagyunk. Sandy egyből Luke nyakába borult, és olyan szenvedéllyel csókolta meg, mintha minimum fél év nem találkoztak volna. Ashton műmosollyal hallgatta az idegesítő szomszédját. Mrs. Patterson még beszélt, mikor Ashton a kulccsal bajlódott, majd mikor végre kinyitotta a zárat csürhe módjára betódultunk a házba. Ashton anyukája az érkezésünkre otthagyta a főzést, és köszönt nekünk, majd elvitte magával Ashton-t, gondolom, hogy megbeszéljenek ezt-azt. A röhögcsélésre Lauren is kimászott a szobájából, és leült mellém a kanapéra, Harry pedig leült a fiúkkal videojátékozni. Mivel Sandy-t annyira nem kötötte le, ahogy a fiúk üvöltözve közlik a másikkal, hogy mennyire bénák, inkább átült hozzánk.
- Van valami közöd ahhoz, hogy Ashton állandóan mosolyog? - kérdezte tőlem Lauren. A fejemet elöntötte a pír.
- Hát, elég sok van - vigyorgott Sandy. Lauren felvont szemöldökkel várta a magyarázatomat, én meg zavartan hebegtem valamit, amikor Ashton levágta magát a kanapé mellett álló fotelbe.
- Nem szállsz be? - biccsentettem a fiúk felé. Ash megrázta a fejét, és közelebb költözött hozzánk.
- Heló, hölgyeim - mosolygott. Lauren a szemét forgatta, Sandy a csábos vigyorát röhögte, én meg elmosolyodtam.
- Mit szeretnél? - nézett rá a húga unottan.
- Lauren, miért kell állandóan keresztbe tenned? - billentette oldalra a fejét.
- Elveszed a barátnőmet! - akadt ki.
- Inkább az én barátnőm - kacsintott rám. Mikor is lettem én a barátnője?
- Lauren, megtanítasz kontúrozni? - kapcsolt Sandy. És bejött. Lauren egyből elfordult Ashton-tól, és hevesen bólogatott. - Akkor megyünk? - állt fel, és a lépcső felé indult. Ashton eltátogott neki egy "kösz"-t, mire Sandy vállat vont. Ashton átült mellém a kanapéra, és átkarolta a vállamat.
- Bocsi, de tudod, hogy mindig ilyen - utalt Lauren-re. - Imponál, ha rajtad veszekedünk? Mert akkor visszahívom - biccentett a lépcső felé, mire felnevettem.
- Az én tesóm majdnem eltörte az orrodat. Az a minimum, hogy én is elviselem a tiedet. Amúgy meg annyira nem rémes - védtem be Lauren-t.
- Látszik, hogy még nem laktál vele - sóhajtott.
- Az is látszik, hogy nem laktál még Luke-kal.
- Laknék nálatok. Apátok jóarc, és titeket is bírlak.
- Kinél laknál? - szólt oda Harry, le se véve a szemét a tévéről.
- Hemmings-éknél - válaszolt.
- Ahhoz nekem is lenne pár szavam - szállt be Luke is. - De ha gondolod jöhetsz. Aput nem zavarná.
- Egészen addig, amíg éjszakánként... - röhögött fel Calum, de nem tudta befejezni a mondatot, mert Ashtom megdobta egy párnával, jelezve, hogy a 12 éves öccse is itt van, és habár elég felvilágosult gyermek, azért mégis szeretne abban a hitben élni, hogy Harry nem tud semmiről.
- Senki nem költözik sehova! - dugta ki a fejét Ashton anyukája a konyhából.
- És hozzánk költözhetnek? - pillantott oda egy pillanatra Harry.
- Nem - rázta a fejét az anyja, és visszament a konyhába. Ashton a fejét hátradöntve pislogott a plafonra.
- Hát, itt ragadtál - fojtottam vissza a nevetésemet.
- Nem léptem volna le - nézett a szemembe. - Majd egyszer.
- Szép tervek - biccentettem.
- Ne becsülj alá, tudod, hogy ennél többre vágyom - húzta félmosolyra a száját.
- És meg is fogod szerezni - fejeztem be a gondolatmenetét.
- Túl jól ismersz engem - motyogta.
- Valamidet még mindig nem ismeri - vihogott Michael.
- Azt a kurva, mióta lett ilyen jó hallásotok? - kapta fel a fejét Ashton, a szemöldökét ráncolva.
- Hé, vannak itt kicsik is - óbégatta Calum.
- Hallott már ennél rondábbat is - szólt vissza Ashton. Harry erre bólogatni kezdett. A következő pillanatban Sandy rontott le a lépcsőn, feltűnően természetellenes sminkben. Mintha csak Kylie Jenner állt volna velünk szemben. A fiúk abbahagyták a játékot, is mindannyian kikerekedett szemekkel méregették a lányt.
- Szerintem nem is annyira rossz - ocsúdott fel elsőként a döbbenetből Luke.
- Mit kentél a fejére? - pattant fel Ashton, mikor Lauren leért a nappaliba.
- Kontúr - vonogatta a vállát Lauren hanyagul.
- Lauren, 14 éves vagy és simán elmennél egy 20-nak. Komolyan, a tizennyolcévesek nem néznek ki így! Viselkedj a korodhoz illően, ráérsz még divatbaba lenni! - mondta Ashton ingerülten.
- Tudod, hogy Hailee mit csinált 14 évesen? - szólt közbe Luke. - Előadta nekünk a High School Musical-t - röhögött, a mondata pedig osztatlan sikernek örvendett.
- Köszi - sziszegtem teljesen elvörösödve. Viszont a jókedv egyből el is szállt, ugyanis Lauren és Ashton tovább balhéztak. Ocsmányabbnál ocsmányabb dolgokat vágtak a másik fejéhez, és Lauren-nek volt pár szava, amibe még én is belepirultam. A vitának Ashton anyja vetett véget, és tökéletesen támogatta a fia ötletét, miszerint ő nem maradna itt éjszakára. Szóval hogyha Ash megy, akkor egyértelműen mi is vele tartunk. Az utcára kilépve csekkoltuk az időt, és mikor rájöttünk, hogy fél tizenegy van nem volt kérdés, hogy mindenki megy haza aludni. Mármint Ashton és Michael kivételével. Mike ideiglenesen Calum-éknál vert tanyát, de hivatalosan még nem lakik ott. Egyébként Calum szüleinek semmi kifogása nem volt az ellen, hogy Michael úgymond beköltözzön hozzájuk, végülis Calum állandóan egyedül van. Szóval Mike ment Calum-hoz.
- Figyelj, egy kanapét tudok ajánlani - tárta szét a karját Calum.
- Szintén - rágcsálta a szája szélét Luke. - Aludhatsz a nappaliban, vagy a garázsban - sorolta tovább a lehetőségeket.
- Szerintem inkább menj Calum-höz - mondtam. Ashton felvont szemöldökkel felém fordult. - Ott több a hely.
- Nekünk két kanapénk van - értetlenkedett Luke.
- Jó, de ott nagyobb a nyugi - folytattam.
- Én is ott leszek - nyújtotta a kezét Mike, emlékeztetve minket, hogy így nem sok nyugira számíthatunk.
- Hailee befogad a matracára - szólt Luke. Kikerekedett szemekkel fordultam felé. - Tudod, sok jó ember kis helyen is elfér - vigyorgott, mire a többieknek beindult a fantáziájuk, és hangosan ordítva megtárgyalták, hogy szerintük mi fog történni azon a matracon.
- Mehetünk? - ásítottam, mert én tényleg fáradt voltam. De nem tudom mitől.
- Várjál már - intett le Luke. - Akkor, kihez mész? - kérdezte Ashton-tól. Ash gondolkodott egy picit, majd kérdőn rám nézett. Unottan pislogtam rá, jelezve, hogy most ne fárasszon, mert elég közel voltam ahhoz, hogy állva bealudjak.
- Hozzátok - vigyorodott el.