Reméltem, hogy csak álmodom, amikor Ashton konkrétan elhívott randizni. Miután párszor megcsípkedtem magamat, és egy "áú"-nál semmi több nem történt, lassan kezdtem felfogni, hogy a valóságban vagyunk, valós emberekkel, valótlan eseményekkel. Mert amúgy mikor kérne Ashton egy randit azért, hogy felmegy az emeletre, és egy boxernél több ruhában tér vissza? Soha.
- Ezt most komolyan mondtad? - préseltem ki magamból a szavakat. A szívem a torkomban dobogott és kedvem lett volna megcsókolni az előttem ülő srácot.
- Igen - felelte.
- Ashton, ha te most viccelsz velem, akkor esküszöm, hogy kiheréllek, megverlek, a heréidet megetetem veled, és kilöklek egy repülő traktorból - túrtam a hajamba. - Nagyon őszintén válaszolj. Komolyan? - kérdeztem visszafojtott levegővel.
- Igen - biccentett mosolyogva.
- Hát... Öhm... Oké - próbáltam lazának tűnni, de elöntötte a pír az arcomat, és mikor Ashton felment öltözni, a díszpárnát a képembe nyomva vertem a kanapét. A konyhába rohantam, és úgy döntöttem ezt meg kell osztanom Sandy-vel. A belépőm hatásosra sikeredett. Majdnem hasra vágódtam, és vigyorogva ugráltam összevissza, miközben Sandy hátát vertem, aki közben folyamatosan nyelvezett a bátyámmal. Sandy értetlenül fordult felém, mire magamhoz rántottam, és a nyaka köre fontam a kezemet.
- Ash elhívott randizni - suttogtam a fülébe. A barátnőm kikerekedett szemekkel eltolt magától, és együtt ugráltunk tovább. A fiúk teljesen elvesztették a fonalat. Lemaradtak annál, hogy idegbetegen berontottam a konyhába.
- Mi is örülhetünk? - méregetett minket Calum furcsán, mikor lenyugodtunk annyira, hogy abbahagytuk az ugrálást.
- Nem tudom. Örülhetnek? - lépett be a helyiségbe Ashton, tekintetével engem keresve. - Szerintem még nem.
Megrántottam a vállamat, jelezve, hogy nekem mindegy. Szó nélkül leült, és ráhagyta a fiúkra a folyamatos kérdezősködést.
Miután a fiúk összeszedték magukat, neki álltak próbálni. Ez körülbelül 5 óra környékén történhetett, mert apu már a tévé előtt gubbasztott. Egyébként, a próbáról kitiltottak minket, lányokat, szóval Sandy hazament, mivel a szülei lassan két napja nem hallottak felőle semmit. Egyedül maradtam. Amúgy a garázsból semmilyen zene nem hallatszott, nem tudom mit csinálhattak. Valamikor hét óra körül aztán Ashton és Michael hazamentek, Calum pedig nálunk maradt, mivel az ő lakhelye még mindig úgy állt, ahogy vasárnap hajnalban otthagytuk. Calum teljesen feldobódva nézelődött, és Luke-ot is gyakran rajtakaptam, hogy mosolyogva figyel.
- Történt valami? - vontam fel a szemöldökömet.
- Hallottuk, hogy randid lesz - vigyorgott rám Calum. A gyomrom összeugrott ezeket a szavakat hallva. Oké, szóval Ashton önszántából megtette az első lépést. Megint. Talán 100 év múlva megemésztem.
- Öhm... Oké? - kérdeztem zavartan. Ilyen helyzetben mit reagál az ember?
- És örülünk neki, meg minden - mondta Calum furán. - Ne nézzél így rám, nem szoktunk ilyeneket csinálni, pasik vagyunk! - utalt arra, hogy a bátyám összeráncolt szemöldökkel meredt rá. Luke elröhögte magát. - Viszont emberek - vezette körbe a tekintetét rajtunk. - Holnap takarítunk - jelentette be ünnepélyesen a tervét, miszerint mi is segítünk kipucolni a házukat, mielőtt a szülei hazaérnek.
- Hülye vagy? Faszom ki van a szaros rumliddal! - akadt ki egyből Luke.
- Miért kell mindent az utolsó pillanatra hagyni? - sóhajtottam.
- Wow, köszönöm, hogy ilyen jó barátok vagyok - hagyta figyelmen kívül a reakcióinkat. - Szóval, jó lenne, ha holnap emberi időben fel tudnánk kelni.
- Remélem a másik kettő is jön - morogta Luke.
- Jó, hogy mondod - csetintett Calum. - Máris szólok nekik.
Azzal elvonult telefonálni. Luke fájdalmas arccal meredt maga elé. A házimunka nem tartozott az erősségei közé. Amíg ő szépen eltervezte magában Calum halálát, én végigtekertem a közösségiket. Egyedül Instagram-on folyt az élet. Ashton három szelfit is kirakott. Az egyiken a dobverőjével a kezében mosolyog, a következőn Michael belehajolt a képbe, és kitakarta Ashton-t, az utolsón pedig napszemüvegben pózol, így ősszel. Calum egy pillanat képett töltött fel, amin Luke egy papírt tart a kezében, és Michael-re mered, aki éppen nevet valamin. Az egyik régi osztálytársam a vacsoráját osztotta meg velünk. Michael lefotózta, ahogy bemutat a basszusosnak (a háttérben ott volt Ashton lába, fogalmam sincs miért), Luke meg az egyik Sandy-vel közös képét tette nyílvánossá. Mivel egy hete nem posztoltam semmit, a fotóimat böngészve kerestem valami vállalhatót, amit ki tudnék rakni. Végül egy olyan kép mellett döntöttem, amin Sandy-vel vigyorgunk a belvárosban, egy hirdetés előtt, amin a Panic! At The Disco új albumát reklámozták. A telefonomat a zsebembe süllyesztve hallgattam Luke cifra megjegyzéseit Calum holnapi terveit illetően. Neki tényleg ez volt a legnagyobb problémája. Calum visszatért a telefonálásból, és közölte, hogy nem érti mit hisztizik mindenki, mert amikor bulizni kell akkor senkinek nincs kifogása. Luke tovább hisztériázott, én unottan hallgattam, Calum pedig üvöltött, mert a szülei hívták telefonon. Igen, valahogy így töltöttük a hétfő esténkent.
Amikor már apu nem bírta a folyamatos káromkodásunkat kizavart minket a garázsba. Kicsit lenyugodtak a kedélyek. Calum és Luke zenélgettek, én meg csöndben ücsörögtem a szakadt fotelben. Hirtelen Luke lerakta a gitárját, és az ajtóhoz ugrott. Mivel este hét óra volt a bejáratot bezártuk, így az utcán remélhetőleg nem lehetett érzékelni, hogy kint vagyunk.
- Mi az? - ráncolta a szemöldökét Calum. Luke lepisszegte, és a garázsajtóhoz nyomta a fülét. Calum is így tett. - Én nem hallok semmit - rázta a fejét értetlenül.
- Csssss! - szólt rá Luke, és hátrálni kezdett az ajtótól. - Van itt valaki - suttogta.
- Biztos apátok - legyintett Cal.
- Ő már bejött volna - ellenkezett a lehető leghalkabban.
- Oké, mi folyik itt? - kérdeztem ijedten. Nem reagáltak semmit, csak Luke felkapta az egyik baseball ütőt (tudtommal Ausztráliában vagyunk, de mindegy), és kirontott az ajtón. Calum az ajtóban állt, és összezavarodva figyelte az eseményeket. Teljesen a sírás határára kerültem, amikor Calum ordítva kirohant az udvarra, ezzel teljesen magamra hagyva. Örökkévalóságnak tűnt az az 5 perc, amit egyedül töltöttem. Luke és Calum teljesen nyugodtan érkeztek vissza a garázsba.
- Mi történt? - kapkodtam a fejemet idegesen a két fiú között.
- Mr. Jordan kicsit bepiált, és azt hitte otthon van - rántotta meg a vállát Luke, és a fegyverét a falnak támasztotta.
Mr. Jordan a szomszédunk, akinek mostanában új szokása, hogy munka után beül valahova inni, és valamikor estefelé hazakószál. Párszor már előfordult, hogy hozzánk akart bejönni, de mindig visszakísértük a saját házáig. Szegénynek három éve van a nyugdíjig, megértem, hogy megbolondult. - Megijedtél? - vigyorodott el. Bizonyára észrevette, hogy rohadtul megkönnyebbültem.
- Dehogy - vágtam rá.
- Úgy befosott miután kimentél - röhögött Calum, szavait Luke-nak intézve.
- Legközelebb melléd állítjuk Ashton-t - nevette el magát a bátyám is. Testvériesen hozzávágtam egy spirálfüzetet. Na igen, valahogy így töltöttük az estét.
