Look At My Ex {irwin}

50

Elkísértem aput bevásárolni. Helyesbítek: elmentem vele a boltba, és amíg ő körbejárta az áruházat és összegyűjtött mindent, amire szükségünk volt én leragadtam az újság részlegnél és elolvastam egy bulvárlapot, ami értéktelen hírekkel volt tele, mint például "BREAKING! Kylie Jenner ismét megszabadult fekete tincseitől". Egy hajfestés szerintem nem rendelkezik akkora hír értékkel, mint az, hogy Ed Sheeran a hónap elején piacra dobott egy felháborítóan tökéletes albumot, ami azóta is vezeti a toplistákat. Ez még nem is lett volna baj, de nem hajfestésről volt szó, hanem arról, hogy felvett egy szőke parókát. Ha valaha is gondolkoztam azon, hogy újságíró leszek ez az álmom véglegesen porrá lett, mert ha ilyen érdekfeszítő és izgalmas történésekről kell írnom, akkor inkább szedek majd szemetet a tengerparton. Éppen belekezdtem volna egy másik lapba, mikor apu megjelent mellettem és közölte, hogy mehetünk a kasszához. Amint a pénztársoron végig vonultunk, próbálva megtalálni a legrövidebb sort, valaki nekem jött. Majdnem elestem, de még időben megkapaszkodtam annak az ismeretlennek a karjában.
- Bocsánat - húzta el a száját a srác.
- Semmi baj - mosolyogtam, és apu után indultam, aki nem vette észre mi történt és tovább sétált.
- A nevedet megtudhatnám? - kiabált utánam.
- Bocsi, de nem akarlak megismerni - néztem át a vállam fölött és otthagytam.
- Ki az új barátod? - kérdezte apu, miután beértem.
- Nem tudom és nem is szeretném tudni - feleltem. - Csak nekem jött, aztán megkérdezte a nevemet, de nem mondtam meg neki.
- Manapság így kell csajozni?
- Nem így kell, csak azt hiszik, hogyha nekünk jönnek, kivernek valamit a kezünkből, majdnem fellöknek, aztán szólnak pár kedves szót és bocsánatot kérnek az imponál - kapargattam a körmömet.
- Nézd csak, ott van Ashton! - mutatott apu a kassza mögötti hosszú folyosóra. Felkaptam a fejemet és megpillantottam Ashton-t, amint a falnak támaszkodva telefonozott, mellette pedig Lauren unottan ácsorgott. - Nem mész oda hozzájuk?
- Majd ha fizettünk - kezdtem el felpakolni a bevásárlókocsi tartalmát a szalagra. Nem is kellett oda mennem Ashton-hoz, mert úgy látszik ők is észrevettek minket és amíg apu fizetett mellénk szegődtek.
- Üdv - mosolygott ránk Ashton és segített visszapakolni mindent a kocsiba.
- Szia, Lauren - pillantottam rá pakolás közben. - Milyen a tizenegyedik?
- Szar és kemény. Most jöttem csak rá, hogy tétje van a tanulásnak.
- Képzeld, lesz egy művelt ember a családban, ő ugyanis szeretne egyetemre menni - újságolta Ashton feldobódva.
- Szeretnék, de ez nem jelenti azt, hogy fel is fognak venni.
- Ha azt akarod, hogy sikerüljön el kell hinned magadról, hogy meg tudod csinálni. És amúgyis, addig még van majdnem két éved. Szeretnék valami hasznosabbat mondani, de én nem felvételiztem - tártam szét a karomat.
- Sziasztok - kapcsolódott be a beszélgetésbe apu, és oldalra húzta a kosarunkat. - Egyedül vagytok?
- Nem, anyu bent van valahol. Csak elvesztettük, ezért inkább kijöttünk - magyarázta Ashton.
- 22 vagy, hogy tudod elveszíteni az anyukádat egy boltban? - akadtam ki.
- Hagyjál, jó? Azért tűntünk el, mert megláttalak az újságoknál, de nem voltam benne biztos, hogy te vagy az, aztán mikor visszamentem már nem voltál ott - kente rám a dolgot.
- Ha történik veled valami, azért mindig én vagyok a hibás? - vontam fel a szemöldökömet.
- Nem mindig, csak az esetek hatvankilenc százalékában - mosolygott angyalian. Lauren a fejét fogta, én az arcomat a kezembe temettem, és próbáltam rájönni, hogy mivel érdemeltem ki egy ekkora seggnek a barátságát, apu pedig reakció nélkül ácsorgott tovább. Ő nem értette a viccet. Jó is volt.
- És mi van a maradék harmincegy százalékkal? - érdeklődtem.
- Azért a sármom a hibás - kacsintott rám vigyorogva.
- Neked van olyan? - motyogta Lauren, mire Ashton lökött rajta egyet. Lauren vádlin rúgta és ez így folytatódott egy darabig. Mielőtt jobban összeverekedtek volna a biztonságiak kipakoltak minket az üzletből, és immár négyen indultunk a parkoló másik végében álló autóhoz. Apu pedig elkezdte felsorolni, hogyha komolyabbra fordul a kis testvéries verekedésük az milyen jogi következményekkel járhatott volna.
- Luke és Hailee sosem verekedtek? - kérdezte Ashton.
- Ők annyira leszarták egymást, hogy gyakran tudomást sem vettek a másikról, szóval emiatt nem kellett aggódnunk - mesélte apu. - Nem tudom mi változott, hogy most el tudják viselni egymást.
- Olyan jó fejek vagytok - néztem rájuk sértetten. - Te is apu. Pedig benned még reménykedtem - biggyesztettem le az alsó ajkamat.
- A remény hal meg utoljára - mondta költőien, majd kinyitotta az autója csomagtartóját.
- Wow, magában egy költő veszett el, Mr. Hemmings - bólogatott elismerően Ashton.
- A jogi egyetemhez töri és angol kellett - magyarázta apu. - Hány nulladik órát ültem miatta végig - grimaszolt.
- Ne is mondja - forgatta a szemét Lauren. - Heti kétszer van nulladik órám.
- Milyen jó csendes olyankor a ház - ábrándozott Ashton.
- Fogd be! - csapott a karjára Lauren.
- Nézd, anyu hív. Beszélj vele! - nyomta a rezgő mobilját a húga kezébe és pár méterrel odébb tolta. - Mr. Hemmings, hadd segítsek - lépett apu mellé Ashton.
- Nem kell fiam, még nem vagyok olyan idős - rázta a fejét apu.
- Azt sejtettem. Nem néz ki többnek 32-nél.
- Kezdem megérteni miért szeret téged jobban, mint engem - mondtam Ashton-nak. - Látod! Meg sem próbálja tagadni! - túrtam a hajamba, mikor apu nem reagált semmit a megjegyzésemre.
- Ha számít valamit, én inkább téged preferállak, mint magamat - húzogatta a szemöldökét.
- Neked kéne egy barátnő - állapítottam meg.
- Van jelöltem.
- Jó neked - bólintottam.
- Neked meg egy pasira lenne már szükséged.
- Nem - csóváltam a fejemet. - Soha nem voltam jobban. Nem kell pasi.
- Látom rajtad mennyire vágysz arra, hogy legyen valakid. Engem nem versz át - kopogtatta meg a fejét.
- Megint egy haveroddal akarsz összehozni? Már megmondtam mi a véleményem erről az ötletedről.
- Nem tehetek róla, hogy dögösebb vagyok, mint a haverjaim - tárta szét a karját.
- Ez hogy jön ide? - ráncoltam a szemöldökömet.
- Mármint megértem, ha nem akarsz senkit. Utánam elég nagy visszalépés lenne bárki. Ne adj le az igényeidből - magyarázta. Tátott szájjal meredtem rá. - Csukd be a szádat, mert belerepül valami - mosolygott óvatosan.
- Annyira magabiztos vagy, hogy az már idegesítő.
- Nem nevezném magamat magabiztosnak, egyszerűen csak tisztában vagyok az erényeimmel.
- Gyerekek, én érzem magamat kellemetlenül. Fejezzétek be - váltogatta a tekintetét kettőnk között apu. Úgy látszik kicsit megfeledkeztünk arról, hogy ő is ott áll.
- Oké, de tudnia kell, hogy nem ő a legjobb pasi a világon. Egyből tízet tudok felsorolni, aki fényévekkel jobban néz ki nála.
- Erre most azért nem válaszolok, mert egy úriember vagyok - felelte Ash.
- Most válaszoltál rá - kötözködtem mosolyogva.
- Ashton! Anya kéri, hogy menjünk vissza és segítsünk neki - lépett mellénk Lauren kezében Ashton telefonjával.
- Jó, akkor menj vissza segíteni - legyintett Ash.
- Te nem jössz? - vonta fel a szemöldökét. Ashton bosszúsan szembe fordult vele.
- Úgy nézek ki, mint aki ráér? - mutatott az én irányomba, jelezve, hogy most nagyon elfoglalt a gyerekes csipkelődésünkkel és eszében sem volt "vesztesként" elhagyni a helyszínt. Lauren a fejét csóválva visszaindult az üzletbe, és az arckifejezéséből ítélve elkönyvelte magának, hogy a bátyja hülye. Teljesen egyetértettem vele.
- Meddig szeretnétek még itt ácsorogni? Csak mert ki fog olvadni minden - szólt közbe apu.
- Felőlem mehetünk - léptem az autóhoz, és kinyitni készültem az ajtót. Ashton mellém lépett és megtámaszkodott, pont úgy, hogy ne tudjak beülni. - Elengednéd? - néztem fel rá unottan, mikor a kilincs rángatása nem jött be, csak apu szólt rám, hogy ne szedjem szét a kocsiját.
- Itt hagysz? - suttogta.
- Igen, arra készülök - bólintottam. - És egyébként nem egy filmben vagyunk, szóval nem kell csábosan suttognod, mert attól még szívfájdalom nélkül beülök ebbe az autóba.
Nem értünk el sok változást. Ahelyett, hogy elengedte volna az ajtót, teljes testtel neki dőlt és összefonta maga előtt a karját. Ha nem idegesített volna, talán meginogtam volna egy kicsit, ugyanis felháborítóan kitűnő látványt nyújtott, amint a szemébe sütő nap miatt egy kicsit hunyorogva, lazán a kocsi oldalának dőlve vérlázítóan mosolygott, minden pillanatát kiélvezve annak, hogy legszívesebben leütöttem volna.
- Ashton, légyszíves - toltam meg, de nem mozdult. - Apu, segíts! - néztem be az ablakon.
- Ha magától nem akar elmenni, nem tudok mit csinálni - hagyott magamra és tovább várakozott a kocsiban.
- Mit szeretnél? - adtam be a derekamat végül.
- Honnan tudod, hogy akarok valamit?
- Onnan, hogy makacs vagy. Na, ki vele! Miben segíthetek?
- Gyere el velem szombaton egy családi programra - nyögte ki.
- Családi program? - szaladt fel a szemöldököm. - Ashton, már rég nem vagyok a barátnőd. Nem hiszem, hogy jó ötlet.
- Csak azt kértem, hogy gyere el, mert nem akarok egyedül lenni - emelte fel a kezét védekezően. - Csak kísérj el. Mint egy barátot.
- Miért nem hívsz mást?
- Mert nem akarok - vonta meg a vállát és fejét a kocsinak döntötte. - És te már úgyis ismersz mindenkit.
- Nem tudom. Biztos vagy te ebben? Mert én úgy emlékszem nem kedvelnek.
- Trent nem kedvel, de ne zavarjon, ő mindenkit utál - emlékezett vissza a kissé antiszociális unokatestvérére, aki meglehetősen cifra megjegyzésekkel illetett, mikor utoljára találkoztunk. Ashton természetesen önmagához hűen bedurvult, és mikor megfenyegette azzal, hogy még egy szó és addig veri a fejét az asztalba, amíg bocsánatot nem kér, inkább jó messze elültettek minket tőle, mielőtt Ashton ezt az ígéretét be is váltja. - Mit mondasz?
- Ha beleegyezek az nekem miért jó? - kérdeztem hirtelen.
- Eltölthetsz egy fenomenális délutánt velem és a béna családommal, miközben halálra zabáljuk magunkat. És mellesleg lesz sajttorta - tette hozzá.
- Szeretem a sajttortát - gondolkodtam el.
- Tudom. Azért mondtam - mosolygott.
- Elkísérlek - egyeztem bele, majd a mutató ujjamat feltartva kiegészítettem magamat. - De csakis a sajttorta miatt.
- Sejtettem - bólintott vigyorogva. - Jövök neked eggyel.
- Sokkal többel jössz egynél, de mindegy - legyintettem. - Most már beszállhatok? - fogtam meg a kilincset.
- Persze - tett egy lépést hátra, így ki tudtam nyitni az ajtót. - Szombat, két óra. Fél órával előtte felveszlek. Számítok rád - hajolt be a nyitott ajtón.
- Rendben, nem felejtem el. Szia.
- Szia - vágta be az ajtót, és a padkára felállva végignézte, ahogy apu csodálatos képességeivel kiáll a parkolóhelyről.
- Olyan rendes fiú ez az Ashton - törte meg a csendet apu.
- Apu, már kezd idegesítő lenni, hogy ennyire oda vagy érte. Állj be a sorba - néztem rá unottan.
- Egy hibája van; hogy túl rendes veled. Ez lesz a veszte.
- Miért? - zavarodtam össze.
- Mert makacs vagy. A lelkét is kiteheti, akkor is tettetni fogod, hogy nem érdekel. Aztán meg majd sírsz, mikor nem szeret.
- Nem is igaz! - háborodtam fel.
- Miért? Nem mindig így történik? - kérdezte teljesen jogosan.
- Apu, neked nincs jogod ilyeneket mondani. A lányod vagyok, az én oldalamon kell álnod.
- Valójában egy szabad országban élünk, ahol megengedett a szabad vélemény nyílvánítás és nem kaphatok büntetést a nézeteim miatt, szóval igenis van jogom Ashton pártját fogni - okosított ki. A fránya jogi kar.
- Ha ennyire értesz hozzá - néztem rá mérgesen -, akkor mondd meg, hogy szerinted mit kéne csinálnom.
- Szerintem ki kellene vele békülnöd, amíg még nem késő. Előbb vagy utóbb, de Ashton tovább fog lépni, ha látja, hogy teljesen reménytelen a helyzet és mint mondtam, majd én hallgathatom miatta a sírásodat. De tudom, hogy úgy sem hallgatsz rám, és most biztos azon gondolkodtál, hogy mit vegyél fel szombaton, szóval nem értem miért is kérdeztél meg.
- Már a pszichológiához is értesz?
- Egyetemen volt egy pszichológia hallgató barátnőm - mesélte.
- Rendben, nem voltam kíváncsi rá.
- Ne szemtelenkedj! - korholt le.