54

2.4K 231 23
                                    

- Megtenné mindenki, hogy elrakja a kibaszott telefonját? - üvöltötte el magát Luke tíz percen belül majdnem századjára. Éppen az esti programot magyarázta, de senki sem figyelt rá. Michael és Calum YouTube-videókat néztek, én Instagramoztam, Ashton pedig feltűnően unatkozva bámult ki a fejéből.
- Már csak két perc van a videóból, ezt bírd már ki! - intette le Michael, a szemét le sem véve a képernyőről. A telefonomat az ölembe ejtettem és felnéztem a bátyámra, jelezve, hogy vele vagyok. Aztán Ashton-ra pillantottam. A szemünk egy pillanatra találkozott, de mire elkaphattam volna a fejemet ő már megtette. Így ment ez mostanában. Egészen a dalszöveges incidens óta. Hiába veszekedtünk miatta napokig, ő nem értette meg az én álláspontomat, én meg nem fogadtam el a magyarázatát, ezért aztán valahányszor találkozunk csendben ülünk és nem veszünk tudomást egymásról.
- Nem várom meg. Húzzatok innen! - emelte fel a hangját Luke.
- Ne már, tesó! Lemaradunk a részletekről! - akadt ki Michael.
- Nincsenek részletek. Legyetek fél tízre a Newcastle Road-on - zárta rövidre. Én megértettem Mike értetlenkedését, ugyanis olyasmire készültünk, ami tőlünk viszonylag távol áll. Vagyis tőlem és Michaeltől, mert a másik három fiú gyakran jár szórakozóhelyekre, viszont mi inkább otthon maradunk és Agymenőket nézünk. - Majd Calum kisegít. Úgyis egymás seggébe vagytok nőve - mondta Luke és kitessékelte őket a garázsunkból. Így hárman maradtunk: én, Luke és Ashton. A két srác távozása után beállt a kínos csönd. - Jól van - köszörülte meg a torkát Luke. - Tessék kibékülni! - utasított. Kikerekedett szemmel ráztam a fejemet.
- Ez nem így működik - csattantam fel.
- Miért nem? - nézett rám kíváncsian Ashton.
- Fogd be! - szóltam vissza. - Nem én szakítottam meg a beszélő viszonyt.
- Valakinek meg kellett - tárta szét a karját. - Már elegem volt abból, hogy folyamatosan balhéztunk. Mint most - tette hozzá egy kicsi gondolkodás után.
- Jó! - pattantam fel a helyemről. - Luke, én este inkább itthon maradok - néztem a bátyámra.
- Úgy van, menekülj csak el a problémáid elől! Mindig így szoktad... - jegyezte meg Ashton.
- Képes lennék megoldani a problémáimat, ha éppenséggel te is feltudnál nőni a feladathoz és higgadtan megtudnánk beszélni a dolgokat. De a gyerekeskedésedből inkább nem kérek. Szóval ja, ez elől most elmenekülök - húztam össze a szememet.
- Mindenki nyugodjon meg! - kiáltotta Luke. - Ez most csak szexuális feszültség köztetek, vagy más? - mutatott hol rám, hol Ashton-ra.
- Mindkettő - feleltem olyan gyorsan, hogy fel sem fogtam mi csúszott ki a számon. Sajnos túl késő volt. Mikor rájöttem, hogy mit mondtam a számat vonallá préselve elvörösödtem, és megpróbáltam elviselni, hogy Ashton pislogás nélkül meredt rám, és erre az aprócska szóra olyan hirtelen felém kapta a fejét, hogy az még szerintem őt is megijesztette.
- Költői kérdés volt, nem hittem, hogy válaszolni is fogtok rá - motyogta Luke meglepve.
- Ha már ilyen őszinték vagyunk - ocsúdott fel a döbbenetből Ashton és kedélyesen trécselni kezdett -, szerintem nagyon erős szexuális feszültség, amire csak rak egy lapáttal, hogy jelenleg nem bírjuk egymást.
- Akkor... - kereste a szavakat Luke. - Dugjatok egyet.
Ashton félmosolyra húzva a száját rám nézett, aztán elröhögte magát.
- Miért van az, ha én veled kapcsolatban eltervezek valamit, az sosem úgy lesz? - mosolygott rám.
- Passz - vontam meg a vállamat és próbáltam nem meginogni a mosolyától. - Akkor sziasztok - indultam el kifelé a garázsból.
- Hailee! - szólt utánam Ash. Hátranéztem a vállam fölött és vártam mit akar mondani. - Klubba megyünk. Valami szűket vegyél fel - vigyorgott.
- Kösz a tippet - kacsintottam, jelezném, hogy én magam sem tudom, hogy miért, de a lényeg, hogy Ashton nevetett rajta. És ez tökéletes választ adott a több száz miérttel kezdődő kérdésemre.

A Newcastle Road a tengerparton húzódik, 200 méterre egy szabadstrandtól a belváros szélén. A "Road" elnevezés igen megtévesztő, mert ez igazából egy sétálóutca, ahova autók nem hajthatnak be. Ennek egyik oka, hogy a sétány az évek során a város egyik legnépesebb bulinegyedévé vált, és az özönlő tömeg miatt nehéz és veszélyes haladni. Eddig kétszer jártam itt. Egyszer, mikor Ashton hajnali háromkor hívott, hogy vigyem haza a seggrészeg bátyámat, másodszor pedig egy koncerten, amit a fiúk adtak egy kétszáz férőhelyes kis klubban. A mai este már csak azért is volt különleges, mert végre lehull a lepel Luke titokzatos barátnőjéről, akiről eddig a barátai még képet sem láttak. Én is egyszer találkoztam vele, és csak onnan tudtam meg, hogy itt lesz, hogy Luke ezzel vett rá arra, hogy jöjjek, mondván nem én leszek az egyetlen lány. Ashton tanácsát megfogadva kicsíptem magamat, erősen odafigyelve arra, hogy teljesen elhagyjam a komfortzónámat.
A sétány egyik padján üldögéltem, tőlem pár lépésre Calum és Michael csajozott miközben Luke-ot és Ashton-t (na meg persze Luke barátnőjét) vártuk. Calum szerint nincsen buli jó csajok nélkül, ezért amíg ő ezen elve alapján élt Michael-lel, én folyamatosan egyik irányból a másikba forgolódtam, hátha észreveszem Luke-ot, esetleg Ashton-t.
- Kit keresel? - hajolt le mellém valaki, mire odakaptam a fejemet. Ashton a pad támláján könyökölt és kíváncsian fürkészte az arcomat. - Jó a hajad - simított végig a lófarkamon.
- Köszi - simítottam meg a hajamat ösztönösen. Ash megkerülte a padot és levágódott mellém.
- Mike és Calum már fűzik a csajokat? Mennyi sikerrel? - kérdezte vihogva.
- Ez azt hiszem a negyedik lánycsapat, aki elküldi őket - mosolyodtam el a szerencsétlenségükön. Jó barát vagyok, tényleg.
- Ilyenkor örülök, hogy én már kiszálltam - mondta.
- Hogy érted, hogy kiszálltál? - fordultam felé értetlenül.
- Tudod, hogy értem - nézett a szemembe. Aztán hirtelen felszaladt a szemöldöke. - Mit keres egy csaj Luke-kal? Miért fogják egymás kezét? Ki az?
Lassan feléjük fordultam, és próbáltam nem eltátatni a számat, ugyanis Kristen eszméletlenül jól nézett ki. Mondjuk mi mást is várhatunk Luke barátnőjétől, ha nem azt, hogy mindig és mindenhol tökéletesen jelenjen meg. Mikor odaértek hozzánk, Ashton csak értetlenül pislogott rájuk, én viszont megilletődve megszólaltam:
- Én miért nem nézhetek ki így?
A hangom olyan kétségbeesett volt, hogy mind a hárman egyből felröhögtek, miközben én csendben tűrtem, hogy lángol a fejem. Az óriási poénom után kicsit oldottabbá vált a hangulat. Ashton bemutatkozott Kristen-nek és próbált nem túlságosan meglepődni, mikor közölték, hogy három hónapja együtt vannak.
- Egyébként te is jól nézel ki - mosolyogtt rám kedvesen Kristen.
- Úgy kicsípted magadat, először fel sem ismertelek - helyeselt Ashton. - Aztán láttam milyen idiótán kapkodod a fejedet - nevette el a végét.
- Kösz - forgattam a szememet.
- És veletek mi a helyzet? - kérdezte Kristen, mire Ashton-nal mindketten nagyokat pislogva meredtünk rá.
- Velünk? - ráncolta a szemöldökét Ashton. - Tényleg, akkor most mi van velünk? - fordult felém.
- Csak mert Luke mesélt ezt-azt - magyarázta Kristen zavartan.
- Pontosan mit mesélt? - érdeklődtem Luke-ra nézve.
- Jelenleg tombol köztük a szexuális feszültség - mesélte Luke.
- Dugtál már részegen? - nézett rám Ashton.
- Milyen kérdés ez? - ráncoltam a szemöldökömet teljesen értetlenül.
- Ajaj! Mindenki milyen jól néz ki - tért vissza a köreinkbe Michael. Ő egyből levágta a Luke + csaj szitut és tök nyugodtan viselkedett. Nem tátotta el a száját és nem is kérdezett semmit. - Szia, Michael Clifford - nyújtotta a kezét Kristen-nek.
- Kristen Everleigh - rázott kezett Michael-lel a társaságunk legfrissebb tagja. Még a neve is kibaszott gyönyörű volt.
- A csávó, aki a csajokat bámulja Calum - segítettem ki Kristen-t.
- Rendben. Ne zavarjuk, úgy látom elfoglalt - legyintett Kristen.
- Merre tovább? - fordult körbe Mike.
- Most beülünk egy kávézóba berúgni. Horror drága minden klubban a pia - vázolta fel a tervet Ashton.
- Ashton, azoknak a lányoknak nagyon tetszel - nézett át a válla fölött Kristen. Ashton odafordult, szemügyre vette a rajongótáborát, majd átkarolva a vállamat magához ölelt.
- Kösz, nem. Légyszi, hajsd a vállamra a fejedet - szólt nekem, mire kicsit kényelmetlenül, de úgy tettem, ahogy kért. - Mehetünk? - nézett körbe.
- Ja - biccentett Mike, majd hátba vágta Calum-öt, hogy ő is bekapcsolódjon a társasághoz. Ashton felállt a padról, majd lehajolt hozzám.
- Még tíz percig tegyél már úgy, mintha a barátnőm lennél, utána kedvedre utálhatsz - kérte. Felálltam és megfogtam a kezét.
- Nem utállak, csak haragszom rád - javítottam ki.
- Már bocsánatot kértem - emlékeztetett.
- Tudom. Majd egyszer meg is bocsájtok.
- Egyszer - értelmezte a hallotakat. - Úgy mint a múltkor? - vonta fel a fél szemöldökét.
- Tudod mit? Hagyjuk! - engedtem el a kezét.
- Most mi bajod van? - fordult szembe velem.
- Te vagy a bajom! Miért nem bírod megérteni, hogy nekem idő kell, amíg meg tudok neki bocsájtani?
- Gondoljuk végig, miért kell mindig megbocsájtanod nekem! Ja, megvan. Mert mindenen megsértődsz. Úristen, írtam rólad egy dalt - kapta a szája elé a kezét. - Elmondtam ezerszer, hogy sajnálom, és Luke erőltette a dolgot, de neked ez sem volt elég.
Összefontam magam előtt a karomat és dühösen meredtem rá. Természetesen teljesen tisztában voltam azzal, mennyire igaza van, de az egóm megint közbeszólt. Egyszerűen nem engedhettem, hogy övé legyen az utolsó szó.
- Remélem a kis dalocskád elviseli majd mennyire lekezeled, mert én most átadom neki a helyemet - mondtam és hátat fordítva neki elindultam a sétálóutcában.
- Mi a szart csinálsz? - kiabált utánam.
- Hazamegyek - válaszoltam.
- Azt sem tudod, hol vagy!
- Majd rájövök - vágtam rá.
- Hailee, mi a faszt csinálsz? - vette észre a bátyám is, hogy valami történt.
- Elegem van belőletek!
- Ezért inkább elindulsz az éjszaka közepén, tökegyedül Sydney-ben? - értetlenkedett.
- Miért zavar? Téged úgyis a karriered érdekel.
- Még mindig ez a baj? Faszomat érdekli most már, akkor kihajítom a picsába azt a szart! Esküszöm, ha hazamentem és részegen emlékezni fogok rá az lesz az első dolgom - adta meg magát.
- Jó éjszakát! - köszöntem el.
- Ashton! Utána ne menj! - kiáltotta Luke, aztán a többiről már lemaradtam, mert egy csapat srác mellettem hangosan röhögni kezdett.

Look At My Ex {irwin}Where stories live. Discover now