Egy teljes hétnyi kínszenvedés után végre elérkezett az a nap is, amikor a nagyszüleink felpakolták a csinos kis seggüket egy melbourne-i járatra, és egy jó ideig megint felénk sem fognak nézni. Luke ezt meg akarta ünnepelni, ezért kitalálta, hogy menjünk el valahova. Apu nem támogatta az ötletünket. Ő inkább otthon maradt volna behozni lemaradásait a sorozatait illetően. De ketten természetesen nem akartunk menni sehova, és ekkor hívtuk el a fiúkat és Sandy-t is magunkkal.
Miután a nagyiék hivatalosan is leléptek a napot végig aludtuk, és valamikor estefelé fel is keltünk, tele energiával, és azt tettük, amihez a legjobban értünk: unatkoztunk. Luke ilyenkor találta ki, hogy menjünk el ünnepelni.
- Hova szeretnél menni? - kérdeztem.
- Nem tudom - rántotta meg a vállát Luke.
- Menjetek nyugodtan, de én inkább itthon maradnék - szólt közbe apu.
- Oké - pillantott felé Luke, és tovább gondolkozott. - Akkor hívom a többieket - vette a kezébe a telefonját. - De hová menjünk? - nézett rám tanácstalanul.
- Passzolok - vontam meg a vállam. - Hátha lesz valamelyikőjüknek egy használható ötlete - utaltam a többiekre. Na már most. A három fiútól és Luke barátnőjétől hülyeség volt bármi értelmes dolgot várni. Calum egy bulira gondolt, Michael enni akart, Ashton azt mondta részegen keringjünk a belvárosban, Sandy-nek pedig semmi ötlete nem volt.
- Miért nem mentek le a tengerpartra? - jutott eszébe apunak.
- Este van - ráncoltam a szemöldökömet.
- A filmekben este is lemennek a fiatalok - magyarázta apu.
- Először is - kezdte Luke - apu, túl sok tévét nézel. Másodszor, ez nem is olyan rossz ötlet - kapta felém a fejét.
- Nem is tudom - ráztam a fejemet.
- Van jobb ötleted? - rágcsálta a piercingjét. Megrántottam a vállamat. - Oké, akkor írok nekik, hogy egy óra múlva nálunk találkozunk - nyomkodta a telefonját. Mivel a chill outfitemet nem találtam alkalmasnak a programunkhoz, úgy döntöttem összeszedem magamat. Ötször öltöztem át, mire normálisnak mondható párosítást találtam, és mivel vízpartra megyünk a sminket se akartam túlzásba vinni, mert ki tudja mi lesz. És amúgyis, ezek az esti programok gyakran sírással fejeződnek be.
Mikor visszamentem a nappaliba, Luke még mindig ugyanúgy ücsörgött, mint ahogy egy fél órája otthagytam. Leültem mellé és figyeltem ahogy a telefonját cseszteti. Felpattant és felrohant a lépcsőn. Egyébként, azt beszéltük meg, hogy nyolcra mindenki itt lesz, ehhez képest Sandy volt az első aki megérkezett, majdnem fél kilenckor.
- Hívd fel a pasidat - állítgatta a haját Luke. Unottan ücsörögve vártunk a többiekre, akik úgy tűnik a divatos késés mellett döntöttek.
- Nem a pasim - vágtam rá csípőből, habár az ilyenfajta megjegyzésekre mostanra már immunisnak kellene lennem. Luke sejtelmesen felém pillantott.
- Ha tudom, hogy ennyit fognak késni, el se hívom azokat a szarokat - puffogott Luke, azon az estén már sokadjára. - Valaki hívja már fel őket!
- Kapd be, és hívd őket te! - szóltam vissza.
- Nekem nem veszik fel - rázta a fejét. Sóhajtva előhúztam a telefonomat a zsebemből, és a kontaktok között megkerestem Ashton nevét. A fülemhez emeltem a készüléket, és miközben vártam, hogy felvegye unottan néztem vissza Luke-ra.
- Halló? - hallottam meg Ashton rekedtes hangját a készülékben. A szívem óriásit dobbant, és majdnem kiejtettem a kezemből a mobilomat, és nem csak azért, mert megijedtem.
- Szia - hirtelen rettentően kínosan éreztem magamat. Luke és Sandy érdeklődve bámultak a képembe, miközben vonalban voltam azzal a sráccal, akiért kezemet lábamat eldobnám. - Mikor parancsolsz elindulni?
- Nem tudom. Miért, hiányzom? - éreztem a hangján, hogy vigyorog.
- Nem, csak... csak... - próbáltam értelmes választ találni. - Á, csak gyere. Jó?
- Jó - válaszolt furán. Pár másodperces csend állt be, és mivel a másodpercek továbbra is peregtek, az én telefonszámlámat terhelve, elköszöntem tőle és leraktam. Sóher vagyok, meg minden.
- A másik két kislány? - kérdezte Luke, miután leraktam a telefont a combomra.
- Hagyjál már! - döntöttem hátra a fejemet.
- Majd én felhívom őket - ajánlotta fel Sandy, és a táskáját az ölébe húzta. Miközben Calum-mal beszélt csengettek. Luke beengedte Ashton-t, majd visszaült Sandy mellé, Ashton pedig zsebretett kézzel álldogált. Próbáltam nem feltűnően bámulni, de valahányszor felénéztem egyből odakapta a fejét, és rám mosolygott. Mikor már tizedjére történt meg ugyanez, úgy döntöttem arrébb megyek. Átvonultam a konyhába, és felültem egy bárszékre. Végigtekertem az Instagram-on, majd bezártam, megnyitottam a Facebook-ot, bezártam, és megint megnyitottam az Instagram-ot. Háromszor lefrissítettem, de nem történt semmi, ezért inkább elraktam a telefonomat. Csengettek, mire feltápászkodtam és kisétáltam az előszobába. Megálltam az ajtófélfánál, mert Luke már nyitotta az ajtót mire odaértem. A csapatunk most már teljes lett, mivel Calum és Michael is az ajtóban álltak.
- Szerintem induljunk - rakta zsebre a telefonját Calum, és odébb állt, hogy ki tudjak menni. A házból kilépve megcsapott a hideg levegő. Visszamentem a dzsekimért.
- Arra nem lesz szükséged - szólt oda Ashton, mikor éppen próbáltam belepréselni magamat a bőrdzsekimbe, ami egyébként nem kicsi rám, de a pulcsi amit viseltem elég pufi volt. Értetlenül néztem Ashton-ra, aki szórakozottan figyelte a szenvedésemet.
- Segítenél? - kérdeztem. Ashton közelebb lépett hozzám, és addig rángatta a dzsekimet, mire sikerült felvennem, de a cipzárral már meg sem próbálkoztunk. Egyébként alig bírtam megmozdulni a vastag felsőm miatt, de ez teljesen lényegtelen volt, hiszen nem terveztem a sétán kívül bármiféle mozgást végezni.
Most az ilyen nagyon tumblr embereknél ez az éjszakai tengerpartosdi biztosan nem így zajlik. A vízpartra érve én azt hittem ketté fagyok, a fiúk be akartak menni a vízbe, Sandy nem igazán tudta mit kezdjen magával, Ashton pedig nem bírta eldönteni, hogy be akar-e menni a vízbe, vagy sem. Végül kint maradt, és üvöltözve kommunikált a vízben lévő három hülyével.
- Francba már, a kocsiban maradt a telefonom - túrkált a táskájában Sandy. - Visszajössz velem?
- Aham - feleltem. Amint a parkoló felé haladtunk erősen fújni kezdett a szél, természetesen nekünk szembe, így az összes port a képünkbe fújva.
- Basszus, mindjárt nem megyek sehova - ciccegett Sandy és összébb húzta magán a kabátját.
- Nem is látom a végét. Miért nincs ezen a strandon egy kibaszott lámpa sem?
Ehhez hasonló megjegyzésekkel haladtunk a parkoló felé. A kocsihoz érve Sandy kipakolta a táskája tartalmát a földre, mert nem találta a kulcsot.
- Ha valamelyik fiúnál van kitekerem a nyakadat - fújtattam idegesen. - Minek kell neked ekkora táska? Más ember egy világ körüli útra nem visz ennyi cuccot.
- Ne idegelj már! Teljesen ura vagyok a helyzetnek - korholt le, majd törökülésbe vágta magát és tovább pakolt. Egyszerűen nem akart kiürülni a táska. - Anyád - morgott Sandy.
- Ne segítsek? - kérdeztem. Sandy egy pillanatra lefagyott, majd lassan kiemelte a táskájából a kulcsot.
- A telefonom mellett volt - motyogta. Édes Istenem. Lehunytam a szememet és próbáltam nem megfojtani a hülye fejét.
- Utállak.
- Én is téged - rámolt vissza mindent a táskájába. - Mehetünk? - vette a vállára a táskáját.
- Nem megyek veled sehova - fontam össze magam előtt a karomat és elindultam vissza a vízhez. Megcsörrent a telefonom, mire megtorpantam és fogadtam Ashton hívását. Közben Sandy beért és csöndben várta, hogy letegyem a telefont. - Szia - szóltam bele.
- Hol vagytok? - kérdezte. A háttérben hallani lehetett, ahogy a másik három idióta üvöltözik.
- A kocsinál.
- Jó. Maradjatok ott. Elmegyünk piáért.
- Ezt nem lehetett volna hamarabb?
- Figyelj, leteszlek, mert a szél tele fújja a számat homokkal. Szia - nyomta ki.
- Elmegyünk Ashton-nal piáért - közöltem az eseményeket a mellettem megfagyni készülő lánnyal.
- Addig sem kell itt fagyoskodnunk - sétáltunk vissza a kocsihoz. - De várj, ha ezek beitókáznak, ki fog vezetni? Én nem hoztam semmi igazolványt - ráncolta a szemöldökét Sandy.
- Nekem itt van.
- Van jogsid? - szaladt fel a szemöldöke.
- Igen, de nem szeretek vezetni.
- De attól még biztonságosan vezetsz, ugye?
- Ültél már apámmal egy autóban, úgy, hogy ő vezetett? - kérdeztem. Sandy bólintott. - Nála még a részeg szomszédunk is biztonságosabban vezet. És mi az, hogy nincsenek itt az irataid? - néztem rá hitetlenül. Apu már egészen kicsi korunkban (amikor még azt sem tudtuk, hogy miről beszél) a fejünkbe verte, hogy mindig hordjuk magunkkal az iratainkat, ezért nekünk természetes, hogyha csak a szomszédhoz megyünk át kölcsön kérni valamit, oda is visszük a személyinket.
- Nem gondoltam, hogy szükség lesz rá - vonta meg a vállát.
- Hölgyeim - dőlt a kocsinak vigyorogva Ashton. Sandy elkezdett a táskájában matatni a kulcs után.
- Menjünk gyalog, mert mire megtalálja feljön a nap - néztem Ash-re unottan. A megjegyzésemet hallva Sandy sértetten hason vágott. - Hé! Menstruálok! - kaptam a kezemet, a már amúgyis görcsölő területhez.
- Juj, bocsi - húzta el a száját. - De attól még megérdemelted - folytatta a keresést. Ashton rezzenéstelen arccal bámult ránk. - Itt van - nyomta Ashton kezébe a kocsi kulcsot Sandy. A kocsiban aztán Ash megpróbálta lehúzni az ablakot, mire Sandy-vel egyszerre ráüvöltöttünk.
- A menstruációd miatt vagytok ilyen furcsák? - kérdezte óvatosan Ash.
- Addig ne ítélkezz, amíg nem folyt 7 napon keresztül vér a nemi szervedből! - szólt rá Sandy.
- Adom - bólintottam helyeslően.
- Legközelebb szóljatok, hogy ne maradjak veletek egyedül - motyogta Ashton.
