Az utolsó beszélgetésem így zárult Ashton-nal, december elején. Most 2016 áprilisa van, ami azt jelenti, hogy eltelt 5 hónap. Nem kerültük egymást, legalábbis én nem tettem. A csípős megnyilvánulásait reakció nélkül tűrtem, és csak akkor válaszoltam neki, ha normális hangnemben szólt hozzám. Egy idő után rájött, hogy nem állt szándékomban keresztbe tenni neki, ezért leszállt rólam. Azóta tömérdeknyi futókalandja volt, kapcsolata viszont egy sem. A bulikon váltottunk pár szót, aztán ő eltűnt csajozni. Az én érzéseim - ahogy azt reméltem - teljesen elhidegültek iránta. Persze nem utáltam meg, vagy ilyenek, egyszerűen már nem váltotta ki belőlem a pillangókat, amit ő is észrevett. Nem számítottam semmiféle bocsánatkérésre, hiszen sosem vesztünk össze, és én azon a decemberi napon elnézést kértem tőle, ezért is lepett meg, mikor ma délelőtt beállított hozzánk, úgy, hogy teljesen tisztában volt Luke hol létéről. Apropó Luke. Két ünnep között összejöttek Sandy-vel, és azóta együtt is vannak. Na de vissza Ashton-hoz. Mivel csütörtök volt, apu dolgozott, Luke pedig Mike-ot húzigálta a városban, szóval teljesen egyedül voltam otthon. Mikor Ash csengetett, és ajtót nyitottam eléggé meglepődtem. Mondtam neki, hogy egyedül vagyok, mire azt válaszolta, hogy tudja. Miután helyet foglalt a konyhában illedelmesen megkérdeztem, hogy kér-e valamit inni, de addigra már ömlöttek belőle a szavak.
- Sajnálom. Tudom elég későn, és elég váratlanul, de gondolkoztam, és nem érdemelted meg azt, ahogy veled bántam. Óriási köcsög vagyok. Remélem azert meg tudsz nekem bocsátani, mert nagyon hiányzik az együtt töltött idő, és teljesen elfogadom, ha csak a barátom akarsz lenni.
- Oké, lassíts le! - nevettem. - Kérsz valamit?
- Nem, köszi - rázta a fejét értetlenül.
- Hogy bocsássak meg neked, ha nem is haragszom? - tűnődtem hangosan, mire elmosolyodott.
- Akkor jó - sóhajtott. - És mi történt veled?
- Ezt hogy érted? - ültem le vele szemben.
- Megváltoztál - méregetett mosolyogva.
- Inkább felnőttem. Nem akartalak még jobban magamra haragítani, ezért meg kellett tanulnom érett ember módjára viselkedni.
Elismerően biccentett egyet, ami nagyon jól esett.
- Megkérdezném mi van veled, de a többiek mindenről beszámoltak, és én is láttam azért valamit - közöltem a tényeket. - Látom visszamentél kutyába.
- Jobb ez így. Akit szeretek az nem viszonozza - nézett mélyen a szemembe. Azt reméltem, hogy a pillangók felkelnek majd a gyomromban, és minden olyan lesz mint egy pár hónapja. Viszont bármennyire is vártam, a hasamban minden ugyanolyan nyugodt maradt, és inkább éreztem kínosnak, mint meghatónak a szituációt.
- Én nem... - vakargattam a nyakamat szavak után kutatva. Fogalmam sincs. Hogyan mondjuk meg kedvesen valakinek, hogy csak haverként szeretjük?
- Tisztában vagyok vele, de ha te nem hazudsz, akkor én se fogok - vette át a szót rezzenéstelen arccal. - Hallottunk már ilyenről. De remélem ez nem fog ártani annak, hogy megint barátok legyünk.
Na, nem csak én, hanem Ashton is ért egy kicsit. Mindig is egy dióhoz hasonlítottam, mert zöld volt és éretlen. Aztán beért, és seggre pottyant. Nos, most körülbelül ez történt vele.
Ahhoz képest, hogy 5 hónapig nem beszéltünk, és jó sok bepótolnivalónk volt, ott folytattunk mindent, ahol decemberben abbahagytuk. Még mindig azzal viccelődött, hogy majd egyszer meghúz, és bókolgatott, én pedig közöltem vele, hogy nem normális. És bármennyire is vártam, úgy néz ki a lepkéim végérvényesen kinyúltak. Tehát teljesen túl vagyok Ashton-on. Ennek egy részt örültem, másrészt rosszul éreztem magam. Addig beszélgettünk, amíg apu haza nem állított. Basszus, ennyire eltelt volna az idő? A lényeg, hogy három óra volt, Ashton valamikor délelőtt érkezett, és azóta megállás nélkül nyomtuk a dumát. Apu amúgy nem kicsit lepődött meg, mikor a fiút a konyhában találta. Ashton még maradt egy kicsit, aztán hazaindult. Kikísértem, és azon gondolkodtam, hogy öleljem-e meg, vagy csapjam rá az ajtót. Végül minden mindegy alapon átkaroltam a derekát. Ashton visszaölelt, majd eltávolodott tőlem, és tényleg elindult. Apu természetesen mindent tudni akart. Túl sokat nem tudtam mondani neki, hiszen ez a bocsánatkérősdi vagy 5 percig tartott, és annyira nem fejtette ki, hogy miért is gondolta meg magát.
Luke is hazatalált, aki mindenről tudott, szóval nem kérdezett szinte semmit. Sandy-t is hozta magával, szóval nem unatkoztunk. Egyébként Sandy nagyon kedves velem, és ha bármilyen problémám van mindig megpróbál segíteni, és bármit elmondhatok neki. Lehet csak azért viselkedik így, mert én vagyok a barátjának a húga, viszont ez esetben rohadt jól előadja magát. Hoztak kaját, aminek kivétel nélkül mindenki örült, mivel az én főzési tudományom leragadt a rántotta és pirítós szinten, apu meg lusta. Mivel ők már ettek, apuval neki álltunk vacsorázni.
- Kérdezhetek valamit? - kérdezte teli szájjal. Bólintottam. - Még szereted?
- Nem - ráztam meg a fejem. Ahogy ezt kimondtam újra hatalmába kerített a bűntudat. Tudom, hogy milyen az, ha szeretünk valakit, és az a bizonyos személy nem viszonozza. És pontosan ezt teszem én is Ashton-nal. Bármennyire is próbáltam egész délután csak egy kicsit jobban kedvelni mint barátot, nem sikerült. Csöndben tömtük magunkat, mikor Luke idegesen keresztül rohant a konyhán, majd az ajtót feltépve kirontott a házból. Sandy ijedten állt meg a konyha ajtóban. - Mi történt? - pattantam fel bármiféle segítségnyújtásra készen.
- Ashton öccse kórházba került - préselte ki magából a szavakat.
Mi a szent szar. Nem. Harry nem kerülhetett kórházba. Harry egy egészéges gyerek. Mit csinálhat egy tizenkét éves, ami miatt ekkora baj lenne? - Leesett valahonnan, és állítólag agyrázkódása lett. Nem sokat hallottam. Luke rögtön indult, mikor Ashton hívta.
- Most akartok bemenni hozzá? - szólt közbe apu.
- Luke elvitte a kocsit - húztam el a számat.
- Akkor sétálunk - csapta össze a kezét Sandy. - Várj, visszaszaladok a dzsekimért - sietett vissza a bátyám szobájába.
Na már most. Sétálva eljutni a kórházba valószínűleg a leghülyébb dolog volt amit kitalálhattunk. Mivel Sydney egy baszott nagy város, mi meg baszottul a kertvárosban lakunk a, belvárost nyílván nem ismertük annyira, különösen sötétben. Másfél órányi kínkeserves bolyongás után Sandy úgy döntött felhívja Luke-ot, hogy magyarázza el merre kellett volna elindulnunk. Sandy lediktálta neki a címet ahol voltunk, mire közölte, hogy értünk jön, mert gyalog hajnali kettőre érnénk oda. Tehát leültünk a járdára és vártunk, közben abban reménykedve, hogy nem fogunk felfázni.
- Hailee, - kapta felém a fejét Sandy - Ashton elég szarul van mostanában.
- Ezzel mit akarsz? - húztam össze magamon a kabátomat.
- Szerintem miattad van. Az elején eléggé sértetten beszélt rólad, aztán egyre szomorúbb lett. Csak nem akarom, hogy baja legyen.
- Van nálam nagyobb problémája is.
Luke ekkor fordult be az utcába. Mikor megpillantott minket lefékezett, és lehúzta az ablakot, hogy biztosan jól látott-e. Felpattantunk, és Sandy az anyósülésre, én pedig hátra ültem.
- Hogy van? - kezdtük tökéletesen egyszerre Sandy-vel.
- Szegény totál kómás, de azért minden oké. Emlékszik mindenre, meg ilyenek - dobolt a kormányon. - Ti meg mi a francért indultatok el gyalog?
- Hát, kocsink nem volt - utaltam arra, hogy elvitte az egyetlen járgányunkat. Az út további részében annyira nem beszélgettünk. Vagyis én nem beszélgettem.
- Szálljatok ki, én meg elmegyek parkolót keresni - fékezett le a kórház bejárata előtt. Sandy egyből rávágta, hogy ő Luke-kal megy, én pedig kiszálltam, és felsiettem a lépcsőn, amin mellesleg majdnem orra estem. Az épületbe lépve megcsapott a fertőtlenítő szag. A recepciónál ülő mogorva hölgy elé léptem, és illedelmesen elmondtam kit keresek. A nő elmorogta nekem az emeletet és kórtermet, én meg már el is indultam a lépcsőhöz, mivel Harry az elsőn volt. Az emeleti folyosóra érve láttam, ahogy Lauren kilép a váróba, nyomában Ashton-nal. A kihelyezett székeken Calum és Michael ültek.
- Sziasztok - siettem oda hozzájuk. Lauren a nyakamba borult, és elkezdte magyarázni, hogy milyen régen nem láttuk már egymást. - Miért jöttetek ki?
- Vizsgálják, és csak anyu maradhatott bent - mondta Ashton és levágta magát egy székre. - Lauren, szerintem haza kéne menned - nézett a húgára, mire az nemlegesen rázta a fejét. - De. Calum nagyon szívesen elvisz - pillantott a mellette ücsörgő basszusosra. Cal feltápászkodott, és elrángatta Lauren-t a lépcsőig.
- Ha zavarok szóljatok - mondta Michael, és a telefonját kezdte el nyomkodni. Leültem Ashton mellé, és a fejemet a vállára hajtottam.
- Tudom, hogy visszaestél - suttogtam, mire lesütötte a szemét. Lassan már két éve annak, hogy rajta kaptam, amint épp próbált végezni magával. Szerencsére még idejében megakadályoztam, hogy hülyeséget csináljon. - Megígértem, hogy segítek.
- Ez túl sok - hunyta le a szemét. - Én meg túl kevés vagyok.
- Ashton! Ne beszélj ilyeneket! Mi a baj? - simítottam végig a karján.
- Minden. Mindent elcsesztem.
- Ez nem igaz.
- Hailee, szépen kérlek, hogy ne hazudj nekem - nézett a szemembe.
- Ha így viselkedsz, azzal csak bántod a körülötted lévőket.
- Kit bántanék? Senki sem törődik velem! - nevetett fel hisztérikusan.
- Idefigyelj! Egy jó ideje már ismerlek, kicsit több is volt köztünk mint vártam, éppen ezért érdekel mi van veled, hogy érzed magad, miben tudok segíteni, és nem fogom végig nézni, ahogy tönkreteszed magad! A depresszió kemény dolog, de én tudom, hogy ki tudsz mászni a gödörből, ha nem is egyedül akkor majd a segítségemmel.
Ashton nem reagált semmit. Megfogtam az arcát, és magam felé fordítottam, ezzel kényszerítve arra, hogy a szemembe nézzen.
- Mindenki aki számít neked jól van, és melletted áll. Igazán nincs miért rosszul érezned magad.
Ashton nem szólt semmit, csak felállt és elsétált.
Na igen. Had magyarázzam el mi volt ez. Szóval először is, ez a kurva nagy ugrás az időben. Ez azért kellett, mert rohadtul levoltunk maradva az időben, és egyszerűen nem bírtam így írni. (A sztoriban még karácsony se volt. What the hell.) A másik dolog, az pedig, hogy miért volt ez a rész ilyen unalmas. Mivel több hónapot kihagytam, ezért valamiféle helyzetjelentést adnom kellett a szereplőkről, habár elég gagyin sikerült. Mindegy. Tekintsük ezt az egészet elő szülinapi ajándékként tőlem, nektek. :) Holnap lesz a szülinapom! :)
