Look At My Ex {irwin}

55

Miután ott hagytam a barátaimat a sétálóutca közepén, elővettem a telefonomat és megnéztem, hogy pontosan merre is vagyok, mert dacomban elindultam a part mentén a sötétben, azért, ha keresnének se találjanak meg. Nem volt kedvem sem a bátyámat, vagy Ashton-t hallgatni. Körülbelül 5 perc sétára találtam egy buszmegállót. A bérletem nálam van. Szuper. Habár világéletemben Sydney-ben éltem, tájékozódni továbbra sem tudok a belvárosban, ezért GPS segítségével kellett eljutnom a megállóig. Mikor oda értem még mindig volt pár perc a busz érkezéséig. Leültem a padra és nem tudom, miért, de megnyitottam az Ashton-nal való beszélgetéseimet iMessage-en, ahova rég nem került új tartalom, ugyanis próbáltunk a lehető legkevesebbet kommunikálni, azt is akkor, mikor társaságban voltunk, ezért ebbe nyílván nem fértek bele a privát beszélgetések. Az iMessage-et még mindig nem tudom használni, és én csak az egymásnak küldött képeket akartam megnézni, erre elnyomkodtam valamit és elküldtem neki a jelenlegi helyzetemet. Gombos tűvel. Teljesen bepánikoltam. Próbáltam törölni az üzenetet, de már túl késő volt, hiszen Ashton attól még megkapta és látni fogja.

Hailee: Bocsi, véletlen volt.

Próbáltam menteni a menthetőt. Ez csak rontott a dolgokon, ugyanis a következő pillanatban megjelent az üzenetem alatt, hogy elolvasta, amit küldtem neki. Nagyon jó. A buszom sem volt még sehol, tehát ebben a kínos szituációban nyakig benne maradtam, és azt hittem ennél már nem igen lehet rosszabb a helyzet. Aha, hogy én mekkorát tévedtem. Percek elteltével ugyanis még mindig sehol nem volt a buszom, helyette a bátyámat pillantottam meg, amint nyugodtan átsétál a zebrán, közben pedig engem bámul. Hiszen neki nem is küldtem gombos tűt! Akkor meg mit csinál itt? És mit tud csinálni, azzal, hogy ő most idejött? Megvárja velem a buszt? Már biztos részeg.
- Örülj neki, hogy nem engedtem Ashton-nak, hogy ő jöjjön - állt meg előttem. És ebben a pillanatban befordult a buszom az utcába. Hát persze.
- Bocsi, itt a limóm - álltam fel a helyemről és próbáltam kikerülni, de elkapta a karomat.
- Nem azért jöttem, hogy visszavigyelek magammal. Csak beszélgetni akarok - engedett el, miután a busz elhajtott.
- Időm mint a tenger - vontam meg a vállamat, mivel a következő járat fél óra múlva érkezik.
- Sétáljunk? - kérdezte.
- Mehetünk. Csak egy pillanat - ültem vissza a padra és leszedtem a lábamról a magassarkúmat. Bármennyire is nem örültem annak, hogy Luke rám talált, be kellett látnom, hogyha vérszemet kapva üvöltözünk egymással az utcán, az nem fog megoldani az égvilágon semmit. - Kössünk üzletet. Te viszed a cipőmet, én pedig nem leszek bunkó - nyújtottam felé a fekete tűsarkúimat, amit ugyan kelletlenül, de átvett tőlem és elindultunk vissza a part felé.
- Le kéne nyugodnod. Tudod, hogy senki nem akart neked rosszat azzal a dallal - kezdte a lelkizést.
- Jó, majd megpróbálok lenyugodni - fontam össze magam előtt a karomat.
- Nem, légyszíves vedd komolyan, amit mondok! - emelte meg a hangját. - Mindenkinek kellemetlen, hogy ti már megint nem beszéltek.
- Ez nem csak rajtam áll.
- Te így gondolod, mert csak az egyik oldalt látod, viszont Ashton próbálkozik, te nem engedsz neki.
- Miért érzem azt, hogy vele nincsenek ilyen beszélgetéseid? - mosolyodtam el szomorúan.
- Mert vele tényleg nincsenek. Őt nem kell erőltetni, megy neki magától, én csak kisegítem néha - magyarázta.
- Pontosan mit vársz tőlem? Minden szavára bólogassak, mint egy engedelmes kiskutya, netán essek a karjaiba? - variáltam.
- Csak szeretném, hogyha nem minden mondatát támadásként értelmeznéd.
- Nem értelmezem minden szavát támadásként! - kértem ki magamnak.
- Hailee, most az egyszer ne hazudjunk egymásnak - kérte.
- Rendben. Tényleg szeretnéd tudni, hogy mi a baj? - torpantam meg. Luke szembe fordulva velem izgatottan bólogatni kezdett. - Az, hogy nem történik semmi! Mármint... - túrtam a hajamba, próbálva összeszedni a gondolataimat. - Igen, nem történik semmi. Mind a ketten tudjuk, hogyan érzünk egymás iránt, ennek ellenére úgy viselkedünk, mint akik próbálnak kikerülni a friendzoneból.
- Nem értek veled egyet. Ha én lennék Ashton helyében szerintem én a folyamatos sértődéseid miatt nem tudnám eldönteni, hogy akkor most hogyan is érzel irántam - mondta. - Szóval szerintem gombos tűk helyett inkább szíveket küldjél neki - poénkodott.
- Hülye vagy - húztam össze a szememet, ő meg csak röhögött. - Nem mész vissza a többiekhez? - kérdeztem.
- Őszintén szólva nincs sok kedvem. Miután leléptél eléggé idegesek voltunk Ashton-nal. A többiek jól elvoltak. Aztán megjött a gombos tű, és Ashton menni akart, de aztán végül én jöttem. Mondjuk nem lennék meglepődve, hogyha mégis utánam jött volna és valahonnan figyel minket - nézett hátra a válla fölött, hátha valahol megpillantja a haverját. A telefonom ekkor üzenetet jelzett. Elővettem és akaratlanul is elröhögtem magamat. Ashton küldött nekem egy gombos tűt, valahonnan a partról. - Mi az? - vonta fel a szemöldökét kíváncsian Luke és belelesett a telefonomba. - Menj oda! - mondta egyből.
- De... most veled beszélgetek - biggyesztettem le a számat.
- A szobáinkat egyetlen fal választja el egymástól, szerintem lesz alkalmunk még beszélgetni - adta vissza a cipőmet. - Ügyesen - bíztatott, miközben belebújtam a magassarkúmba.
- Elkísérsz? Félek egyedül. Aztán ha már közel vagyunk elmehetsz - alkudoztam.
- Nem is tudom - húzta el a száját. - Minek menjek oda?
- Hogy kiments, ha esetleg történne valami baj.
- Nem, Hailee eleget mentegettelek már. Itt az ideje, hogy kiszedd magadat a mély vízből.
- De nem tudok úszni - vágtam rá.
- Nem szószerint értettem - nézett rám unottan.
- Muszáj volt - tártam szét a karomat. - Állj! Mi van, ha részeg? - jelent meg előttem egy részeg Ashton képe, amint egy pálmafa tövébe taccsol.
- Mikor eljöttem még csak két felesnél tartott, tovább bírja annál - nyugtatgatott Luke.
- Nekem ez nem megy - torpantam meg, mikor megláttam Ashton-t álldogálni a négysávos főút másik oldalán, amint a vizet bámulja.
- Mi nem megy? - ráncolta a szemöldökét Luke.
- Hát... én nem vagyok a szavak embere - akadtam ki. - Oda megyek hozzá és mi lesz? Állunk egymással szemben és azon gondolkozunk mi lenne, ha megszólalna a másik?
- Ha nem vagy a szavak embere, légy a tetteké.
- Mármint essek neki?
- Akár - biccentett. - De ne egyből, mert az lehet kínos lesz, mert nem tudod miért hívott ide.
- Ajj, nem mehetnék inkább mégis haza? - kérdeztem, majd elsüvített előttünk a járdán egy biciklista, egyenesen keresztül a pár órája elállt eső egyik ott hagyott pocsolyáján, én pedig felsikoltottam és szomorúan pislogtam le a szoknyámra. Az ember azt hinné, hogy egy négysávos főút forgalmának zajában nem feltűnő egy apró sikoltás, Ashton viszont így is meghallotta és hátra nézett a válla felett, majd megállapodott a tekintete rajtam.
- Szerintem itt az ideje, hogy menjek - veregette meg a vállamat a bátyám, majd átszaladt a pár pillanatig még zölden villogó gyalogos átkelőn. Esetlenül Ashton-ra néztem és elhúztam a számat, ugyanis az én lámpám is akkor váltott, így várhattam újabb két percet, amíg a forgalom leáll és átmehetek a túl oldalra. Egyik lábamról a másikra helyezve a súlyt folyamatosan a pirosan világító lámpát kémleltem, habár ettől nem váltott hamarabb. Miután letelt a két perc és átkelhettem az úton Ashton mellé léptem és így szóltam:
- Menjünk le a vízhez, itt túl sokan vannak - kértem. Az autók egymás után süvítettek végig a sugárúton és a gyalogosok még egy ilyen késői órában is sietve kerülgettek bennünket.
- Azt hittem nem akarsz velem beszélni - ráncolta a szemöldökét.
- Mennyit ittál? - kérdeztem.
- Egy-két felest - vonta meg a vállát. - A részeg ember a legőszintébb, nem? - tárta szét a karját. Ashton-on azonban látszott, hogy egyáltalán nem volt részeg, az a pár feles éppen arra volt elég neki, hogy meghozza a jókedvét, és a szájából sem áradt a tömény alkohol szag.
- Tudom, hogy nem vagy részeg. Lemegyünk? - biccentettem a part felé.
- Honnan gondolod, hogy nem vagyok részeg? - akadt fenn az őt érdeklő információnál.
- Csak nem vagy és kész. Mehetünk? - toporogtam a helyemen.
- Most úgy megcsókolnálak - nézett végig rajtam. - Aztán hazavinnélek és... Állj! Nem, már itt a parton a magamévá tennélek - fantáziált. Nem hittem volna, hogy a sáros szoknyám ennyire be fogja indítani.
- Ebben az esetben mégse menjünk le - pislogtam rá kábán. - Mi van veled?
- Őszinteség - tárta szét a karját. Felvontam a szemöldökömet. - Ez a kulcs, nem? A csajok szeretik az egyenes pasikat, csak azt mondom, ami a fejemben jár.
- Nem, most komolyan. Mi van veled?
- Dühös vagyok magamra, mert... Mert nem merem ezt megtenni - tett felém egy határozott lépést, majd a két keze közé fogta az arcomat és megcsókolt. Azonnal közelebb húzódtam hozzá és a nyaka köré fontam a karomat, ő pedig a hajamat és a hátamat simogatva csókolt tovább.