You Kill Me Harry Styles✔️

14. Fejezet

- Skacok, Paul üzent, hogy be kellene mennünk az utolsó dal miatt. - nézegette Niall a telefonját. Az új albumról már csak egy dal hiányzik nekik, és az lenne a legfontosabb, de állításuk szerint az a legjobb, ha a legfontosabbat a legvégére hagyják. Nem tudom miért.

- Még mindig nem írtátok meg? - néztem rájuk döbbenten. Ugyanúgy Lott és Gem is zavartan álltak testvéreik előtt.

- Öhm... hát. Mentünk, majd este jövünk, hali! - intettek, majd kifutottak a házból. Harry még visszafutott, és egy gyors csókot nyomott ajkaimra, majd fél lábon ugrálva kiment a házból.

- Ennél már nem lehet rosszabb. - sóhajtott Gemma. - Na, nekem mennem kell, randim lesz! Pá! - küldött puszit a levegőbe, mi pedig Lotts-al elkaptuk.

- Nekem is, mert... Mert csak! - zárta le. - Szia, és ne csinálj baromságot! - tette hozzá, mire én csak felhúzott szemöldöknézéssel válaszoltam. - Jól van na! Puszi! - majd ő is itt hagyott.

Végre! Végre egyedül vagyok, ami ritkán fordul elő. Főleg mostanában. Gyorsan felfutottam az emeletre, viszont nem a szobámba mentem be, hanem abba a szobába, amelyikben általában Niall szokott aludni. Hogy miért? Mert csak ebben a szobában van gitár. Gyorsan felkaptam, majd a szobámba futottam vele. A pengetőmet elővettem a tokjából, majd a szőnyegre leülve egy füzettel és egy tollal a gitár társaságában elkezdtem megírni azt a dalt, amit már hetek óta nem tudok kiűzni a fejemből.

,,Egy szívért lángol bennem a tűz
Nem félek a sötéttől
Sosem volt még ilyen könnyű
A lelkem olyan mint egy folyó
És édes Te vagy benne a hajó
Te vagy az egyetlen indokom

Ha te nem lennél, számomra nem maradna semmi
Csak önmaga árnyéka lennék, aki sose tudná a legjobbat kihozni
Ha te nem lennél, nem látnám többé a Napot
Te tanítottál meg rá, hogy lehetek valaki

Egész életemben
Mellettem voltál
Mikor senki más nem állt mögöttem
Ezek a fények
Nem tudnak megvakítani
A szerelmeddel, amit adsz
Senki sem tud tönkretenni

Egész életemben
Mellettem voltál
Mikor senki más nem állt mögöttem
Ezek a fények
Nem tudnak megvakítani
A szerelmeddel, amit adsz
Senki sem tud tönkretenni

Tüzesen ég a szívem
Nem félek a sötéttől
Sosem volt még ilyen könnyű
A lelkem olyan mint egy folyó
És édes Te vagy benne a hajó
Te vagy az egyetlen indokom

Ha te nem lennél, számomra nem maradna semmi
Csak önmaga árnyéka lennék, aki sose tudná a legjobbat kihozni
Ha te nem lennél, nem látnám többé a Napot
Te tanítottál meg rá, hogy lehetek valaki

Egész életemben
Mellettem voltál
Mikor senki más nem állt mögöttem
Ezek a fények
Nem tudnak megvakítani
A szerelmeddel, amit adsz
Senki sem tud tönkretenni

Senki, senki,
Senki sem tehet tönkre
Senki, senki
Senki sem tehet tönkre

Egész életemben
Mellettem voltál
Mikor senki más nem állt mögöttem
Ezek a fények
Nem tudnak megvakítani
A szerelmeddel, amit adsz
Senki sem tud tönkretenni

Senki, senki,
Senki sem tehet tönkre
Senki, senki
Senki sem tehet tönkre

Senki, senki,
Senki sem tehet tönkre
Senki, senki
Senki sem tehet tönkre"

Olyan jól esett már kiadni magamból ezt az egészet. Még volt mit igazítanom a dalon, ezért fejhallgatómat megigazítva fejemen, újra elkezdtem a számot játszani. Ujjaim csak úgy siklottak a húrokon, és megnyugtatott az, ahogy a dallamok érték egymást.

*Harry szemszöge*

Miután végeztünk Paulnál, egy alapos fejmosás után szó szerint kitett minket az utcára. A kocsiban elkezdtem hívni Hanna-t, de nem vettem fel. Az emeleten van a szobájában a telefonja, ő pedig nem ért fel időben. Másodszorra sem. Fürdik. Tuti. Harmadszorra... sem. Na, itt már aggódni kezdtem.

- Nem veszi fel Hanna a telefont! - szóltam a fiúknak, de ennyi kellett, mert Louis rátaposott a gázra. Közben hívtam Gemmát, de ő se, és Lottie sem volt otthon. De azt mondták, pár perc. Volt már ilyen szituáció, körülbelül két és fél hónappal ezelőtt. Akkor a kezét vagdosta. Idegesen túrtam hajamba, és csak azon imádkoztam, hogy ne legyen semmi baja. Azt nem élném túl. Óráknak tűnő nyolc perc után sietve parkolt le a ház előtt Lou. Egyszerre pattantunk ki. Gemma és Lottie is akkor érkeztek meg kifulladva. Valószínűleg idáig futottak. Gemma amilyen gyorsan csak tudta, kinyitotta a kaput. Majd a bejárati ajtót is. Miután egyenként beléptünk az előszobába, gitározást hallottunk. De csak nagyon tompán. Egyszerre indultunk meg az emelet felé, azon belül pedig Hanna szobája felé. Az ajtó be volt csukva. Összenéztünk, majd a többiek biccentettek, hogy nyissam ki. Így is tettem. De amit ott láttam, az nagyon lesokkolt. Hanna a szőnyegen ült, háttal az ajtónak. Fején fejhallgató volt, és ölében pedig Niall gitárja. Éppen előre hajolt, és írt valamit, de nem láttam. Majd elkezdett gitározni. Egy csodálatos dallam járta be az egész szobát.

- Gyertek. - szóltam ki mosolyogva a többieknek. Mind a hatan döbbenten álltunk a lány mögött, akiért oda meg vissza vagyok. Egy gyönyörű dalt énekelt, amit valószínű, hogy ő írt. Mikor befejezte, elkezdtünk tapsolni. Hanna döbbenten állt fel, kezében a gitárral. Legalább már tudom, hogy mit fog tőlem kapni karácsonyra. Haha!

- Khm. - köszörülte meg a torkát. - Hali. - köszönt bizonytalanul, majd ártalmatlanul el mosolyodott.

- Te lány, ha még egyszer így ránk hozod a frászt, én megeszlek! - fenyegette meg barátnőmet Niall.

- Héhéhé, te ne az én barátnőmet edd meg, hanem a tiedet! - húztam magamhoz Hanna-t.

- Na, menjünk, hagyjuk ezeket itt szerelmeskedni. - vigyorgott ránk Lottie. Majd Hanna mikor kilépett volna a szobából Lotts, nekidobott egy párnát. Nevetve csuktam be az ajtót.

- Brutálisan gyönyörű hangod van! - öleltem át derekát. - De rohadtul megijedtem, mert hívtalak többször is, de nem vetted fel.

- Bocsi! - állt lábujjhegyre, hogy felérjen hozzám, de még így is jóval magasabb voltam. - Mivel engesztelhetnélek ki? - mosolygott rám.

- Hm... nem is tudom! - kezdtem el gondolkodni, miközben perverz mosolyt villantottam. - Talán egy csók...

- Hát, azt talán megadhatom. - mosolygott, majd felugrott az ölembe, mire én feneke alá tettem kezeimet, hogy megtartsam. Hosszú, és szenvedélyes csókunkat a csengő zavarta meg.

Sarah