You Kill Me Harry Styles✔️

2. Évad ~ 2. Fejezet

           

- Zayn, micsoda kellemes meglepetés- erőltettem magamra egy műmosolyt.

- Részemről a megtiszteltetés- mosolygott rám vissza, ami már súrolta a vicsorítás határát- és milyen jó hapsit szedtél össze- mérte végig Ádámot.

- Tudom, mindig jó ízlésem volt- vágtam rá.

- Remélem, őt nem úgy fogod otthagyni, mint Harryt- nézett mélyen a szemembe, mire egy hatalmas gombóc keletkezett a torkomba. Szóval ezért utál...

- Te nem tudsz semmit- mondtam ingerülten, és Ádám fogott vissza, hogy ne menjek oda Zaynhez és pofozzam meg.

- Hanna, nem éri meg- suttogta Ádám a fülembe, mire egy kicsikét megnyugodtam. Zayn önelégült mosollyal az arcán hagyott ott minket, mire éreztem, hogy az első könnycsepp legördült arcomon- Hanna, nyugodj meg- ölelt át, mire a hátára hajtottam a fejem... És akkor megpillantottam Harryt.

7 hónap alatt nem változott. Zöld szemét felém vezette és amikor találkozott a tekintetünk, a döbbenetet láttam az arcán.

Ránéztem Ádámra, aki rám mosolygott.

- Jobban vagy?- kérdezte, mire aprót bólintottam.

- Elmegyek mosdóba- mondtam, majd elengedett én pedig elindultam Harry felé. Tudtam, hogy nem kerülhetem el vele a találkozást az esküvőn, így jobbnak láttam most túlesni rajta.

- Szia, Harry- köszöntem neki, mire döbbenten nézett rám.

- Hanna? Hanna, te vagy az?- kérdezte bizonytalanul.

- Igen- nevettem el magam.

- Barna a hajad- állapította meg, nem, mint ha nem lenne egyértelmű.

- Igen- biccentettem.

- Miért?- ráncolta össze a szemöldökét.

- Kellett a változás- vontam meg a vállam.

Harry biccentett, gondolom rájött, hogy mivel kapcsolatban volt szükségem erre.

- Jól nézel ki- szakította meg a csendet.

- Köszi, te is- mosolyogtam rá, majd éreztem, hogy egy kar fonódik a csípőm körül.

- Szia, Ádám vagyok- nyújtotta jobbját Harry felé. Harry összeráncolt szemöldökkel nézett felváltva rám és Ádámra, majd megköszörülte a torkát.

- Harry- fogott vele kezet.

- Á, szóval Zayn miattad volt ilyen bunkó a barátnőmmel- mondta Ádám kicsit ingerültebben a kelleténél.

- Hogy mi?- ráncolta össze a szemöldökét Harry, mint aki nem tudna semmiről. Majd megjelent a három jómadár. Liam, Niall és Louis.

- Sziasztok-, köszöntek nekünk, majd mindannyijuk szeme a most már Ádámmal összekulcsolt kezünkre tévedt.

- Harry, nagyon jól tudod, hogy Ádám miről beszél- hagytam figyelmen kívül a fiúk köszönését- az, hogy mi történt köztünk, csak te és a fiúk tudnak. Szóval valamelyikőtök elmondta neki, pedig azt hittem, hogy barátok vagyunk- kezdtem el sírni.

- Hanna, nem én voltam, ha tudni akarod- mondta Liam, majd Niall is helyeselt.

- Akkor ki volt?- kezdtem el sírni.

- Én- mondta Louis, mire még jobban folyni kezdtek a könnyeim.

- Miért?

- Amikor itt hagytad Hazza-t, össze volt törve lelkileg. Próbált téged elérni, de te azt a nyomorult telefont sem voltál hajlandó felvenni. Így úgy döntött, hogy az interjúban újra szerelmet vall neked, mert tudta, hogy el fogod olvasni. De amikor Danielle-t is leráztad, akkor telt be nálam a pohár. Mert ezt az egész szituációt úgy állítottad be, mint ha te lennél az áldozat, és mindenben Harry lenne a hibás! Pedig nem így van és ezt te is tudod! Akkor csalódtam benned, mert nem ilyennek ismertelek meg. A fiúknak meg nem mondhattam el, hiszen reménykedtek benne, hogy ti újra összejöttök, de én sejtettem, hogy nem így lesz, igaz, volt bennem is egy kis remény. Zaynel hosszú idő után kibékültem és neki mondtam el az egész történtet. Így utált meg, pedig nem ezt akartam- szakadt ki belőle az egész, én pedig miután befejezte, nagyon kevés kellett ahhoz, hogy összeesek. Hogy miért? Mert mindenben igaza volt.

- Hanna jól vagy? Olyan sápadt vagy- ijedt meg Ádám és láttam, hogy Harry is ugyanígy aggódik.

- Fel kell mennem a szobánkba- mondtam.

- Megyek veled- indult el Ádám.

- Ne!- mondtam, egy kicsit hangosabban a kelleténél- egyedül akarok lenni- indultam meg.

A hotelszobába megérkezvén befeküdtem az ágyba és a plafont kezdtem el kémlelni, nem mint ha bármi érdekes is lenne rajta.

Nem tudtam, hogy mit is tehetnék. Csak egy valamiben voltam biztos. Cigire volt szükségem. Elővettem a kabátzsebemből az eltitkolt cigis dobozt, majd kivettem belőle egy szálat és a benne lévő öngyújtót kivéve mentem ki az erkélyre. Meggyújtottam a cigit és éreztem, hogy a nikotin kellemesen átjárja a testem. Tudtam, hogy nem kellene, de szükségem volt rá. Tudtam, hogy majdnem az életembe került, de nem érdekelt. Csak az a lényeg, hogy senki sem tudja meg, hogy megint dohányoztam...

Love_ Story_ Reader_