Changes In My Life ~ Max V. |✅|

Prológus

- Ne csináld már Rosie – mondta anya enyhe felháborodással a hangjában. – Te is jössz. Ez volt Kathy szülinapi kérése, muszáj neked is eljönnöd.

- Egy indokot mondj – feleltem. – Miért jó nekem elmenni és a nyávogását hallgatni, amúgy meg Nicholas sem jön. Ő miért kivétel?

- Nem nyávog! Hányszor kell ezt még megbeszélnünk? A bátyád pedig már felnőtt és egyedül él, ezért nem jön el. – Határozottan állíthatom, hogy a húgom minden vasárnap nyávogni szokott. Szerintem lassan a szomszéd macska is hozzánk jár tanulni.

Én és a húgom egymás szöges ellentéte vagyunk. Ő az autókért rajong még én a lovakért. Azt hiszem ezzel megmagyaráztam mindent. Félre ne értsétek, nem az van, hogy nem szeretem a Formula 1-et, csak nem azon a szinten vagyok megőrülve, mint Kathy. Én, ha egyszer jut időm, leülni és Forma 1 nézni sokkal inkább nézem a taktikákat, ellenben Kathy inkább a pilótákat nézi és azok közösségi oldalát. Viszont ez az idén sokkal durvább lett, ha fogalmazhatok így. Már listája is van a pilótákról helyességi sorrendben. Sajnos azt nem igazán tudom, hogy kit tart az élen, de bevallom őszintén nem is nagyon érdekel.

A bátyám viszont egyik tábort sem erősíti. Őt nem sok minden izgatja, a lányok kivételével. Persze ez nem is volt kérdés, hiszen akárhányszor sétáltunk általában mindenki megbámulta. Magas, jó képű és persze szőke, akárcsak én vagy anya. Az ember ritkán lát szőke hajú pasit, így mindig is a figyelem középpontjába volt. Ugyan az Isten csak barna szempárral áldotta meg -akárcsak mindenkit a családban - de ez is elég volt ahhoz, hogy levegye a lányokat a lábukról. Egy éve döntött, úgy, hogy szeretne a saját lábára állni, így elköltözött. Bevallom őszintén, hogy Nic elköltözése után, úgy éreztem, hogy a házunk irtózatosan üres lett. Nem volt, akire rá keljen szólni, hogy halkítsa le a zenét vagy, hogy húzzon bele a tusolásba, mert nem érünk rá egész nap.

- Múltkor láttam, hogy a szomszéd néni macskája Kathyt nézni. Ez csak azért lehet, mert szeretné eltanulni a technikáját – érveltem ezzel anya előtt is. Bár lehet, hogy utólag nem igazán jött ki viccesen az elméletem, mert anya arca elég vörös lett.

- Rosie Cartr! Eljössz Austinba és kész. Lezártam a vitát! Holnap reggel indulunk, kezdj el pakolni! – ordította le a fejem. Őszintén megmondva nem vagyok az a rossz kislány fajta így elégé megrendített anya kiabálása.

- De anya...

- Semmi de! Kibírsz egy hetet a lovak nélkül. Csak a húgod miatt. – mondta lángoló arccal. Megvárta, hogy szólok-e valamit, de ebben a helyzetben nem mertem megszólalni. Miután ez neki is feltűnt fogta magát és kiment a szobából.

Egy óra múlva csuktam le a bordó bőröndöm tetejét. Nem ellenőriztem csupán reménykedtem benne, hogy mindent bepakoltam. Még csak 4-et mutatott az óra, így bátorkodtam elmenni a lovardába. Felkaptam egy lovagló nadrágot és egy egyszerű felsőt, szőke tincseim pedig egyszerűen összekötöttem. Lebaktattam a lépcsőn a kezemben a telefonommal és egy fülhallgatóval, gyorsan belebújtam az edzőcipőmbe, majd kiléptem a hűvös őszi időbe.

Az út a lovardába nem olyan hosszú így kényelmesen sétáltam a buszmegállóhoz. Felszálltam a megfelelő buszra, majd helyet foglaltam a már megszokott helyemen. Pontosan ismertem már a buszjáratokat, és tudtam, hogy az arra fele tartó busz általában kong az ürességtől. Miként, haladtunk kifele a forgalmas városból, úgy lett egyre kevesebb a magas felhőkarcolók és később házak. Imádtam vidéken lenni. Ez talán azért volt, mert mindig vonzottak a lovak és, valahogy nem tudtam a lovardát és a várost kombinálni. Nem éreztem magam olyan otthon a város hangos utcáin, mint a lovarda nyugalmat sugárzó csendjében. Ekkor viszont még nem gondoltam, hogy nem csak a lovak és a jelenlétük adhat nekem biztonságot.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Sziasztok!

Nos, igazából azt hiszem ezt nevezik valami újnak a kezdetének. Ez az első közzétett sztorim itt a wattpadon, szóval még biztosan van hova fejlődnöm ezen a téren. Mindig is írtam magamnak, de valahogy soha nem vettem rá magam, hogy közzé is tegyem őket. Most viszont lássatok csodát, nagy vívódás árán, de itt a prológus és nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek.