Changes In My Life ~ Max V. |✅|

2.

Egy hosszú repülőút után, nagyot nyújtózkodva szálltam ki a gépből. Apától és Anyától pár méterre álltunk Kathyvel és az érkező csomagokat figyeltük. Kathy azóta teljesen felkelt és kezd egyre idegesítőbb lenni. Ne értsétek félre, szeretem a húgom, de elkezdtem unni a pilóták öltözködését. Mármint igen, mióta leszálltunk mást sem csinál, csak arról beszél, hogy milyen póló volt múltkor Lewis Hamiltonon. Majdnem én is pezsgőt bontottam mikor megláttam Apát és Anyát közeledni a bőröndökkel. Apa elméletileg már kikölcsönzött egy autót erre a hétre. Végül is milyen menő lenne már gyalog menni a Forma 1-re? Remélem ti is átélitek, hogy kint jelenleg szakad az eső, amely akár az egész hétre jellemző lehet.

Három óra múlva már a szálláson ültünk és éppen a hét további részét beszéltük át. Kathynek kész táblázata volt, hogy mikor melyik szálloda előtt kell álldogálnunk. Bevallom őszintén nem igazán vártam, hogy beképzelt, önimádó majmoktól gyűjtögessek aláírásokat.

- Rosie tied ez a szálloda lesz. Később én is oda megyek - vázolta a feladatomat. Értetlenül pislogtam. Mégis, hogy lehet valakiért úgy rajongani, hogy a szálloda előtt állsz, és várod, mikor jön. Nos, ha engem kérdeztek én ki sem mozdulnék, csak ha nagyon muszáj, lenne. Bár, én egy lovas vagyok. Hát, igen azt hiszem, én abból a fajtából való vagyok, akit nem ugrálnak körbe tizenéves kislányok, és negyvenes pasik. Na, mindegy.

- Megmondanád mi lesz a hasznom nekem ebből? - bíztam benne, hogy Kathy egy eget rengetően jó indokkal tud majd előállni. Sajnos csalódnom kellet.

- Hogy mi hasznod lesz? - ismételt meg. - Hah... hát az, hogy híres emberekkel találkozhatsz. Ha pontosítani akarok te lettél a legnagyobb mázlista mindannyiunk közül - felelte mindezt úgy, mintha ez egy mindennapos dolog lenne.

- És azt megkérdezhetem miért? - dőltem előre és a két tenyerembe támasztottam az arcom. Már csak két copf hiányzott és tökéletes tudtam volna hozni, egy érdeklődő ötéves szintjét.

- Ebben a szállodában fognak megszállni a Red Bull és Torro Rosso pilótái - pislogott rám. - Ők az egész mezőny leghelyesebb pilótái - már rám sem nézett. Valahova messzire bámult. Bele sem mertem gondolni, hogy mégis mit képzelt a szeme elé. Biztos voltam benne, hogy Kathy még mindig az álom világában élt. Ő még el tudta hinni a romantikus könyvek oldalain leírt férfiakat. Kathy szemében a tökéletesség abban összpontosult, hogy a kiszemelt legyen izmos - tehát kockahas - , helyes és vigyorogjon úgy, hogy az minden lányt levegyen a lábáról. Ezzel csak egy gond volt. Nem igazán létezett ilyen ember. Vagyis létezett, de az ehhez hasonló pasik soha nem álltak meg egy lánynál. A suliban több ilyen fiú volt, de valahogy mindegyik mellet szinte, minden nap másik lány csüngött. Rosszabb esetben kettő vagy annál több.

Valahogy az egész család más fele figyelt. Apa és Anya valami rokonokról beszélgettek Kathy pedig nagyban a telefonját bújta. Messziről ugyan, de láttam, hogy a pilóták közösségi oldalait görgeti végig és lementi a neki tetsző képeket. Sóhajtva álltam fel és vettem elő a telefonomat. Végig néztem a telefonomban lévő neveket. Megnyomtam a hívás gombot és leültem az ágyamra.

- Szia Rosie - hangja derült volt. Valószínűleg ő is olyan egyedül érezte a magát, mint jelen pillanatban én is.

- Szia, Ben - köszöntem én is.

- Mizujs arra kislány? Milyen Austin?

- Borzalmas.

- Annyira csak nem lehet rossz...

- Ismersz Benjamin. Ez nem az én világom - csattantam fel. Ben a legjobb barátaim körébe tartozott. Igaz ugyan, hogy én tipikus az a fajta lány voltam, akivel nincs senkinek sem baja, még nem áll az útjukba. Én viszont senkinek sem akartam keresztbe tenni, így megvolt a jó kis baráti köröm. Benjamin viszont nagyon közel állt hozzám. Egyszerű volt és kerülte a felhajtást. Pont, mint én. Jó tanuló volt, szinte már néha túlságosan is. Viszont mindig volt kiről lemásolnom a leckét, és ha kellet volt ingyen korrepetáló tanárom is. Ben pedig egy idő után már a családunk részes tagjává vált. Ráadásul Kathy is bírta, hiszen ki ne szeretné, hogy segítsenek neki házit írni. A szüleim is kedvelték, hiszen mindenben teljesítette, amit egy gyerektől ellehetett várni. Tisztelettudó, segítőkész és minden egyéb. Egy valamiben viszont mindig imádtam Bent. Bármi történt is rá mindig számíthattam. Legyen az rossz jegy, családi összezörrenés vagy esetleg Kathy fárasztó rajongása. Ő volt az, aki meghallgatott és nem bírált. Nem mondta azt, hogy én megmondtam, előtte lehetek problémáin. Nem szólt le és ezt nagyon díjaztam benne.

- Tudom Rose. De egyszer az életbe örülhetnél a húgod örömének.

- Megmondanád hogyan? Biztos vagyok benne, hogy valamelyik pilóta hiányos öltözetű fotója felett folyatja a nyálát. Ennek én, hogy örüljek?

- Sajnos erre nem tudok válaszolni.

- Te. Jó. Ég. A nagy Benjamin Harris nem tud valamit? Ez meg, hogy lehet?

- Pontosan tudod, hogy a húgodat senki sem érti. Ebben nem segíthetek. Főleg, hogy ilyen messze vagy.

- Ez elég depisen hangzott.

- Tudom. Unatkozom.

- Én nem... Vagyis biztos vagyok benne, hogy holnaptól már nem lesz időm majd unatkozni.

- Jó neked. Viszont most mennem kell...

- Már is? Ne menj, kérlek.

- Sajnálom. Szia, Rosei!

- Szia.

Ledobtam magam mellé az ágyra a telefont, én pedig a plafont kezdtem el bámulni. Az ember azt hinné, hogy egy ilyen kiruccanás izgalmasabb. Sajnos ki kell ábrándítanom mindenkit, aki ebben a hitben élt. Egyáltalán nem izgalmas. Még mindig esik, bár már inkább csak csepeg, de ez elég, hogy rányomja a bélyeget az ember kedvére. Az enyémre legalábbis igen.

A plafon bámulásából egy kéz ébresztett fel. Megemeltem a fejem és ránéztem Anyára.

-Minden oké? - kérdezte. Igazán aggódó fejet vágott, pedig igazából semmi szükség nem volt rá. Pontosan tudtuk, hogy a mai ilyen nyugodt nap lesz, és csak holnaptó pörögnek fel az események.

- Persze - nyugtattam meg. - Kicsit unatkozom, de amúgy minden oké.

- Apád és már nagyon aggódtunk, hogy már komolyabb baj van - lélegzett fel.

- Mi lenne baj? - értetlenkedtem.

- Benjamin, hogy van? - kérdezte hirtelen. Nem értettem, hogy pontosan mi is ez a témaváltás.

- Ömh... Jól? Nem értem pontosan, hogy jön ide Ben... - néztem rá furán. Kezdtem félni.

- Semmi. Csak annyira aranyosak vagytok együtt - mondta. Arcomból kifutott a vér és ledöbbenve figyeltem Anyát. Én és Ben? Kérlek. Ez még viccnek is rossz.

- Aranyosak?! Múltkor már megbeszéltük Anya... Semmi! Érted? Csak barátok - Anya kicsit meglepődőt a kirohanásomon.

- Tudom. De pont azt beszéltük Apáddal, hogy mennyire összeillenétek. Szép kis pár lennétek - mosolyodott el. Anya sajnálatára viszont én csak egy grimaszt tudtam vágni. Kedveltem Bent, de csak barátok vagyunk. Képtelen lennék többet belegondolni a kapcsolatunkba. Ben nem az a fajta fiú, akit el tudnék képzelni magam mellett. Az, hogy hozzábújjak vagy, hogy megfogjam a kezét? Na nem, az teljességgel kizárt. Anyára pillantottam, akinek a száját ugyan láttam mozogni, de hangok nem jutottak el az agyamig. - Figyelsz Rosie?

- Persze - hazudtam. - Most megyek, letusolok. Holnap hosszú napunk lesz.

- Rendben kicsim - mondta. Amilyen gyorsan csak tudtam felpattantam és berohantam a fürdőbe. Kezdek attól félni, hogy ez a hétvége sem fog a nyugalmas hétvégékhez tartozni.