Changes In My Life ~ Max V. |✅|

41.

Egy gyors tusolás után bevetem magam az ágyba. Jól esik most már biztos talajon lenni. Max mellettem már az oldalára fordul és úgy kémlel engem.

- Aludni kéne – susogja.

- Igazad van – fordulok felé. Hosszúra nyúltan pislog rám. Keze a derekamra csúszik és közelebb húz magához. Érezem az arcomon, ahogy kifújja a levegőt.

- Itt leszünk egy kicsit huzamosabb ideig – kezdi. – Innen megyünk apámhoz Belgiumba, majd anyához. Végül, pedig Monaco kettesben.

- Remek – válaszolom ásítva, majd minden a kellemes feledésbe merül.

Reggel idegesen vizslatom magam a tükörbe. Nem igazán tudtam, hogy pontosan mi is lesz a mai nap programja, így próbálok semlegesen öltözni. De végül is most készül bemutatni a haverjainak és a kollégáinak. Ez azért elég fontos pont a napban.

- Kész vagy? – pörgeti meg a kulcsot az ujján.

- Szerintem igen – nézek rá. – Jó lesz, így?

- Mindenhogy jó, csak induljunk, mert a srácok azt már nem is megyünk – vonja meg a vállát. – Szóval mehetünk?

- Igen – indulok meg kifelé.

A táj sokkal másabban néz ki, mint este. Az ég szürke és a Nap csak halványan süti át a felhőket. Ismét csak a rádió az, ami kitölti a csendet. Max nagyon rá van hangolva a szürke hétköznapokra. Teljesen beleszokott már.

- A legtöbbször ilyen az idő – szólal meg. – Kicsit nyomott. Tudod mire emlékeztet? Magunkra. A tökéletlenségre és szürkeségre. Arra, hogy a Nap csak bizonyos részeket színez ki. Arra, hogy én is csak bizonyos részeket látok belőled és te is belőlem. Majd, ahogy közelebb kerülünk egymáshoz felfedezzük a másikat. Tudod mitől lesz szép? – megrázom a fejem. – Attól, hogy soha senki sincs tökéletesen kiszínezve. Valahol ki kellett menni a vonalból. Túllépni a határokat és lerombolni a falakat.

- Lerombolni a falakat – meredek magam elé.

- Nos, igen – nevet fel kínosan. – Te olyan falakat építettél, amit bele telik egy időbe mire lerombolnom. De ettől lesz jó. Mindig lesz benned egy rejtett rész, amit nem ismerhetek meg. Mindig más oldaladat tudod megmutatni. Soha nem foglak megunni... Megjöttünk – áll be a parkolóba.

Gond nélkül pattant ki a kocsiból és vesz ki a hátsó ülésről egy táskát. Igaza van és ezt Ő is tudta. Sőt. Még én is tudtam, mégis hirtelen ért a felismerés. Szinte futnom kellett utána az épületbe. Ám nem számítottam valamire mikor beléptem.

Az ajtót mellett rengeteg díj van. Lefagyva nézek végig a plafonig tartó sorokon, amik tele vannak díjakkal. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem sikeres a Red Bull. Akkor is, ha azt állítanám Max jövője rossz kezekben van.

- Szerintem kitűnően kiegészíted őket – kezdi Max a recepciós pultra támaszkodva. Mellette egy lány halkan kuncog. – De most meg Emily. Nem néz ki jól, ahogy kiegészítik egymást?

- De nagyon – nevet Emily.

- Látom jól elvagytok – morgom. – Biztos vicces vagyok.

- Ne húzd fel magad Rosie – fogja meg a kezem. – Csak szórakozok. Bár tényleg gyönyörű vagy.

- Aha – húzom el a szám.

- Ne kötözködj – indul meg és kezd el húzni engem. – Mindjárt jövök, oké? – ültet le egy asztalhoz.

- Oké – mondom bizonytalan hangon.

A percek némán vánszorognak, még Maxot várom. A telefonommal szórakozok, mikor hangos nevetésre leszek figyelmes. A fejem rögtön a hang irányába kapom, ahol a Red Bull pilótái boldogan sétálnak felém. Mosolyt varázsolok az arcomra és felállok.

- Srácok – lép mellém Max és átkarolja a derekam. – Ő itt Rosie, a barátnőm.

- Sziasztok – fura lenne nekik megmondani, hogy Carloson kívül mindenkitől én kértem aláírást. Érdekes nap volt...

- Szia – nyújt kezet rögtön Daniel. – Ismerős vagy, de nem tudom honnan.

- Adtál aláírást... a húgomnak. Én nem vagyok rajongó.

- Hé! – bök oldalba Max. – Mégis azért ilyet mondani a pilóták között? Merész vagy kislány!

- Én csak az igazat mondom – vonom meg a vállam. – Az egyedüli, akit nem ismerek személyesen az Carlos. A többiekkel már találkoztam.

- Azt hiszem ez igaz – vakarja meg a tarkóját Carlos.

- Őt is ismerhetném, ha valaki akkor nem köt belém – húzódok el Maxtól. – Igaz?

- Igaz – húz vissza. – Viszont gyerünk, mert soha nem végzünk.

Nevetve szórakoztatom a fiúkat, akik éppen a jól megérdemelt szünetüket tartották. A homlokukon már látszottak az apró verejtékcseppek, pedig még csak most kezdődött az edzés java.

- Elfáradtál? – bökdösöm Maxot. – Milyen puhány pasi vagy – mellettünk a srácok hangos nevetésbe kezdenek én, pedig erre felbátorodva folytatom. – El fogsz hízni.

- Látom jól szórakoztok – húzza le az utolsó korty vizét. – Te pedig nem is csinálsz semmit.

- Én szívesen futok, ha arról van szó – vonom meg a vállam. – Tudod én nem a modell lányka vagyok, aki fél, hogy leesik a műkörme vagy a műszempillája.

- Hogy kioltott minden modell lányt – nevet fel Danill. – Ezentúl csak ilyen barátnőd lehet Max.

- Nem lesz másik Danill – húz át az ölébe. – Csak Ő lesz.

A hosszú nap után, úgy döntünk, hogy elmegyünk vacsorázni. Így történt, hogy négy friss, férfi tusfürdő illatot árasztó pilóta mellett lépek ki a Red Bull épületéből. Max egyik kezében a táskáját szorongatta, a másikkal pedig összefűzte az ujjainkat. Így indulunk meg az autóhoz.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Igen tudom sok rész kimaradt és szarul is érzem magam miatta. Még mindig kisebb technikai gondokkal küzdök, ami remélhetőleg jövőhéten megszűnik végre.

Ígérem a történet be lesz fejezve és nem hagyom abba itt a végétől nem sokra.

Azért remélem tetszik, megpróbálom minék hamarabb hozni a következőt❤️❤️