Changes In My Life ~ Max V. |✅|

49.

Fel sem tűnik, hogy milyen gyorsan repülnek mellette a napok. Későn feküdtünk és későn keltünk. Az éjszakák és a nappalok is egy szempillantás alatt elillantak és csak akkor eszméltem fel, mikor közölte, hogy másnap megyünk Monacoba.

- Biztos el akarsz menni? – ülök törökülésben az ágyon. Kicsit félek ettől az egésztől. Főleg, hogy csak ketten leszünk.

- Persze – dob be a bőröndbe egy hanyagul össze hajtott felsőt. – Te nem?

- De csak... - egy pillanatig farkasszemet nézünk egymással, majd megrázom a fejem. – Mindegy.

- Nem, mond csak – vesz ki a szekrényből egy újabb pólót és szórakozottan összehajtja. – Érdekel mi a bajod.

- Az úgy nem lesz jó – bökök a fejemmel a kezében tartott ruha felé. – Gyűrött lesz.

- És? Zavar, ha gyűrött? – hagyja abba és engem kezd el figyelni.

- Nem – tápászkodok fel. – Csak nem néz ki jól – veszem el tőle és rendesen össze hajtom a ruhát. – Így.

- Adogatom és hajtogatsz? – kérdezi és kivesz még egyet.

- Aha – veszem el tőle és pontosan össze hajtom.

- Nos, miért nem akarsz jönni? – ad a kezembe egy fekete hosszúujjút, amit alaposan megnézek. Rettentően jól nézhet ki rajta. Nem volt bő szabású, így valószínűleg minden idomát kiemelte.

- Csak, nem tudom – teszem le a fekete anyagot.

- Valami baj van? – áll meg egy pillanatra és engem kémlel.

- Nem nincs – rázza hevesen a fejem.

- De van – jelenti ki. – Rose. Történt bármi? – lép hozzám.

- Nem – sütöm le a szemem. – Tényleg nincs semmi. Csak egy pillanatnyi megingás volt.

- Nekem többnek tűnt – nyúl az állam alá és megemeli. – Mond el kérlek!

- Én még nem szeretnék – suttogom. – Tudod.

- Még mindig nem? – húzza keserű mosolyra a száját.

- Sajnálom Max – ölelem át. – Én nem állok készen.

- Tudom – nyom egy puszit a hajamra. – Ezzel tisztában vagyok én is.

- Akkor nem zavar? – nem merek a szemeibe nézni, ezért csak jobban szorítom magamhoz.

- Ha zavarna azt elmondanám – nagyon remélem, hogy igazat mond és nem csak azért mond ilyeneket, hogy ne érezzem szarul magam. – Ha nem állsz rá készen minek erőltessem? Csak megijesztenélek és azt nem akarom. Szeretném, ha akarnád és kellenék neked. Ha vágynál rám és szeretnéd, hogy hozzád érjek. És azt akarom, hogy újra és újra akarj majd – hajol a fülemhez. Leheletétől végig fut a jól eső borzongás a testemen. De mégis mikor akarom majd? Mikor fogom tudni, hogy készen állok rá? És honnan tudom majd, hogy nem csinálok hülyeséget?

Az ablakon át figyelem az éjszakai tájat. Monaco fényei csodásak. A város éjszaka is rettentően pörög és egyáltalán nem furcsa, ha egy milliókat érő autó áll melléd a lámpánál. Max tudatosan vezet, majd egy kicsit szűkebb utcába fordult.

- Itt vagyunk – parkol le egy társasháznak tűnő épület előtt. Bevallom, amit a sötétből látok az csodásan néz ki.

Max leteszi a táskákat az ajtó előtt és zsebében kezd el turkálni. Még be se lépünk, de már lenyűgözött az egész. A letisztul mégis káprázatos környezet. A tény, hogy lent van portás, aki figyeli ki lép be. A méregdrága bútorok és minden, amit csak el lehet képzelni. Minden a fényűzésről és pénzről szól. A pompa, mely körül ragyogja az egész várost. Maga a luxus.

Max pár pillanatig a zárba dugott kulcsot nézi, majd halk sóhaj kíséretében elfordítja. Lassan nyomja le a kilincset és löki be az ajtót. A fény halványan kúszik be a sötétségebe. A sötétbe, mely az egész életet képes beárnyékolni, de a világosság nem hagyja. Olyan, mint Ő. Beragyogja az életem minden apró szegletét. Fényt hoz az éjszakába. Segít mikor minden összeomlani készül körülöttem. Nem hagyja, hogy összetörjek. Elkap, mikor szükség úgy hozza és addig tart még a saját lábamra nem tudok állni. Letörli a könnyimet. Kiáll mellettem, pedig mindketten tudjuk, hogy baj lehet belőle. Nem fél elmondani az érzéseit. Megnyíl előttem és én is megnyílok előtte. Nincs titok, amit ne tudhatnánk a másikról. Már semmi sincs, ami akadályozhatna minket.

Az ajtó halkan kattan mögöttem. Pár másodpercig csak bámulok a sötétbe, majd Max felkapcsolja a villanyt. Nem így képzeltem el az otthonát. Minden olyan érintetlennek tűnik, mintha soha senki nem nyúlt volna hozzájuk. Lassú léptekkel fedezem fel a házat. A konyhát, a nappalit, a hálót, az erkélyt. Mindent, ami oda tartozik.

- Ez... Olyan, mintha soha nem voltál volna itt – fordulok a fiú felé, aki szintén körbe futtatta a tekintetét a lakáson.

- Mert soha nem is voltam – a szemei megállnak rajtam. – Most először töltök itt estét. Nem rég vettem meg és csak annyira voltam itt, hogy megnézzem milyen is valójában.

- Most vagy itt előszőr? – kerekedtek el a szemei. – Soha, de soha nem használtál itt semmit?

- Nem – rázza a fejét. – Mondom, csak annyira voltam itt, hogy megnézem, milyen lett. Úgy voltam vele, hogy legyen meglepetés – vakarja meg a tarkóját. – És szerettem volna, ha te is az elsők között vagy.

- Ó Max – lépek oda hozzá. – Ez annyira aranyos.

- Ha hosszú távon is együtt leszünk, akkor azt hiszem ez lesz az a hely, ahol a legtöbbet fogjuk tölteni.

- Ez nem igaz – hajolok az ajkaihoz. – Ott fogom a legtöbb időt tölteni, ahol te vagy. Legyen az Belgium, Anglia vagy Monaco. Bárhova mész én boldog leszek, amíg veled vagyok.

- Bárhol csak melletted – hunnya le a szemét és megcsókol.

Ajkai finoman masszírozzák az enyém. Romantikus és könnyed. Édes és az égig repítő. Egyszerűen csodálatos.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Mindjárt vége van emberek🙈🙈
Megpróbálom ma hozni az utolsót is, de ez nem 100%.