Changes In My Life ~ Max V. |✅|

17.

Max ágyán ülünk egy pizzás dobozzal közöttünk és a tartalmát fogyasztjuk nagy bőszen. Bár, ha jobban megnézzük én inkább csak én tömöm magamba és Max szépen lassan fogyasztja az Ő részét.

- Lehet egy kérdésem? – pillant rám. Éppen egy jó nagyot harapok a szeletembe, így még ha akartam volna se tudok válaszolni, így csak bólintottam. – Mit sportolsz?

- Miből gondolod, hogy sportolok valamit? – nyelem le a falatot.

- Múltkor megjegyezted...

- Ó... - nem hittem, hogy megjegyezi.

- Bizony ó... - nevet fel. – Nos?

- Furcsán fogsz rám nézni... - sosem szerettem a lovaglásról beszélni. Vagy igazából csak megszoktam, hogy nem igazán érdekel senkit. – Lovagolok.

- Lovagolsz? – szemöldökei, majd a homloka közepéig felszaladnak. – Na, ezt nem néztem volna ki belőled.

- Miért? Valami baj van vele?

- Nem nincs... - próbál magyarázkodni. – Egyszerűen olyan törékenynek tűnsz a lovagláshoz.

- Törékenynek? – háborodom fel. – Én minden vagyok csak nem törékeny!

- Azt hiszem ebből már nem magyarázom ki magam... – morogja. – Mindegy. Nem nézem ki belőled, pont úgy, mint sok mindent. Elég összetett személyiség vagy...

- Ezt bóknak veszem – kuncogok. Elővettem a telefonom és az orra elé tartom a képeimet. – Tessék.

- Mi van vele? – néz rám, majd a telefonra.

- Mi lenne? Nem vagy kíváncsi, hogy nézek ki a mindennapokban?

- De – elveszi a telefont és sorra nézi végig a képeket. – Mindegyiket megnézhetem?

- Nem hiszem, hogy van olyan, amit titkolnom kellene... szóval csak nyugodtan – átmászok mellé és nézem, ahogy sorra és sorra végig lapozza őket.

- Ez ki? – mutatott Benre. – Elég sok képeden szerepel... mintha az ex-ed lenne, akiről nem akarsz kitörölni a képeket.

- Az ex-em? – nevetek fel. – Ő Benjamin... az egyik barátom.

- Elég jó barát lehet...

- Nana! Valaki féltékeny! – húzom az agyát.

- Nem vagyok féltékeny... csak kíváncsi voltam – egy képnél megáll. Odanyúltam és én léptem tovább mivel nem szerettem azt a képet.

- Ez te vagy? – lepődik meg és lapoz vissza. Tökéletes smink és szépen belőtt haj. Ruha, amely kiemeli a szépségeimet és elfedi a hátrányaimat. Persze, hogy nem ismer meg, még talán én sem ismertem fel a lányt, aki a tükörből nézett vissza.

- Igen... - húztam el a szám. Egy csajos görbe délután volt egy Anyával és a húgommal, aki nagyon szerettet volna kifesteni. Persze aztán nem maradhatott el a ruha, így aztán lefényképezte a mestermunkáját is.

- Ez káprázatos Rosie... gyönyörű vagy – mondja áhítatossággal. – Nem, mintha a mindennapokban nem lennél szép.

- Fejezd be – pirulok el. – Aggódj inkább Ben miatt. Azt legalább tudom, valahogy kezelni.

- Nem ismered magad – rázza a fejét, majd tovább lépett. A fejem a vállára hajtottam és figyeltem, hogy miket néz. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a kamerát nyitja meg és fotót akar készíteni.

- Ne – húzódok el. – Nem vagyok jó formában.

- Csak egyet – biggyeszti le az ajkait. – Kérlek...