Changes In My Life ~ Max V. |✅|

5.

           

- Segíthetek? - szólalt meg egy hang mögöttem. Ezzel nem is lett volna baj, ha nem ismerem meg a gazdáját. Lehunytam a szemem és egy pillanat alatt erőt gyűjtöttem az elkövetkező percekhez. Félve néztem hátra. - Te? - kérdezte. Felismert ez már teljesen biztos. - Mit keresel itt? Nem úgy volt, hogy nem vagy rajongó?

- De - mondtam halkan. Nem igazán akartam kikezdeni vele, hiszen ez az Ő terepe volt. Csak itt érezte igazán nyeregben magát. Hangosan felnevetett.

- Megtudhatom, hogy mit keresel itt? - nézett rám mikor már úgy döntött, hogy elégé kinevetett.

- Nem lehet csak úgy itt? - kérdeztem vissza. Egyik lábamról a másikra helyeztem a súlyomat. Gyerünk Verstappen gyorsan küldj el, mert mindjárt bepisilek.

- Jól vagy? -húzta fel a szemöldökét és egy kicsit félrebiccentette a fejét. Kék szemeibe csak egy pillanatra sikerült belenéznem. Amint találkozott a tekintettünk rögtön elkaptunk mindketten a fejünket.

- Miért érdekel ez annyira? - húztam el a szám.

- Csak. Elég furán nézel ki - mondta és megvonta a vállát. Kezeit mélyen zsebre dugta, ezzel ébresztve az emberekben, amolyan laza vagyok képet. Csak most futtattam végig rajta szemeimet. Viszonylag magas volt, kb. 5-7 cm-el lehetett nálam magasabb. Arcán még semmi jel nem mutatott, hogy kezd felnőtt lenni, mégis karrakteres volt az arccsontja. Azt, hogy mennyire lehet izmos, nem igazán láttam a sok ruha alatt. Ami viszont leginkább szembe ütközött nekem, az a száján lévő apró anyajegy volt. - Itt vagy? - kérdezte, én pedig azonnal elkaptam a szemeimet az ajkáról.

- Persze - mondtam. - Tudnál valamiben segíteni? - félve kérdeztem meg, hiszen a mai nap folyamán már kinevetett. Már csak az hiányzott, hogy elküldjön melegebb éghajlatra.

- Mi van, ha azt mondom, hogy nem a tegnapi miatt? - újra eldöntötte a fejét, csak most a másik irányba.

- Ennél jobban már nem igazán utálatlak - most én vontam meg a vállam. Megfordultam és elindultam amerre eredetileg is terveztem. Csak pár lépést tettem meg, mikor visszarántott.

- Várj - fogta meg a csuklómat. - Segítek, csak mond miben.

- Nahát. Valaki mekkora úriember lett - tettettem csodálkozást.

- Csak, hogy tisztázzuk. Én ettől ugyan úgy, utállak a tegnapi miatt - hajolt megint közelebb. Most nem voltam teljesen biztos benne, hogy a hideg miatt lettem libabőrös.

- Oké. Én is utállak - mondtam. Nem is hazudtam. Csodáltam, hogy képes volt leereszkedni közénk, emberek közé. - Akkor megmutatod, hol találom a WC-t?

Ennyi? - lepődött meg. Szerintem az hitte, hogy csak szórakozom vele, pedig én teljesen komolyan gondoltam.

- Aha. Miért mit vártál? Az kérjem, nyerd meg a nagydíjat? Vagy, hogy esetleg a bocsánatodért esedezzek? - tártam szét a karom. Sóhajtva megrázta a fejét és elindult előre.

- Gyere - szólt utánam. Én pedig fintorogva indultam meg. Magassága és valószínűleg nagy képe miatt óriásikat lépet, így elég nehéz volt utolérnem.

- Várj már - rohantam utána. - Te a hétköznapba is úgy sétálsz, mint akit vesznek a kamarák? Igazán idegesítő lehet a barátnődnek melletted sétálni. Egyáltalán nem is kell a barátnődnek lennie. Elég egy szerelő - magyaráztam neki.

- Te mindig ennyit beszélsz? - nézet rám.

- Nem. Csak téged szeretnélek idegesíteni - vigyorogtam.

- Azt hiszem sikerült. Na, itt vagyunk. Haladj, mert nem akarok rád sokat várni - mondta. Elég furán néztem rá. Meg akar várni? Ez nem biztos, hogy jó ötlet.

- Meg akarsz erőszakolni? - húztam össze a szemöldököm és próbáltam csúnyán nézni rá.

- Persze - forgatta meg a szemét. - Na, haladj - bökött a fejével a női mosdó felé. Egy picit, arrébb lépett, és nekidőlt a falnak.

Egy pillanatra támaszkodtam meg a mosdókagylón és figyeltem az arcomat. Össze kell szednem magam. Ha itt most hagyom magam, akkor végleg el fogja magában könyvelni a nyereségét. Bár pár nap múlva, úgy is útra kell és én ebben nem igazán tudom majd befolyásolni. Ha elmegy, akkor pedig el is felejt. Már csak az a kérdés, hogy jövőre újra találkozunk-e vagy Kathy addigra megunja ezt az egészet és koncertekre fogunk járni és nem valami versenypályára. Megmostam volna az arcom, hogy kicsit felélénküljek és ne kelljen gondolkoznom a frappáns válaszokon, de újra elkerekedett, rajtam a mindjárt megfagyok érzés, így inkább ezt most kihagytam. Arra számítottam, hogy már lelépett és valami rajtrács lány akar megfűzni éjszakára, de nem. Ugyan ott állt mikor bementem és a telefonját nyomkodta. Ajkait beharapta és elfojtott vigyorral pötyögött valamit a telefonjába. Pár pillanatig néztem, majd megszólaltam:

- El vagy? - kérdeztem. - Csak mert te mondtad, hogy siessek - gyorsan felnézett és eltette a telefonját.

- Jól van, na! - háborgott. - Nem kell rögtön leharapni a fejem.

- Nem haraptam le - mondtam. - Te akartad, hogy haladjak. Én csak teljesítettem, amit kértél - tártam szét a kezem.

- Ja. Vagy fél óra alatt - gúnyolódott. - Ennyi idő alatt össze lehetne rakni egy teljesen új autót.

- Ne akarjon már az kioktatni, aki nem is ért hozzá, csak vezetni tud - magyaráztam heves gesztikulálás közepette. Nem is igazán gondoltam végig mit mondok, csak mondtam.

- Persze. Tizennégy év alatt nem tanultam meg, az autó részeit - rázta a fejét. - Teljesen egyértelmű.

- Honnan tudjam, hogy mikor kezdtél el versenyezni? - értetlenkedtem. Nem kell nagy matektudás, hogy kiszámoljam azt, hogy négyéves kora óta versenyez. Csak egy pillanatra jártam messze fejben. Egy kicsit kislány, aki éppen, hogy betöltötte a négyet, de már lovagol. Azt hiszem az egyetlen közös bennünk a sportért való szeretett volt.

- Illene tudnod, ha már itt vagy - mondta.

- Te meg igazán megjegyezhetted volna, hogy nem vagyok rajongó - vágtam vissza. Egy percig tényleg elhittem, hogy ezzel fölénybe kerülök vele szemben. Tévedtem.

- Igen? És akkor mit keresel itt? Mert, tudod, az emberek nem járnak csak úgy Forma 1-es futamra, mert mondjuk nincs otthon mit csinálniuk - felelte. Ezzel most megfogott. Élesen szívtam be a levegőt. - Hm? Elmondod miért? Vagy nem kapok választ és hülyén fogok meghalni...

- Hogy miért? Mert mondjuk, az én véleményem nem számít - mondtam a kelleténél egy kicsit hangosabban. A köztünk beállt néma csendet a telefonja pityegése szakította félbe. Gyorsan megnézte és megengedett magának egy apró mosolyt és írni kezdett. Idegesen fordultam meg a tengelyem körül és hatalmas léptekkel indultam meg vissza. Előkaptam a telefonom, hogy ránézzek az időre. Kis híján sokkot kaptam mikor rájöttem, hogy már vagy fél órája közöltem Anyával, hogy mindjárt jövök. Nagy mázlim van, ha Anya még nem hívott össze senkit, hogy keressék meg a lányát. Gyorsítottam a lépteimen. Minél hamarabb vissza akartam kerülni Anyához és távol tudni magamtól ezt az idiótát.