Changes In My Life ~ Max V. |✅|

44.

Max kézen fogva húz egy épület felé.

- Hova megyünk? – kérdezem, mert most már tényleg érdekel.

- Majd meglátod. Biztos vagyok benne, hogy szeretni fogod.

Max kinyitja ajtót, ami valószínűleg egy elég nagy hangárnak a bejárata. Fogalmam sincs merre lehetünk. Max egészen az épület hátuljáig vezet, ami egy műhely szerűségre hasonlít. Mindenfelé gokartok, szerszámok és alkatrészek lógnak a falon vagy asztalokra vannak téve.

- Tetszik? – néz rám.

- Igen, bár nem tudom hol is vagyunk pontosan – pillantok értetlenül rá.

- Pont ott, ahol minden kezdődött – mosolyodik el. – A legtöbb gokart az enyém volt.

- Tényleg? – nézek körbe. – Ezekkel versenyeztél?

- Igen. Kíváncsi voltam, hogy mit szólsz hozzá.

- Körül nézhetek? – kérdezem.

- Persze.

Csendbe sétáltam végig a már-már poros gokartok között. Hihetetlen volt belegondolni, ahogy a kicsi Max ezekben ül és a győzelemért küzd.

- Mikor kezdtél versenyezni? – nézek hátra. Zsebre tett kézzel mered el a gondolaiban, de a hangomra megrázza a fejét.

- Úgy hétévesen – bámul maga elé.

- Jól vagy? – fordulok teljesen hátra.

- Persze csak kicsit visszaemlékeztem. De minden oké – lép hozzám és megsimítja az arcom. – De kedves, hogy aggódsz.

- Ez csak természetes – vonom meg a vállam. – Sokat tanultál az apádtól?

- Rengeteget – lép egy asztalhoz, ahova képek voltak kitűzve. Mindegyiken szerepel Max. A képeken gokartos versenyek, a pódiumok vagy más idősebb Forma 1-es pilótákkal szerepel.

- Ez te vagy? – bökök egy képre, ahol Jos egy forma autóban ül kezében egy kisfiúval

- Igen. Rengeteget jártunk apával futamokra. Imádtam a versenyek hangulatát.

- És most te is átélheted – mosolygok.

- Pontosan – karol át. – És nagyon remélem, hogy lesz majd egy fiam, aki ezt mind tovább viszi.

- Nos, ebben még nem tudok segíteni – teszem fel a kezem.

- Nem is várom el – nevet fel.

Percekig állunk és nézzük a kis Max Verstappent és rá kell jönnöm, hogy őt egyedül a versenyzés élteti.

Már órák óta bolyongunk az épületben és néztük végig a különböző gokartokat. Maxnak mindegyikhez volt egy-egy érdekes sztorija, ami biztosan mosolyt csalt az arcomra. Éppen egy színes, nagyon apró darab előtt állunk, ami az első gokartja a volt.

- Imádtam csinálni – nézi merengve a számára felbecsülhetetlen értékű tárgyat. – Most is imádom. Ahogy magával ragad a sebesség. Nem létezik más csak te és a pálya. Minden mozdulatodat tizedek követik és egyszerűen nem gondolkozol, hogy most mit kéne nyomnom. Egyszerűen megnyomom. Nem gondolkozom, hogy most megelőzzem vagy sem. Ha meglátok egy apró reményt az egészre akkor megteszem.

- Minden mozdulatod olyan, mintha természetes lenne – nézek rá.

- Pontosan – nevet fel. – Minden olyan... olyan egyszerűnek tűnik. Csak vezetni és nem foglalkozni mi vár a valóságban. Élni és nem agyalni. Erről szól ez az egész.