Changes In My Life ~ Max V. |✅|

11.

Mindenki ásítva figyelte a kivetítőt, amin már egy ideje csak a pilóták és a csapatok hülyéskedése ment. Az elején még érdekesnek tartotta mindenki, de így, hogy már órák óta ez ment kezdett unalmassá válni. Figyeltem, ahogy mindenki fellélegez mikor megjelenik a közlemény a holnapra halasztott időmérőről. Mintha pontosan ki számolta volna, úgy rezgett a telefonom.

M.:„Találkozzunk a Red Bull motorhomejaban. Fontos"

Beharaptam az ajkam és azon gondolkoztam, hogy oldjam meg.

R.:,,Vissza tudsz vinni a szállodába?"

M.:„Igen. Csak gyere, kérlek"

- Apa? Tudnánk beszélni – fogtam meg vállát. Biztos voltam benne, hogy Ő meg fogja érteni ezt a bonyolult helyzetet.

- Igen – bámult rám furán. Arrébb léptünk és kérdő pillantásokkal jutalmazott meg. – Mi történt? – nem válaszoltam, csak megmutattam neki a telefonomon a Maxtól kapott üzenetet. – Találkozni szeretne?

- Igen – húztam el a szám. – De mi most indulunk.

- Azt mondja fontos?

- Ühüm... Ha visszavisz, akkor beszélhetek vele? – ujjaimat keresztbe tettem és úgy reménykedtem a válaszban.

- Legyen – sóhajtotta. – De egy óra múlva legyél a szállodában. És ne csinálj semmi hülyeséget oké?

- Anyával mi lesz?

- Azt majd én megoldom – nézett hátra. Nem szóltam semmit csak szorosan átöleltem. Percekig nem engedtük el egymást. – Most menj, oké? – bólintottam és elindultam a paddock varázslatos világa felé.

A tócsákat kerülgetve jártam végig az utat. Mellettem az újságírók már indultak az autókhoz, hogy ott még le tudjanak kapni pár pilótát. A Red Bull magas épületét már messziről figyeltem és félve lépdeltem fel a rámpán. Ahogy beléptem rögtön felkapták a fejüket a kiszolgálók és árgus szemekkel néztek végig rajtam.

- Segíthetek? – kérdezte egy nő. Galléros csapatpólója volt, amin egy névtábla díszelgett ezzel jelezve, hogy a lányt Marianak hívják.

- Igen – hajoltam közelebb. – Maxhoz jöttem – csak remélni tudtam, hogy nem kell felhívnom a hollandot és leráncigálni értem.

- Oh... Miért nem ezzel kezdted? – mosolygott hirtelen. – Balra a második emelet. Ki van írva a szobájára a neve, így tudni fogod.

- Köszönöm – feleltem halkan és elindultam a Torro Rosso részlege felé. Idegenül éreztem magam ebben a környezetben. Bekopogtam Max pilóta szobájába és vártam a választ.

- Szabad – hallatszott ki. Óvatosan nyitottam ki az ajtót és néztem be. – Nem Mikaela – sóhajtotta. Halkan becsuktam az ajtót és keserű szájízzel figyeltem. – Nem megyek haza. Szerinted lenne értelme egy éjszakára vissza menni? Akkor? – Max hátra pillantott. – Figyelj, most leteszem... Szeretlek – letaglózva hallottam a bűvös szót, amit nem akartam az Ő szájából, úgy hallani, hogy nem nekem mondja. Hirtelen pördültem meg és indultam el visszafelé. Magam sem tudtam miért éreztem az a maró érzést, amit Max szavai okoztak. Minek hívott, ha még mindig szereti? Bolond vagyok, hogy hittem benne. Bennünk. Már csak pár lépés választott el a lépcsőtől mikor visszarántott.

- Ne csináld – fogta meg a csuklóm. Szorosan tartotta, talán félt, ha most elenged, akkor nincs több esélye.

- Mit? – szórtam villámokat a szemmel. – Mond, meg mit szeretnél?