Changes In My Life ~ Max V. |✅|

27.

Másnap fáradtan állok a suli előtt. Talán szólni kellett volna Bennek, hogy jöjjünk együtt és akkor most nem kellene egyedül itt fagyoskodnom. Most már viszont mindegy.

- Hey, Rosie - hallok meg egy hangot a hátam mögül. Megfordulok és James, az osztálytársam, vigyorgó képét látom meg, amint hevesen integet. Lassan battyogok oda hozzájuk.

- Sziasztok - köszönök kelletlenül. Mindenki elmormol egy köszönést, és érzem, hogy nem értik miért hívott ide James. Az a baj, hogy én se értem.

- Mizu kislány? Nem voltál tegnap - James próbálja menteni a menthetőt.

- Ja... - harapdálom a szám. Még csak beszélgetni is alig szoktunk, így nem fogom rögtön elsírni a bánatom. - Családi okok.

- Értem - bólint. - Tegnap az okoska haverod tök jól elvolt nélküled.

- Ez azért túlzás James - röhög fel Adam. - Inkább beállt a sznobokhoz csicskának.

- Hogy érted? - nézek a srácra. Hosszú barna haja belelóg a szemébe, amit most egy túrással tesz helyre.

- Hogy érteném? Egész nap velük lógott. Teljesen elviselhetetlen lett. Bár mondjuk nem mintha melletted nem lenne az - magyarázza Adam.

- Téged bírunk, csak őt nem - nyugtat meg James.

A téma ezek után minden más felé terelődik. Csak állok és magam elé bámulok. Egyre jobban érezem úgy, hogy a köztem és Ben között lévő barátság kezd rossz felé haladni. Nem csak az Ő hibájából. Hirtelen annyi minden lett, ami ez az egész ellen szól. Anya és az ötlet, hogy én és Ben legyünk egy pár. Max és köztem kialakuló szoros kapcsolat. Ben vallomás, miszerint szeret. Kezd minden ellenünk játszani. Nagyon bánt, hogy ilyen könnyen megy tönkre a kapcsolatunk, amire úgy gondoltam eddig, mint valami támaszra. Viszont így már nem Ő az első, akinek elmondom a bajaim. Sokkal inkább megyek először a lovardába vagy hívom Maxot, minthogy Bennel beszéljek a gondjaimról.

Már tényleg azt hiszem nem akarnak kicsengetni kémiáról. Ben mellettem szorgalmasan jegyzetel, én pedig csak azt írom le, amit muszáj. Most őszintén, érdekel ez az egész valakit? Már kezdem azt hinni, hogy ennek az órának soha nem lesz vége, mikor a csengő megmentő hangja hasít a levegőbe. Szerintem én pattanok fel a leggyorsabban a helyemről, és söpöröm be a felszerelésem a táskámba, hogy minél hamarabb indulhassak kifelé a teremből.

- Örülök, hogy Miss. Cartr ennyire szereti az órámat - jegyezi meg a tanárnő, mikor elhaladok mellette. Szívesen válaszolnék neki, hogy milyen igaza van, de nem hiszem, hogy azt nagyon díjazná.

A terem előtt várom Bent, aki még egészen biztosan a tanárral beszélget. Már indulnék visszafelé, mikor végre óhajt kijönni a pokolból.

- Már azt hittem soha nem jössz - rázom a fejem.

- Nem értem miért utálod ennyire a kémiát? Szerintem tök izgalmas - sétálunk végig a folyosón.

- Csak szerinted izgalmas. Mögöttünk mindenki aludni szokott - mondtam el neki az igazságot. Egyedül Bent izgatta a kémia, mindenki más aludt órán.

- Nem igaz! April nem szokott - védi meg a kémiaórát. April a másik, aki ennyire okos.

- Bocs. Akkor rajtad és Aprilen kívül mindenki alszik - teszem be a cuccom a szekrényembe. - Milyen óránk lesz?

- Idegnyelv - lép mellém és onnan figyeli, ahogy kiveszem a cuccom.

- Végre valami jó - lélegzek fel. Mindig is imádtam a franciát.

- Én meg azt nem értem mit szeretsz a franciában - morog. Nos, igen. Ben jó beszél, de ki nem állhatja a franciát.

- Szerinted nem szép? - meresztek kutya szemeket.

- Nem - mondja könyörtelen módon, mire kénytelen vagyok felnevetni.

A francia óra bezzeg se perc alatt eltelik. Jó kedvel ballagok ki a teremből és ezt csak növelte, hogy ez volt az utolsó órám a mai napra.

Az idő kint egész hűvös, jelezve a tél közeledtét. Zsebre dugott kézzel sétálok Ben mellett hazafelé. A város már kezdi felvenni a karácsonyi hangulatot, pedig még nagyon nincs itt az ideje. Sorra nézem a kirakatokat, amik mind tele vannak mindenféle dolgokkal. Ekkor nézek be az egyik kávézó ablakán.

Arcán hatalmas mosoly éktelenkedik, és az előtte ülő nő kezét fogja, aki nevet. Bennem megáll egy pillanatra az ütő. Boldognak láttom. Olyannak, amit otthon soha nem láttam tőle. Annyira figyelem őket, hogy fel sem tűnt a tény, hogy nem megyek tovább.

- Mi az Rosie? - pillant rám Ben. Megrázom a fejem.

- Eszembe jutott, hogy van egy kis dolgom... Menj csak - nézek a barna szemeibe.

- Biztos? - kérdezi aggódva.

- Persze Ben - nyugtatom. - Holnap találkozunk.

- Holnap... Akkor szia!

- Szia - köszönök el.

Fogalmam sincs, hogy mit tegyek. Nem állhatok az utcán és nézhetem őket, az túl feltűnő lenne. De be sem mehetek, mert Apa megismer.

Percekig állok és bámulom, ahogy Apa együtt nevetgél a nővel. Tudom, hogy már Apa sem hűséges Anyához, de ez mégis lesokkolt. Nem számítottam arra, hogy ilyen könnyen megtalálható helyen találkoznak. Az idő gyorsan pörög, és én pedig lefagyva néztem a boldog embert. Olyan síráshullám fut végig rajtam, hogy kénytelen vagyok tovább állni.

Szinte futok hazáig, ahol felkapom magamra a lovagló cuccom és azonnal a lovardába veszem az utam. Szerintem még soha nem értem oda ilyen gyorsan. Nyugalomra van szükségem, minél hamarabb. Arra, hogy kiürítsem a gondolataim és ezt egyedül a lovardában vagyok képes megtenni.

Nincs senki a lovászokon kívül, így nyugodtan szerelem fel Castort. A szürke herélt nem igazán díjazza ezt, de muszáj eltűrnie.

Lassan sétáltunk ki a fedeleshez. Léptei hangosan szelik be a lovarda csendjét. Valahonnan messziről egy nyerítés hallatszik. Castor füleit előre hegyezi és halkan hörög fel. Megpaskolom a nyakát és belépünk a fedeles zárt terébe.

Nem mondom, hogy nem esik jól kicsit átszellemülni lovaglás közben. Összpontosítani arra, hogy egy-egy feladat tökéletesen sikerüljön. Csak arra gondolni, hogy összhangban legyetek. Castor ebben nagyon jó. Nem egy egyszerű lovaglású ló, de mondjuk ez melyikre nem igaz? Minden ló nehéz a maga szintjén. Nincs kedvem bemenni, de ma még tanulni is kell, szóval kénytelen vagyok. Délután mindig feléled a lovarda, hiszen délután folyik a lovagoltatás.

Gyorsan szerelem le, mivel nem igazán van kedvem most tömegbe lenni. Egy fél óra múlva már kényelmesen battyogok a busz felé. A fülembe üvölt a zene és már-már fáj, de nem zavar. Ki akarok űzni a fejemből mindent. Nem akarok a válásra gondolni. Apára és az új szerelmére. Anyára az előítéleteivel Maxszal szemben. Talán az egyetlen személy Max, akitől nem akarok minden áron megszabadulni. Már kezdem megszokni, hogy ha nincs is velem, de az életem egy eléggé fontos részét alkotja. Lehet, hogy nem látok a szerelemtől, de nem érdekel. Annyi, de annyi dolog köt hozzá, hogy már meg sem tudom mondani. Szinte mindenben mellettem áll és nem hagyja, hogy szenvedjek. Pedig biztos vagyok benne, hogy talán még Apa is táplál felé kétségeket. Nem kell nagy észnek lennem, hogy tudjam már most felforgatta az életem. Ő maga a változás. Változás az életemben. Minden téren, megváltoztatta a világról való nézetem. Talán ezt hívják rózsaszín ködnek. Elvakít az iránta érzett szerelmem.

~~~~~~~~~~~~~~~~~
Nos kevesebb, mint két hét van Ausztráliáig😍😱😱
Én már nagyon várom és remélem, hogy jó lesz a Red Bull😍
🏎🏎11 nap🏎🏎